Első oldal

A 2007-es évi Electronic Entertainment Expo különös tanulsággal zárult a Wii tulajdonosok számára: a Nintendo azzal, hogy Shigeru Miyamoto a Wii Fit-et mutatta be a nagyközönségnek "főműsoridőben", remekül magára haragította a hardcore réteget, az igazán keményvonalasnak nevezett játékosokat. Pedig kár lett volna átkozódni, hiszen a boszorkánykonyhában már ott készülődött - hosszú évek munkájának gyümölcseként - az igazi ajándék a Wii-t megvásárló játékosoknak: ez volt a Super Mario Galaxy, a 3d hajnalán született legendás Mario 64 spirituális örököse. Már csak várnunk kellett. Az igazán lelkes, a gépet már birtokában tudó olvasóink számára ezen teszt nem lesz feltétlenül újdonság: a játék már egy ideje a boltok polcain található. A Gamer365 azonban a "megkésve bár, de törve nem" filozófiát követve, a roppant zsúfolt, vizsgaidőszakok és hétről hétre érkező sikercímek idejét, a karácsonyi szezont maga mögött tudva bizony visszanyúl a Super Mario Galaxyhoz. Lesz miről mesélni.

Ő Rosalina, új segítőnk

A Super Mario Galaxy egy olyan játék, amiben bizony a játékmenet áll mindenek felett. Éppen ezért a helyszínek is ennek megfelelően kerültek kialakításra: mivel a játék nevéhez hűen az űrben játszódik, mi más lehetne a "Quest Hub", a pályaválasztó helyszín, mint egy jókora űrbázis? Az ismét csak elrabolt (lehet tippelni, ki volt a tettes) Princess Peach után rohanó Mario különös lényekkel ismerkedik meg, a sok-sok Luma és a melléjük szegődött Rosalina (aki egyébként egy roppant aranyos, szerethető karakter) folyton utazgatnak, a mostani felfordulás azonban rájuk is hatott. Ahhoz, hogy beindítsuk az űrben igen gyorsan utazni képes szerkezetet, bizony meg kell mentenünk a csillagokat a szétszórt bolygókról - és ezzel el is kezdhetjük kalandozásunkat a megannyi galaxisban. Nézzük rögtön azt a két pontot, amit akár szlogennek is nevezhetnénk a Mario Galaxy esetén:

Pörgés és változatosság

Visszatérő ismerősök: nem ő az egyetlen

Az első, leginkább szembeötlő dolog az lesz, hogy a Mario Galaxy modern, már-már trendi alapokra helyezte a játékmenetet. Felejtsétek el a Super Mario Sunshine néhol igencsak fárasztó, idegölő és bizony unalmas pályáit (és úgy ánblokk azt a játékot is): ezúttal minden szint különböző - és minden egyes pálya független mini-bolygókból, objektumokból épülhet fel. Ez a következőképpen néz ki: megérkezünk ("odarepülünk") a helyszínre, ami legyen egy négy-öt bolygóból álló "naprendszer". Az első bolygón a fő feladatot teljesítve (ami általában kapcsolók használatából, falak megsemmisítéséből, csillagdarabkák összeszedéséből áll) átrepülhetünk a második kisbolygóra, és így tovább, és így tovább: végül a komolyabb kihívás az utolsó helyszínen lesz, ahol meg is szerezhetjük jutalmunkat, a csillagot. A fő helyszín néhány különálló szobára van osztva (Bedroom, Kitchen, Engine Room, etc), ahol elsőképpen a meglátogatni kívánt naprendszert választhatjuk ki, majd az ott elérhető kihívások közül válogathatunk. Ezekről csak annyit mondhatunk, hogy igencsak a kevés játékidővel operáló játékosok számára lettek kitalálva, az egyes pályákhoz ugyanis soha nem kell majd több idő, mint 6-10 perc. Ez az időtartam valami furcsa pszichikai kapcsolatot alakított ki a tesztelő és a játék között: a számomra szimpatikus helyszínekre azonnal visszatértem minden létező feladatot megoldani, a nem túl kedveseket pedig nyugodtan hanyagoltam, hiszen a főellenfeleket tartalmazó pályákon kívül semmi sem igazán kötelező. A változatosság gyönyörködtet - Miyamoto sensei és lelkes csapata pedig mindent beleadott, hogy a pályák még véletlenül se hasonlítsanak egymásra: a földön létező összes felülettel találkozunk majd, járhatunk miniatűr konyhákban, gyerekszobában, sivatagot, tundrát, sötét barlangokat, hideg és jeges meteorokat fedezhetünk fel, és közben feltűnnek majd olyan klasszikusok, mint a Super Mario World fánkos témái (Donut Land, valaki?), a kísértetház (még most is ugyanolyan idegesítő, mint régen), vagy éppen a Sunshine-ban épp eleget látott vízes helyszínek. A dinamizmusról két fontos dolog gondoskodik. Léteznek mini-pályák, amiken versenyzős feladatokat kell végrehajtanunk (különféle, Wiimote-ra optimizált versenyek, és ehhez hasonló mókák...), továbbá néha hullócsillagok is érkeznek egyes pályákra, amelyek új questtel járnak: itt vagy időre kell végigcsinálnunk a pályát, vagy egy shadow mario-val kell versenyeznünk, vagy épp sérülés nélkül kell megtalálnunk kedvenc Csillagjainkat. Apropó tartalom: 120 csillag van, és több mint negyven helyszín - vagyis elleszünk egy darabig. Az igazán fanatikusok pedig a teljes végigjátszás után Luigival is nekiindulhatnak a nagy utazásnak, ő pedig néhány mozdulatban különbözik testvérétől...(Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!