Super Bomberman R Online teszt

Újabb kört fut a Konami a legutóbbi Bomberman játékkal, ezúttal ingyenes Battle Royale címként próbálnak megfelelni az aktuális trendeknek – nem teljesen eredménytelenül.

Bomba Royale

Furcsa, és kissé hullámvasút-szerű életútja van a Bomberman sorozatnak. Az egykor szebb napokat, és nagyobb sikereket is megélő franchise az utóbbi években beleszürkült a játékkínálatba, annak ellenére is, hogy a három évvel ezelőtt Super Bomberman R egy kifejezetten jó, tartalmas, szép és kiválóan játszható darab lett. Egy vékony rajongói réteg kivételével a közönség nagy része azonban elsiklott felette. Tavaly ősszel a Konami úgy döntött, feléleszti a játékot, és az aktuális trendeknek megfelelően egy online Battle Royale címet készített az alapjátékból – akkor még csak Stadiára. A Super Bomberman R Online most minden platformra megjelent, ráadásul ingyenes, sőt a platformok közötti játékot is támogatja.

Jó jó, de hogy lehet a Bombermanből Battle Royale játékot csinálni? A japán fejlesztők ezt a részt szerencsére alaposan kigondolták. A fő játékmódban 64 játékos küzd egymás ellen, 16 játékmezőn osztozva, majd bizonyos idő elteltével a mezők egy része veszélyessé válik, az ott tartózkodóknak pedig át kell szaladniuk egy másik, biztonságos játéktérre. A mozgástér szűkülésével természetesen játékosból is egyre kevesebb van, végül pedig, ahogy azt a műfajban már megszokhattuk, csak egyvalaki lehet a győztes. A különböző power-upok (több és erősebb bombák, gyorsabb mozgás, különleges képességek) felvételével az akció is egyre őrültebbé válik, így ember legyen a talpán, akinek a reflexei és taktikai érzéke győzelemhez segítik. Mindenki két élettel indul, aki a másodikat is elveszíti, minden felvett extrát eldob, amiből a többiek lakmározhatnak. A hagyományos Bomberman játékmenet itt is jól működik, gyors, vicces, szórakoztató az egész.

Hirdetés

Az már kevésbé szórakoztató, hogy az ingyenes játékkal csupán egyetlen játékmódot (Quick Battle) érhetünk el. Privát meccset csak a prémium tagsággal rendelkezők hozhatnak létre, ami persze pénzbe kerül, és ez nem túl szimpatikus korlátozás. A Super Bomberman R Online egyébként is tele van mikrotranzakciókkal: a Bomber Coinnak nevezett virtuális pénzért számtalan kozmetikai elemet, öltözéket, de extra karaktereket is vehetünk a játék saját áruházában. Ez sajnos pay-to-win mechanika is egyben: a prémium szereplőknek olyan képességeik vannak, amikkel játékmeneti előnyhöz lehet jutni. És persze innen sem hiányozhat a Battle Pass – az egyes szezonokban elért szintekért mindenféle mütyűrt kapunk, skinektől az emblémákon át a háttérzenékig, és aki előfizető, annak nyilván sokkal több apróság jár.

Super Bomberman R Online Xbox

Ez nem azt jelenti, hogy pusztán az ingyenes kliens letöltésével ne lehet élvezni a csatákat. Az irányítás remekül működik, a kezdő szereplők is eltérnek bizonyos tulajdonságaikban, így lehet kísérletezni, az előrehaladás pedig, bár lassú, hosszú távon így is sokféle extrát lehet szerezni. Ha a kiadó hosszú távon is támogatja a játékot, akkor a különleges műfaja miatt akár még komolyabb jövő is állhat előtte. További pozitívum, hogy cross-platform az anyag, vagyis akár Xboxon, PlayStationön, PC-n vagy Switchen nyomulunk, viszonylag hamar lehet 63 másik játékost találni. A töltési idők viszont érthetetlenül hosszúak, percnél is többet kell várni, míg végre bejutunk az arénába.

Technikai értelemben nincs gond a játékkal, abszolút a 2018-as Super Bomberman R grafikájára épül, színes, plasztikus figurákkal és játékterekkel. Az akciót jópofa effektek kísérik (például minden bomba más képi hatásokkal robban), az animációk cukik, az egész játék pedig roppant egyszerű, színes és vidám hangulatú, ahogy annak lennie kell. Az erősebb konzolokat támogatja, így be kell érnünk az alap felbontással, de mindennemű akadás nélkül, simán fut, a hosszú töltési időket leszámítva pedig tényleg egy szavunk sem lehet rá. Az árkádos hangulatot a jópofa hangok és zenék egészítik ki, jó részük persze az alapjátékból került át. Iparos munka, de legalább nem rontották el.

Super Bomberman R Online Xbox

És igazából ennyi a Super Bomberman R Online – egy hangulatos, jól játszható online mellékszála az évekkel ezelőtti utolsó „igazi” Bomberman címnek. Kár a sok mikrotranzakcióért, de legfőképp azért, hogy a privát meccsek lehetőségét fizetős tagság mögé rejtették. Emiatt húzhatjuk a szánkat, végső soron pedig a játék nem kínál mást, mint amit a felszínen ígér: egyik BR meccset a másik után. Aki viszont kedveli ezt a stílust, és szívesen bombázná a világ többi játékosát, az egy korrekt, az átlagnál mindenképpen jobb produkcióval töltheti el az idejét.

Pro:

  • ügyesen kialakított Battle Royale játékmenet;
  • platformok közötti online játék;
  • az előző részre épülő, szép látvány;
  • jópofa hangulat, egyszerű felépítés.

Kontra:

  • fizetős tagság mögé zárt privát meccsek;
  • érthetetlenül hosszú töltési idők;
  • mikrotranzakciókra alapozott felépítés;
  • összességében minimális tartalom.

60

A Super Bomberman R Online elérhető PC-re, PlayStationre, Xboxra, Switchre és Stadiára.

dreampage

Előzmények

  • Puyo Puyo Tetris 2 teszt

    Hat év után visszatért a Sega népszerű puzzle játéka, amely egyesíti két jól ismert univerzum játékszabályait. Puyo Puyo a Tetris ellen, második menet.

  • The Touryst teszt

    Nintendo Switch után Xbox One-ra és PC-re is megérkezett a Shin’en Multimedia gyönyörű produkciója, ami valószínűleg az év egyik legemlékezetesebb kalandja.

  • Super Bomberman R teszt

    Mainstream platformokra is megjelent a Konami „bombasztikus” akciójátéka, úgyhogy mi is tettünk vele egy kört. Bomberman még mindig robbanékony.