Gone Tacoma

Kezdjük rögtön egy figyelmeztetéssel: a Tacoma nem egy olyan játék, melyben kihívások, ellenfelek, fejtörők, buktatók – nehézség – lenne. Nem, a Fullbright második játéka a Gone Home-mal megkezdett utat tapossa tovább, azaz csak és kizárólag a narratívára koncentrál. First Person Experience, walking simulator, walklike, vagy, hogy kedvenc stílusnevemet használjam, plotformer. Igen, egy elhagyatott űrállomáson vagyunk, de nincs ránk vadászó savnyálú lény, nem leselkedik ránk az oxigénhiány vagy az áramütés veszélye, sőt, még csak egy piti áramszünettel sem kell majd megküzdenünk.

A játék címe a Lunar Transfer Station Tacomára, vagyis egy, a Földhöz meglehetősen közeli űrállomásra utal. A naptár 2088-at írja, amikor az emberiség ugyanúgy mikrózható levest és almát eszik, mint manapság, ám az űrutazás már igen gyakori – például egy mellékes sztoriszál a Jupitert megkerülő, nyolc hónapig tartó luxus-sétahajózáshoz kapcsolódik. A Tacoma jelenleg lakók nélkül lebeg egy Lagrange-pontban, és egyik fő feladatunk az lesz, hogy kiderítsük, mi is történt a fedélzeten. Az összesen hat részlegből álló Tacomát egy ODIN nevű mesterséges intelligencia felügyeli – a hat emberi alkalmazott mellett –, és az üzemeltető cég megbízásából ennek visszaszerzése lesz a feladatunk.

[+]

Bár a Tacoma elsősorban és szinte kizárólag a történetről és a karakterekről szól, az általunk irányított Ami Ferrier kivételt képez: róla szinte semmit nem fogunk megtudni. Nem, a játék főszereplője az a hat figura, akik a Tacomát egyben tartják: a főnökasszony E.V., az operatív vezető Clive, a mérnök Bert, a programozó Natalia, az élelmiszerekkel foglalkozó botanikus Andrew, illetve a rájuk vigyázó orvos, Sareh. Bár őket fizikailag sosem fogjuk megpillantani, a Tacoma minden szintje, minden szobája csurig van életük nyomaival. A szobájuk alapos megvizsgálásával kiismerhetjük ízlésüket, emailjeik és leveleik elolvasásával pedig vágyaikat és félelmeiket ismerjük majd meg.

[+]

Ennél is fontosabb azonban, hogy egy AR – augmented reality – készüléket magunknál tartva visszanézhetjük az állomás biztonsági rendszere által rögzített korábbi felvételeket. Nem mindet, hisz egy csomó törlődött, vagy legalábbis megsérült – ráadásul biztonsági okokból az arcok sem láthatók: minden figura színkóddal és foglalkozását jelző ikonnal jelölt, poligonhiányos formában jelenik meg. Ha elérünk egy olyan helyre, ahol rendelkezésre áll egy felvétel, azt elindítva végigkövethetjük mindazok cselekedeteit és szavait, akik épp ott tartózkodtak az adott pillanatban. Néha fél évnél is régebbi AR-videókat találunk, de természetesen a központi történetszál a legutóbbi három napra, a Tacoma megsérülésére és elnéptelenedésére koncentrál.

[+]

Ami igazán érdekes, az az, hogy tulajdonképpen olyan átvezető jelenetekről van szó, melyek egy nagy területen zajlanak, és ahhoz, hogy minden szót meghalljunk, minden cselekedetet lássunk, kétszer-háromszor is vissza kell tekernünk az eseményeket. A legelső ilyen videónál például ketten a konyhában főznek, ketten egy ünnepre készülve díszítik az ebédlőt, de E.V. kicsit arrébb, az irodájában telefonál, Sareh pedig biliárdozás közben beszélget ODIN-nal. Külön extra, amikor a karakterek pontos megfigyelése valami extra jutalommal is jár: az előző példában például E.V. irodájába csak akkor jutunk be, ha bezoomolunk ujjaira, amint deaktiválja a számkódos zárat. Semmi következménye nincs a végigjátszásra nézve, ha ezt nem tesszük meg; pár achievementet bukunk, ha nem derítünk fel mindent, és ami még fontosabb, a teljességgel opcionális, de fantasztikus háttérsztori-kiegészítések és karakter-jellemrajzok tekintetében vesztünk el dolgokat.

