Rém rendetlen család

Kétféle játékos gyűri a verekedős játékokat. Az egyik inkább az egyjátékos-módokkal szórakozik szívesen, és a maga kedve szerint küzd, váltogatva a karaktereket, és legfeljebb a haverokkal bonyolódik hosszas házibajnokságokba. És persze ott van a professzionálisabb játékos, aki csak egy karakterre koncentrál, aki napestig a visszajátszásokat és közvetítéseket bújja a neten, és akit csak nehezen lehet elcsalni az online arénák világából. A Street Fighter V egyértelműen az utóbbi körnek készült, míg az Injustice 2 (persze nem elhanyagolva az online harcosokat) inkább az egyedül küzdőket kényeztette. Nagy kérdés volt, hogy a Tekken 7 mit kínál majd, hisz hiába elérhető már két éve a játék az ázsiai játéktermekben, az otthoni verzióval kapcsolatban óriási volt a hallgatás.

A játékkal eltöltött hosszú órákat követően azt kell mondanom, hogy nem értem ezt a szégyellős marketinget, mert a játékmódok terén természeténél fogva fapados játéktermi verziót sikerült egész szépen kikerekíteni. Az egyik legjobban reklámozott újítás a sztorimód, háromórányi ultratömény Tekken-őrület, továbbra is totális komolysággal előadva. Borzalmas frizurák, érthetetlen események és a korábbi vasököl-bajnokságokra való sűrű visszatekintés jellemzi a továbbra is meglehetősen diszfunkcionális Mishima-család drámában igen gazdag mindennapjait. Ahogy a Tekken 5-ben a bajuszkirály nagypapa, Jinpachi lett a főgonosz, úgy most a kedves mama, Kazumi kavarja meg a dolgokat, de hát ebben a világban nincs olyan probléma, amit egy kis családon belüli erőszak ne tudna megoldani. Esetünkben némi láva segítségével…

[+]

A sztorimód teljesen természetesnek veszi, hogy mindenki tisztában van az előző játékok minden eseményével, de legalábbis pontosan ismeri a Tekken 6 történetét és az összes karaktert. El sem tudom képzelni, hogy egy, a szériában teljesen újonc játékos mit kezd ezzel a katyvasszal. Jóval emészthetőbb lenne az egész, ha némi humorral feldobták volna, de nem, minden maximális komolysággal és tonnányi metaforával van előadva. Igaz, egy idő után ez már-már önparódiába hajlik… Maga a sztorimód amúgy legalább olyan kidolgozottságot kapott, mint az Injustice 2 története, csak itt minden összecsapásra még több átvezető jelenet jut. A töredezett történet darabjait egy újságíró nyomozása köti össze, ezek a részek monoton hangon kommentált állóképeken jelennek meg, de a konkrét eseményeket már csodálatosan animált, akciódús videók mesélik el. A széria egyik büszkesége, hogy minden karakter anyanyelvén beszél, ami a történetben igen ostobán jön ki, hisz így szinte minden átvezető jelenetben három-négy eltérő nyelven kommunikálnak a szereplők; angol felszólításra japán válasz, majd arab kérdés és koreai beszólás érkezik.

A Mishima-család vidám meséje néhány alapvető dolgot az első ütközetek során tanítgat, ileltve a karakterek közt vadul ugráló sztori okosan könnyen elérhetővé tesz négy erősebb kombótámadást, így akkor sem kerülünk gondba, ha a játék egy olyan karaktert oszt ki nekünk, akit magunktól sosem választanánk ki. Sajnos oktatómód, a karakterek bemutatása teljesen hiányzik, cserében a profibbaknak szánt tényleges gyakorlómód egész pazar lett, és a tényleges frame-adatokon túl minden információt átad, és minden helyzetet létrehozhatunk vele, hogy tényleg azt gyakoroljuk, amit csak akarunk. Természetesen van arcade (csak négy csatával és egy aljas, regenerálódó főellenséggel) és versus mód, viszont a survival és time attack lehetőségeket érthetetlenül kivették a felhozatalból.

Mindannyian egyéniségek!

