The Excavation of Hob’s Barrow

Pár héttel a Return to Monkey Island után egy újabb minőségi point ’n’ click kalandjáték érkezett – ezúttal teljesen más hangulattal. Van merszed feltárni az ősi síremléket humor nélkül is?

Otthontól távol

„Ah, hogyne. Londonról már hallottam,” adja tudtunkra Bewlay kovácsa akaratán kívül is, hogy az észak-angol falucska finoman szólva sem a világ közepe. „Az utóbbi években egyetlen fontos dolog történt nálunk: megérkezett a vasút”, hangsúlyozza az istenhátamögöttiséget még inkább újdonsült barátunk, a lelkész. Mindezt lehetne mókásra venni, kifigurázni az apró falujukon kívül mást nem ismerő (és megismerni nem is vágyó) helyieket, de az Excavation of Hob’s Barrow nem erről az olcsó élcelődésről szól. Nem – ebben a játékmenetét tekintve klasszikus kalandjátékban sokkal intenzívebb légkörben telnek az események. A felszín alatt fortyogó feszültség mindent áthat – mindent, még a legártalmatlanabb szürke macskát is.

Az eredetileg még Incantamentum néven bemutatott játék a „folk horror” leírást viseli adatlapján, és ez tulajdonképpen helytálló is – bár kicsit másképp, kicsit kevésbé agresszív módon, mint mondjuk ahogy azt a Midsommar vagy a Witch művelték a mozivásznon. A viktoriánus korszak vége felé játszódó történet ezúttal a kietlen és hűvös észak-angol láprétek közé visz minket – a Bewlay-t övező kőkerítéseken kívül jószerivel csak a vadvirágok visznek némi színt a végtelenbe nyúló fakó és sáros barnaságba. Ebbe a bezárkózó, a külvilágot és a modernizációt javarészt elutasító közegbe érkezünk meg, vonatunk egyetlen leszállójaként – csak azért, hogy egy barátságtalan vénasszony a közhangulatot megalapozva rögtön verbálisan zaklasson minket.


[+]

Főszereplőnk Thomasina Bateman, aki gyermekkorában apjától tanulta a régészkedés nemes tudományát – vagy hát azt, ami a XIX. században archeológia néven futott. Thomasina egy számára korábban ismeretlen alak, bizonyos Leonard Shoulder meghívására érkezett Bewlay-be: állítólag a falu közelében levő ősi sírdomb – a címbéli Hob’s Barrow – kifejezetten érdekes lehet a régi angol temetkezési helyekről könyvet író fiatal régészhölgy számára. Hősünk azonban hiába keresi fel a nagy ködben is a találkozóhoz kinézett fogadót, Leonardot nem találja ott – sőt, a helyiek még csak azt sem tudják megmondani neki, hogy a közkedveltnek finoman szólva sem nevezhető öregember hol lehet, hol élhet. És ami még szomorúbb, az áhított sírdombról sem tud senki részleteket mondani; a legtöbben az egészet ostoba babonának, megalapozatlan mesének nevezik.


[+]

Természetesen Thomasina nem hagyja annyiban a dolgokat, és másnap reggel frissen és üdén áll neki az információk hajszolásának – sikere pedig attól függ, hogy mennyire tudjuk beleélni magunkat a fiatal felfedező bőrébe. Mivel igazi point ’n’ click játékról van szó, legfőbb eszközünk a párbeszédek levezénylése, illetve a tárgyak használata lesz. Ez pontosan úgy működik, ahogy a műfaj hagyományai azt diktálják – leszámítva talán azt, hogy Excavation of Hob’s Barrow ritka átgondoltan közelíti meg ezeket a feladatokat. Eleinte minden fejtörő tökéletesen simul bele a narratívába és a dialógusokba, így aztán nem is kell antilogikával tárgyakat kombinálni, majd azokat irracionális módon használni. Nem nyilvánvalóak a megoldások, de kis gondolkodással mindenre rá lehet jönni, mert a program emberi logikát használ – és ehhez sokat az is hozzátesz, hogy a remekül megírt párbeszédeket ritka igényes szinkron kelti életre.

Atyák bűnei

Ahogy egyre közelebb jutunk a minket a faluba hívó öreghez, illetve rajta keresztül talán az áhított sírdombhoz is, úgy válik minden egyre feszültebbé körülöttünk. Ennek a folyamatnak vannak egyszerűbben megfogható elemei is: a rémálmok, vagy a helyenként egészen félelmetes közeli képek például a stílus régi eszközei – sőt, még egy műfajidegen jump scare is ránk hozza a frászt. De van valami sokkal kevésbé kézzelfogható feszültségforrás is a játékban: a felszín alatt bugyogó, alig-alig érezhető benyomásunk arról, hogy Bewlay-ben valami nagyon nincs rendben. Minél jobban megismerjük a városkát és annak jobbára morcos lakóit, annál inkább úgy érezzük, hogy valami fontosat még mindig nem értünk a hellyel kapcsolatban.