Spacewatch

Nem akarom azonban azt a látszatot kelteni, hogy valamiféle kalandjátékról van szó: a Tacoma vélhetően úgy is végigjátszható, ha minden kutatás, nézelődés nélkül a hat űrhajó-részlegben megtaláljuk és végignézzük, horribile dictu, végigtekerjük a fontos videókat, és megyünk tovább. Ha jól emlékszem, mindössze egy alkalommal kell a továbbjutáshoz egy olyan kód, ami csak egy AR-videóban hangzik el, minden más opcionális. Kétszer lehet fizikai kulcsot használni, de az egyik csak egy karakter további titkait lebbenti fel, a másik pedig egy achievement kibontását teszi lehetővé. Szintén elkerülhető, hogy az AR-videók alatt használt számítógépek tartalmába beletekintsünk; megintcsak, gőzöm sincs, hogy valaki miért tenne ilyet, mert ezek elképesztően sokat mesélnek a karakterekről – de kötelezőnek akkor sem nevezhetők.

[+]

A nagy kérdésre – mi is történt a Tacomán – a válasz elég hamar kitalálható, főleg, ha tényleg elolvasgatunk mindent, és így kiderül, hogy Földet már rég megacégek uralják, akik a kapitalizmust addig hajszolták, hogy az már önmaga eredetébe visszakunkorodva szinte jobbágyként kezeli a fogyasztókat. Komolyan, a brand-lojalitás külön valuta, amit valós pénzre lehet váltani; egy karakter élete pedig amiatt csúszik félre, mert a Harvard elvégzése után nem egy Harvard-céghez ment tovább dolgozni. Mintha az egyéni szabadság bármi jóhoz vezetne; micsoda lúzer!

[+]

A Tacoma egy két-három órás kaland, amely lényegében végig mászkálásból, nézegetésből és hallgatózásból áll. Még egyszer hangsúlyozom: nincsenek horror-, netán akcióelemek, nem ijesztget minket a játék (hacsak nem a borzalmas jövőképpel), és különösebb teendőnk sem lesz. Nem, a Tacomának kizárólag története van – éppen ezért szomorú, hogy az nem olyan mély, mint én szerettem volna. Félreértés ne essék, minden, ami a játékban van, nagyszerű: ha az ember minden fiókot kinyit és minden szemetesbe dobott, félig megírt levelet elolvas, mély és érdekes karaktereket ismerhet meg. Az apróságokra odafigyelve temérdek pikáns részletet tudhatunk meg 2088 világáról: hogy a Kiribatit irányító AI bestseller könyvet írt, hogy a jógaipar már hologramokat használ, hogy Szingapúr gazdasági nagyhatalom lett. A Tacoma 6+1 lakója, a köztük levő viszony emberi és hihető, ami már jóval több, mint amit a videojátékok 95%-a nyújt. A problémám az, hogy túl keveset kaptunk ebből, én szerettem volna még több jelenetet végignézni, még jobban megismerni a karaktereket.

A Tacoma így sem rossz, csak nem tud olyan erős hatást gyakorolni, mint stílusának legjobb tagjai – a sokkal privátabb és fókuszáltabb Gone Home, a hatalmas játszóteret adó Firewatch, vagy épp egyik idei kedvencem, a What Remains of Edith Finch. Az utóbbi mindig meg tudott lepni, a Tacoma pedig úgy érzem, nem is akar igazán meglepni – megelégszik azzal, hogy elmeséli néhány szorult helyzetbe került, abszolút nem szuperhős karakter történetét. Ha ez az akciómentesség nem zavar, és a téma felkeltette az érdeklődésedet, már csak azt kell megfontolnod, hogy a körülbelül 6000 forintos ár és a háromórás játékidő összeegyeztethetők-e. Nálam erre határozott igen volt a válasz!

A Tacoma PC-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

• Fantasztikus sztori;
• interaktív átvezető jelenetek;
• remek háttérvilág.

Kontra:

• Lehetne jóval hosszabb is;
• Xboxon néha szaggat.

80

Grath