Talán ezek ellensúlyozására került be a játékba a treasure játékmód, ami lényegében a – számomra – a sorozat csúcspontját jelentő Tekken 5: Dark Resurrectionben bevezetett dojo helyi megfelelője: más játékosok karakterei ellen küzdhetünk a végtelenségig. Itt nem csak a játékosok által kiegészítők ezreivel testreszabott figurák kinézete eltérő, de a nehézség és a harcmodor is mindig változik. Én már a Dark Resurrectionben is szégyellnivalóan sok órát töltöttem el itt, és úgy nézem, a Tekken 7-ben is ez lesz a fő terepem, még akkor is, ha a harcok maguk nem olyan változatosak, mint a különféle effektekkel tarkított Metaverse-küzdelmek az Injustice 2-ben. Tényleg elképesztően sok ruhát, kiegészítőt, effektet, karaktertáblát és más cuccot lehet megnyitni vagy (játékban szerzett pénzen) megvenni. Természetesen ezek a sorozattól megszokottak szerint nem hatnak ki harcosunk teljesítményére, így szabadon lehet kísérletezni.

[+]

És bizony az emberek kísérleteznek is, az online szembejövő karakterek alapján majdnem mindenki a legelvetemültebb, legextrémebb, legbetegebb (esetleg más játékból/filmből ismerős) figurák összerakásán fáradozik, és ha kell, hát milliószám költik erre a fight moneyt, amelyet amúgy minden összecsapással bőkezűen osztogat a játék. (A pénzzel a sorozat csaknem minden videóját – és PS4-en zenéjét is – megnyithatjuk; csodás opció egy rajongónak!) A netkód remek lett, bár az a visszajelzéseket olvasgatva sokakat érintő dolog, hogy eddig már nem jutnak el, mert a játék egyszerűen megszakad töltés közben – engem ez a hiba szerencsére elkerült PS4-en, pedig itt kapja a legtöbb panaszt a játék.

[+]

Remélem hamar kijavítják ezt mindenki számára, mert a harc továbbra is villámgyors és reszponzív, a karakterek pedig továbbra is igen eltérő harcmodorokkal küzdenek. Igaz, sokkal többet kell gyakorolni a kombókat, mint a Virtua Fighter kivételével bármely népszerű bunyós sorozatban – sokkolóan sok extra mozdulatot tud bemutatni mindenki. És mivel a Tekken 6-hoz képest 12 új karakter van a játékban, még a veteránoknak is lesz mit magolnia. A játékmenet elsősorban épp az új harcosok tömegének köszönhetően alakult, máskülönben csak két közepes fontosságú extrát kapott az évtizedek óta csiszolgatott és bővített harcrendszer.

Az első új megoldás a Rage Art, amely természetesen a már korábban is használt dühöngésre épül. Ahogy korábban is, minden karakter vörös aurát és kicsit megnövelt sebzést kap, ha 10-15% alá verik az életerejét – most viszont ebben az állapotban egy speciális támadást lehet elsütni, ami hasonlóan az Injustice szuperkombóihoz, viszonylag egyszerűen előhozható és 30% körül sebez. Igaz, ennek elsütésével bukjuk a megnövelt sebzést, így ha ellenfelünk elkerüli azt, komoly gondban leszünk… A másik friss támadásfajta a Power Crush névre hallgat, és olyan kombókat jelent, melyeket szinte sehogy nem lehet félbeszakítani; igaz, a végrehajtásuk alatt bekapott sebzést azért utólag elszenvedjük. Sem ezek a mozdulatok, sem az egyéb kisebb finomítások és alakítások, a régi karakterek által kapott új mozdulatok nem alakítják át radikálisan a játékot.

Nagy hiba az a már említett néhány hiányzó játéklehetőség, és az is érthetetlen, hogy ranked küzdelmekben az ellenfél karakterlapjának megtekintése után vissza lehet mondani a harcokat – ezzel igen sokan élnek, ha maguknál papíron jobbnak tűnő harcossal akadnak össze. Szerencsére minden más változás és újítás (a tökfelesleges PSVR-módot leszámítva) a lehető legjobban sült el, például ha valaki csak szórakozni – és nem feltétlenül edzeni – akar, azt az új, nyolcfős online minibajnokságok maximálisan ki fogják elégíteni, azok nagyszerű élményt jelentenek, még akkor is, ha nem tényleges ismerősökkel játsszuk őket. A karakterszerkesztő, és ezzel összefüggésben a treasure játékmód pedig hónapokra is leköti a játékosokat – de addig mindenképp, amíg ki nem javítják az online hibákat. A Tekken 7 mindenképpen a sorozat jobb epizódjai közé tartozik, és külön megnyugtató ez, ha valaki hozzám hasonlóan az utóbbi néhány részben (T6, TTT2, Revolution) újra és újra csalódott.

A Tekken 7 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

• Rengeteg új karakter;
• élvezetes treasure játékmód;
• A Tekken 1-től kezdve megnyitható minden videó.

Kontra:

• Nincs igazi oktatómód az újoncok számára;
• online bugok.

80

Grath