[+]

Az Excavation of Hob’s Barrow sajnos nem tudja végig hozni az induló órák fantasztikus élményét – a három napra osztott történet szerintem kicsit leül középen, a korábbiaknál sokkal érezhetőbben bukkan fel benne, hogy ez egy mesterségesen bonyolított kalandjáték. Ne értsétek félre: sosem lesz rossz vagy unalmas vagy idegesítő, de az a kiugró zsenialitás elvész belőle. Aztán eljön az utolsó nap, amikor Thomasina talán végre bejut a sírdombba, amelyről annyit hallott és annyit álmodott már – és a játék megint átalakul. Spoilerek nélkül csak annyit mondhatok, hogy a befejezésnek komoly súlya van, az utolsó fejezet fejtörői pedig fantasztikusan hangulatos, a helyzethez nagyszerűen illő feladatok lettek. A Return to Monkey Island is egy hasonló puzzle-sorozattal végződött, és bízvást mondhatom, hogy az itt található kihívások sokkal érdekesebbek és izgalmasabbak voltak.


[+]

A közel hét órára nyúló végigjátszás legnagyobb részét maradéktalanul élveztem, de még így is maradtak bennem kisebb panaszok. Igaz, még ezek is félig bókok: Thomasina például annyira jól eltalált karakter, hogy szívesen vettem volna, ha kicsivel több időt tölthetek el vele. És ennek mintájára: Bewlay hideg, sáros világában is bőven voltak olyan elemek és karakterek, amelyek történetét szívesen megismertem volna mélyebben. Az például tökéletes pillanat volt a játékban, amikor Mrs. de Plancy életének megható tragédiája egy fejtörőbe ágyazva került bemutatásra – ilyenekből sokkal többet elfogadtam volna még. Ott van például a zenélő leány – róla szinte semmi nem derült ki.


[+]

Néhány szempontból az Excavation of Hob’s Barrow mestermunka lett – itt még egyszer fel kell hoznom a nagyszerűen megvalósított, igazi paranoiát kiváltó horrorhangulatot, amely még explicit rémképek, ijesztgetések, vértócsák nélkül is intenzíven érezhető. Itt-ott ugyan leül kicsit a lendület, és a kelleténél talán jobban kilógnak a játékelemek a történetmesélésből, de aztán a lezárás megint mesteri lesz. Vélhetően nagyságrendekkel kisebb büdzséből készült, mint nagynevű riválisai, és grafikai kidolgozottság terén nem is tudja azokkal felvenni a versenyt, de Thomasina története így is az év egyik legjobb kalandjátéka tudott lenni!

A The Excavation of Hob’s Barrow kizárólag PC-n érhető el.

Összefoglalás

Klasszikus point ’n’ click kalandjáték, de a műfajtól megszokott humor nélkül. A „folk horror” műfajba tökéletesen illeszkedik, a feszült hangulat csak úgy sugárzik a kihalt tájból, a nedves kőépületekből, a ködöt alig megvilágító olajlámpásokból és a fojtogató rémálmokból. Vannak hiányosságai, kisebb hibái, de ezt bőven ellensúlyozza, hogy szinte a semmiből érkezett, és szinte azonnal magával ragad.

A The Excavation of Hob’s Barrow legjobb pontjai:

  • Pazar, átélhető, feszült „folk horror”;
  • rengeteg nagyszerű, nem mechanikus puzzle;
  • kifejezetten minőségi szinkron;
  • igen hatásos lezárás.

A The Excavation of Hob’s Barrow leggyengébb részei:

  • A közepén leül egy kis időre a lendület.

Bényi László

Azóta történt

  • Persona 5 Royal teszt

    Élveztük először, élveztük másodjára, és most harmadszorra is megérkezett a Persona 5 – most már minden releváns platformra. De hát tudjuk jól: ismétlés a fantomtolvaj anyja!

  • New Tales from the Borderlands teszt

    2014-ben kapott narratív kalandjátékos mellékszálat a Borderlands-univerzum, és a Telltale fejlesztői akkor fantasztikusan birkóztak meg a kihívásokkal – de ezt a felvonást nem ők készítették.

  • A Little to the Left teszt

    Lehet élvezetes játékot csinálni az egyik legunalmasabb otthoni munkából, a rendrakásból? Persze, csak okosan kell játékosítani a való világban oly fárasztó apró feladatokat.

  • Shadows Over Loathing teszt

    Pálcikafigurákkal és hússal a kozmikus horror ellen, avagy a West of Loathing teljesen váratlanul kapott egy igen hasonló szellemiségű folytatást.

Előzmények

  • The DioField Chronicle teszt

    Szinte hónapról hónapra érkeznek a Square Enix legfeljebb közepes méretű játékai – a DioField Chronicle például az RTS-ek és az RPG-k házasságából született furcsaság.

  • Cult of the Lamb teszt

    Félig roguelike akciójáték, félig vidám szektamenedzselős faluszimulátor – nem mindennapi kombináció ez, a kérdés csak az, hogy vajon miként működnek egymás mellett.

  • Mothmen 1966 teszt

    Az amerikai kriptidek talán legkedvelhetőbb tagja a molyember, Nyugat-Virginia nem-hivatalos kabalaállata – na de mi köze van e lénynek az 1966-os Leonidák meteorrajhoz?

  • As Dusk Falls teszt

    Mi baj történhet, ha egy Amerikát átszelő költözés közben egy apró arizonai motelben húzzuk meg magunkat? Mint most kiderül, lényegében minden!