Brutális tempó

A játékipar kiszámíthatatlan, volatilis szektor, ahol csak a leginkább tőkeerős cégek tudnak fél évtizedre és egy rakás játékra előre gondolkodni. No meg az angol Supermassive Games, akik jónéhány, HD remake-eléssel és DLC-termeléssel töltött sanyarú év után váratlanul nagy sikert arattak az Until Dawnnal. Az elsősorban rendkívüli nem-linearitása miatt dicsért programot – illetve két gyászos mellékszálat-előzményt – követően a stúdió sokak meglepetésére átigazolt a Sonytól a Bandai Namcóhoz, és most a japán kiadónál egy nyolcrészes (!) horror-antológián dolgoznak.

Ígéretük szerint félévente követik majd egymást az epizódok, melyek mindegyike egy-egy különálló horror-alműfajnak állít majd emléket: az első rész, a Man of Medan például javarészt egy szellemhajón játszódik, a következő epizód, a Little Hope pedig az isten háta mögötti amerikai kisvárosok, sötét erdőségek és fura szekták millió filmből ismert világát dolgozza fel. A nyolc játék nem kapcsolódik majd egymáshoz, legfeljebb annyiban, hogy az eseményeket mindig a Kurátor nevű fickó konferálja fel, aki menet közben is megszakítja néha a játékot, mintha csak egy tévésorozat epizódjait kommentálná.

Négy év alatt nyolc különálló játékot kiadni még akkor is brutális teljesítmény, ha a játékmotor, illetve a játékmenet várhatóan nem sokat változik majd a felvonások között. A megoldás, legalábbis a Man of Medan esetében az, hogy viszonylag rövid játékról van szó: körülbelül három-négy óra a teljes hossza, ami horrorfilmnek ugyan irritálóan hosszú is lenne, de játékként kicsit kevésnek tűnt. Nem, mintha én előírnék valami forint/perc szintet minden programhoz, de úgy éreztem, volt jónéhány olyan sztoriszál, amely megérdemelt volna még némi figyelmet.

A sztorinak is megágyazó rövidke oktatófejezetet leszámítva a Man of Medan napjainkban játszódik, a Csendes-óceán szinte végtelen kékjében (oké, szürkéjében, hisz természetesen vihar tombol körülöttünk). Mint a kicsit szájbarágósan sikerült első fejezetből kiderül, egy Alex nevű srác, és Julia nevű dúsgazdag barátnője utaznak el egy polinéziai – és paradicsomi – sziget mellé búvárkodni, és mindketten hozzák egy-egy testvérüket is. Az ötödik szereplő az akcióhoz kibérelt minijacht kapitánya, a fiatal Fliss – és a játék során mindegyiküket fogjuk többször is irányítani.

[+]

Maga a játékmenet leginkább a QuanticDream játékaihoz hasonlítható, vagyis QTE-vel bőven megszórt mászkálást kapunk, egész sok párbeszéddel (sajnos mindig csak két választási lehetőséggel), ám a hagyományos kalandjáték-komponensnek számító tárgyhasználat, vagy bármiféle logikai feladatok nélkül. Döntéseinktől és teljesítményünktől függően itt is meghalhat bármelyik karakter (akár az összes is), és persze döntéseink befolyásolják az eseményeket, no meg a végkifejletet is.

Ezzel még semmi baj nem is lenne, hisz a Heavy Rain már bizonyította, hogy ez a recept tökéletesen működhet – a Man of Medan azonban nem tud felnőni ehhez a szinthez, mégpedig két fő okból. Az egyik technikai jellegű: a gombnyomkodós QTE-jelenetek egyszerűen nem működnek jól. A QunticDream játékaiban megszoktuk, hogy minden QTE-jelenet az adott játékbeli cselekedethez van szabva, itt viszont teljesen logikátlanul tűnnek fel a gombok, mindig a képernyő közepén. Néha ráadásul abszolút váratlanul, bármiféle előrejelzés nélkül tűnik fel egy-egy lenyomandó gomb, máskor meg akár egyetlen elrontott időzítés is egy karakter halálához vezet. Nyilván egy horrorfilmben vagyunk, jó sok elhalálozási lehetőséggel, de bizony volt olyan következmény, amit cseppet sem éreztem fairnek.

