Kalandok a galaxis peremén

A lassan kultikus magasságokba emelkedő Fallout: New Vegas és két, fantasztikusan sikerült Pillars of Eternity epizód után a szerepjátékok kedvelői körében töretlen népszerűségnek örvendő Obsidian Entertainment most hellyel-közzel visszatért a gyökerekhez. A The Outer Worlds újra egy belső nézetű RPG, amelyben a fegyveres harcok, a párbeszédek és a történet alakítása szinte egyformán nyom a latba. Vannak címek, amikkel a párhuzamot le sem tagadhatná, így mindenképp érdekes élménynek ígérkezett kipróbálni ezt az új alkotást – várták is sokan.

A The Outer Worlds végső soron egy sci-fi RPG, bár a világűr igazából nem jelenik meg benne. Különböző bolygók (a címszereplő külső világok) felszínén fogunk kalandozni, és tesszük ezt jó okkal. A játék története a távoli jövőben zajlik, amikor is az emberiség már kolonizálta az galaxisnak ezt a peremét. Ez a Halcyon (ejtsd: helszion) kolónia azonban végveszélybe került. Hogy miért, azt spoiler volna megírni, hiszen az okok feltárása az egyik legfőbb motiváció. Phineas Welles, egy kissé őrült, ám jó szándékú tudós ébreszt fel bennünket a Hope nevű űrhajón, amit a Földről küldtek sok-sok évvel ezelőtt, és amin mindenki más mélyhűtött álomban alszik.

Ébredésünk után természetesen megtudjuk, hogy a kolónia helyzete cseppet sem rózsás, így ránk, mint kívülről érkezett idegenre hárul a feladat, hogy megpróbáljuk megmenteni az itteni embereket, és segítsünk feléleszteni a Hope többi utasát. Már ha akarjuk. Az itteni világokat ugyanis egy megavállalat irányítja nem épp emberies alapokon, ám ha úgy döntünk, akár az ő érdekeiket is figyelembe vehetjük. A választási lehetőségek végigkísérik a nagyjából 15-25 órás kampányt, amelynek így többféle befejezése is lehet – a Halcyon kolónia sorsa valóban a mi kezünkbe kerül.

A karaktergeneráló képernyő többségében a megszokott hozzávalókból dolgozik. Létrehozhatunk férfi vagy női főhőst, akinek a külseje mellett a háttértörténetét is megadhatjuk. Ez egy plusz pontot vagy bónuszt jelent valamelyik képesség számára, ám ennél több kötöttségünk nem lesz a játék során. Nincsenek előre meghatározott kasztok, minden karakter fejlesztheti az összes képességet, használhat minden fegyvert és páncélt. Bár a harc rendszeres, igazából nem ez a játék legfontosabb része – sokkal hasznosabbnak találtam a párbeszéd és a zárfeltörés képességeibe fektetni a megszerzett pontokat. Két szintenként egy-egy új perket is kioszthatunk mind magunkra, mind társainkra, megkötések ebben sincsenek.

Miután túl vagyunk a játék bevezetőjén, megérkezünk az első bolygóra, ahol kezdetét veszi egy, tulajdonképpen valódi újdonságot nem mutató sci-fi kaland. A fejlesztők le sem tagadhatnák, hogy munkájukat a modernkori Fallout fájáról szakasztották, a látványvilág művészeti iránya, a mozgás, a harcok dinamikája, de részben még a humor stílusa is a Bethesda sorozatát idézi, ami egyszerre pozitív és negatív tulajdonság.

Nyílt világ, de mégsem

A The Outer Worlds első bemutatóiban érdekes világokat, soha nem látott tájakat, városokat, különleges helyszíneket és epikus űrkalandot ígért. Az ígéretből végül annyi valósult meg, hogy kapunk néhány (egyébként meglepően kevés) bolygót, amire eljuthatunk, és amelyek szabadon bejárható, de elég kis területekre lettek felszabdalva. Az történet során csupán egyetlen igazán nagy helyszín (Monarch) akad, a többi bolygó (illetve aszteroida vagy űrállomás) mérete a zsebkendőnyitől az elfogadhatóig terjed. Ezeken a nyitott helyszíneken kisebb-nagyobb városok, illetve olyan, fontosabb épületek foglalnak helyet, amik további létesítményekbe, barlangokba és hasonlókba vezetnek.