Szellem a hajón

A másik dolog tartalmi: a Man of Medan története ugyanis egész egyszerűen nem elég izgalmas és nincs elég jól összerakva ahhoz, hogy úgy igazán bele tudjuk élni magunkat. Mivel szereplőinek egyéniségét javarészt a mi párbeszéd-válaszaink határozzák meg, különösebb személyiséggel nem rendelkeznek – amikor pedig beüt a pánik, igazából semmit nem számít, hogy milyen viselkedésjegyeket jelenít meg a sűrűn változó karakterlap. (Plusz ez nem is működik túl logikusan, Fliss nálam egyszerre volt őszinte és álnok.) Elvileg a játék követi a karakterek közti viszony alakulását is, de a történetre vagy az eseményekre ennek semmi kihatását nem láttam.

Ezeknél is nagyobb baki azonban, hogy a Man of Medan története a lehető legegyszerűbb szellemhajós horror, amit a romantikázó tinikarakterek nem sokkal tudnak feldobni. Ha nem hagyjuk elolvasatlanul a sötétben is csillogó gyűjthető tárgyakat, jóval hamarabb megfejtjük a hadihajó rejtélyét, mint ahogy karaktereink összerakják a dolgokat. Van ugyan egy-két tényleg jól megkomponált és valóban ijesztő rész, de ezek közt megdöbbentően sokszor ül le a játék hosszú percekre, akár negyedórákra is – és ez főleg akkor vált érezhetővé, amikor pár hiányzó cucc megtalálása érdekében visszatértem egy-egy korábbi fejezethez.

[+]

Mint a legtöbb horrorfilm, a Man of Medan is első alkalommal működik a legjobban, amikor még nem tudjuk pontosan, hogy mi rejlik a kulisszák mögött – az imént említett hibák is talán kevésbé fognak feltűnni, amikor óvakodva bóklászunk a rozsdás folyosókon. Azonban az sem mindegy, hogy ez az első végigjátszás miként zajlik: merthogy a hagyományos, magányos kalandjátékozás mellett a Man of Medan kínál egy online kooperatív módot is. Ez a Shared Story jóval hatékonyabb, mint a szimpla sztori, hisz itt a sokszor két csapatra oszló ötös drámájának sokkal több pillanatát fogjuk végigkövetni – ráadásul itt folyamatosan kommunikálni is kell partnerünkkel, hogy elmondjuk neki, hogy mi is zajlik a mi képernyőnkön.

Amikor például Alex és Julia búvárkodnak, egyedül látva csak őket követi a játék – multiban viszont az egyik játékos a felszínen marad, és Fliss, illetve Conrad flörtölését és grillezését is megmutatja a játék. Ezekkel az extra perspektívákkal sokkal kidolgozottabb, teljesebb az élmény, így ha valakinek van erre lehetősége, mindenképpen így kezdje az első nekifutást. (Van egy offline, egy gépen zajló kooperatív játékmód is, de ez szimplán annyit tesz, hogy a legfeljebb öt játékos felosztja maga között a karaktereket, és aztán mindenki maga irányítja az azokhoz tartozó fejezeteket.)

A Man of Medan sajnos nem volt a lehető legjobb kezdete a Dark Pictures antológiának:sem játékként, sem horrormeseként nincs közel az Until Dawn szintjéhez, és a történet alakítása terén is messze elmarad tőle. Utóbbin két jellemzőn simán lehet javítani, hisz minden epizódot mások írnak majd – de remélem, valamit kitalálnak a játékmenet hiányosságaival kapcsolatban is a Supermassive fejlesztői.

A Man of Medan PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

• Az online koop-mód érdekes;
• itt-ott kifejezetten jól néz ki.

Kontra:

• Filmként irtó gyenge majdnem minden eleme;
• három óra, és az újrajátszás nem tesz neki jót.

50

Grath