A játék egyértelműen nagyobbnak mutatja magát, mint amekkora, például a „galaxis térképen” is több olyan nevesített égitestet látni, ahová el sem jutunk (talán DLC-knek vannak fenntartva?). A városokat, a nyílt vadont, illetve a kisebb létesítményeket töltőképernyők választják el egymástól – sajnos nem sikerült levetkőzni az Oblivion / Skyrim / Fallout 3-4 szerepjáték-vonal technikai korlátait, hiába használ Unreal Engine-t a rettenetes Gamebryo / Creation Engine helyett. A végeredmény egy olyan RPG, amelyben a legtöbb objektíva csupán néhányszáz méterre, vagy még annál is közelebb van. Ritkán érezni úgy, hogy tényleg egy nagy, nyílt világban kalandozunk, a The Outer Worlds sokkal inkább kis diorámákra lett összezsúfolva.

Ennek hátrányát szerencsére ritkán érezni, köszönhetően a jól megírt párbeszédeknek, a dinamikus karakterfejlődésnek (a következő szint soha nincs messze), és a jól kitalált fejlesztési lehetőségeknek. Maguk a küldetések is jók olyan szempontból, hogy legtöbbjük többféleképpen is megoldható, karakterünk képességeinek függvényében. Ha jó a beszélőkénk, akkor megnyithatunk a párbeszédekben olyan ágakat, amik más, könnyebb vagy rövidebb befejezésekhez vezetnek. Lefizethetünk valakit, akivel egyébként harcolnunk kéne, kibékíthetünk háborúskodó feleket, és így tovább. Ha a hackelésben vagy a zárfeltörésben vagyunk jártasak, akkor könnyebben bejuthatunk helyekre, alternatív útvonalakat találhatunk stb. Igazából ebben sincs semmi újdonság, de a játék mindezt érthető mechanikákkal, elegánsan tálalja és oldja meg. Az egész menürendszer és karakter-képernyő viszonylag egyszerű, áttekinthető, mégis sok mélységet rejt. A produkció így akár többszöri végigjátszásra is érdemes lehet, hiszen szinte az összes fő- és mellékküldetést több módon is teljesíthetjük, nem beszélve az eltérő befejezésekről.

Ha pedig nincs lehetőség beszélgetésre vagy lopakodós, trükközős megoldásokra, akkor marad a harc, ami FPS-nek gyenge, a spirituális elődökhöz képest viszont egészen jó. A lőfegyverek háromféle lőszert (könnyű, nehéz és energia) használnak, de mellettük sok közelharci eszközt is bevethetünk. A harc inkább funkcionális, semmint dinamikus: a fegyverek érzésre nem ütnek, a kézi támadások animációja nevetséges, fakezű hősünk és a statikus kameramozgás az előző generáció hasonló játékaira emlékeztet. Segítenek viszont társaink, akik egész hatékonyan veszik fel a harcot bárki és bármi ellen. Saját, egyedi képességeik is vannak, amikre mi adhatunk parancsot, viszont az ő fejlődésüket is a játékosnak kell menedzselnie (fegyverek, páncélok és perkek), így erre mindenképp oda kell figyelni, különben gyorsan elesnek a harcmezőn.

Összességében azt lehet mondani az Outer Worlds által nyújtott élményre, hogy egy igényes, jól kidolgozott, de szokványos RPG utazás. A fejlesztők mindent jól átgondoltak és leprogramoztak, felbukkannak elemek más szerepjátékokból, de a végeredmény egyáltalán nem újszerű vagy forradalmi, sőt inkább nagyon is ismerős. Még a játék humora is furcsa: a szarkasztikus kikacsintások és megjegyzések nem vezetnek sehová, a történet pedig jóval komorabb, mint amilyennek a trailerek vagy a cinikusan vidám töltőképernyők feltüntetik. Stílusos és atmoszférikus eposznak indul, de csakhamar száraz, „zöld nyíl üldözős”, robotszerűen pipálgatós időtöltéssé válik.

Technikailag vegyes a kép

Arról már beszéltünk, hogy az Outer Worlds Unreal Engine-t használ, és ennek vannak előnyei és hátrányai is. Előnye, hogy bár nagyon ismerős az élmény, vadonatúj technológiai alapokon fekszik, ennek köszönhetően pedig ez az Obsidian Entertainment eddigi talán legigényesebb játéka. A csapat legalább annyira hírhedt a bugokról, mint híres a nagyszabású játékairól, de húsz és fél órás végigjátszásom alatt gyakorlatilag nem találkoztam egyetlen hibával sem. Ez egy teljesen kiforrott, kész produkció, nem szenved semmilyen gyerekbetegségtől, ami a játékmenetet vagy a működését illeti. Az, mondjuk, sajnálatos, hogy a mai világban ezt már ki kell emelni, de kalaplengetést érdemelnek a készítők, amiért ilyen minőséget tudtak prezentálni már a megjelenés napján.

Az már kevéssé elismerésre méltó, ahogyan a játék kinéz és fut, elsősorban konzolokon. Bár a vizuális dizájn nagyon erős és stílusos, a látvány minősége ezt nem tudja megtámogatni. Az enyhén rajzfilmszerű, mégis inkább az élethűség felé tendáló stílus alapvetően szép, de a konzolos portok alacsony grafikus beállításokkal kénytelenek beérni. PS4-en a textúrák minősége, Xbox One-on a fű hiánya probléma, utóbbi platformon talán a legrosszabb a helyzet, hiszen a helyszínek emiatt üresnek, elnagyoltnak és döglöttnek tűnnek, míg máshol dúsabb növényzet emel a hangulaton. A képfrissítés 30 fps-re van rögzítve, de ezt sem tudja tartani, különösen a nagyobb terepeken, vagy intenzívebb harcok közben. Láttuk már nem egyszer, hogy konzolokon is lehet ámulatba ejtő világokat és kalandokat létrehozni, így az Outer Worlds üres, statikus és kissé darabosan mozgó díszletei jelentősen visszavesznek az élményből. Van természetesen kivétel (Byzantium belső terei), de a játék összességében azt mutatja, hogy új grafikus motor ide vagy oda, az Obsidian nem igazán tudott átlépni a saját árnyékán.

Füleinket nem fogják ilyesfajta nyavalyák zavarni, a játék hangzásvilága ugyanis nagyon profi lett. A zenei anyag kiváló és hangulatos, nagyon sokat hozzátesz az epikus érzéshez, és kétségkívül magasabb szintre emeli a játékot. A szinkron is profi lett, a mellékszereplők többségének van személyisége és stílusa. Kár, hogy mind csak mozdulatlanul áll, amíg beszél, jóval több életet is beléjük lehetett volna csempészni.

A The Outer Worlds egy igényes, jól összerakott, tartalmas és jó RPG, olyan, amilyenre a műfaj rajongói már régóta vártak. Az érdekes történetet, a kiforrott játékmenetet viszont nem sikerült olyan formába önteni, amitől ez egy merőben új élmény lenne. Aki játszott bármelyik korábbi Fallout (vagy akár Elder Scrolls) játékkal, az pontosan tudja, mire számíthat, itt csupán a világ és a karakterek mások. A fejlesztők viszont nem tudtak szintet lépni, így ez a játék nem több egy tisztességes iparos munkánál. Talán az új gazda, a Microsoft segítségével és költségvetésével sikerül a folytatással szintet (és generációt) lépni. Ez most nem történt meg, de a Külső Világokat így is érdemes felfedezni – főleg, ha ezt egy erős PC-n tesszük.

Pro:

• tartalmas kampány többféle befejezéssel;
• nagyon sok lehetőség (párbeszéd, harc, lopakodás stb.);
• jól megírt forgatókönyv;
• profi szinkron és zenék;
• nincsenek bugok.

Kontra:

• túl sok töltőképernyő;
• látványra nem az igazi (konzolon);
• száraz, robotikus, kissé lélektelen játékmenet;
• korábbi játékokból túlságosan is ismerős elemek;
• méretét és változatosságát tekintve is lehetett volna több.

70

A The Outer Worlds PC-re, PS4-re és Xbox One-ra érhető el, később Nintendo Switch változat is várható.

dreampage