Steam Next Fest demókörkép #1

Ismét demófesztivált tart a Steam, amelyen az indie játékfejlesztés apraja-nagyja játszható formában mutatja meg, hogy min is dolgozik évek óta.

Steam Next Fest 1

Alig néhány hónapja tartották a legutóbbi Steam Next Fest ünnepet, és máris újabb demóbemutató van a digitális boltban. A több száz kipróbálható program legalább kedd hajnalig elérhető Steamen, de némelyik próbaverzió tartósan is elérhető marad. Mivel mind a 793 demót nem tudjuk kipróbálni – nemhogy nektek bemutatni –, ezért most csak azokról számolunk be, amelyek a szemünk elé kerültek, és érdekesnek bizonyultak. Mindenkinek kellemes kísérletezést kívánunk ezeken túl is, hiszen egészen különleges játékokat is találhatunk a felhozatalban.

Aka


[+]

Rengeteg játék foglalkozik a háborúval, de sajnálatosan kevés azzal, hogy mi történik a békekötést követően – az Aka pedig e kivételek közé tartozik. Hősünk egy sok szörnyűséget látott vöröspanda, aki egy bajtársának levelébe foglalt térképet követve érkezik el Pine Island idilli szigetére. A demó alapján az Aka a felejtésről és az újrakezdésről szól, méghozzá egy kifejezetten szerethető, minden ízében kedves játék keretei között. Ami a játékmenetet illeti, az egyelőre egyszerűnek bizonyuló küldetések mellett a sziget furcsa, de általában rögtön szimpatikus lakóival beszélgethetünk, és persze kertészkedés és tárgykészítés is vár ránk. A látottak alapján az Aka nem eszelős újításokkal fog hódítani, hanem melegszívű, barátságos világával; persze csak akkor, ha a kisebb-nagyobb bugokat megjelenésig sikerül kiszedni belőle.

Link a demóhoz
Megjelenés: 2022

Dredge


[+]

A mostani demófelhozatalból hamar az egyik kedvencemmé vált Dredge minden porcikája Cthulhu-stílusú horrorhangulatot sugároz, pedig igazán semmi félelmetes vagy explicit módon fenyegető nincs benne – legalábbis a felszínen. Halászhajón dolgozó kapitányunk a rövidke intróban eltéved a ködben, majd gyorsan hajótörést is szenved – és másnap már egy furcsa szigetvidék legnagyobb településének színeiben folytatja szakmáját. Feladatunk minden nap az, hogy kihajózzunk a hideg tengerre, és lehetőleg teli raktérrel, hatalmas halzsákmánnyal térjünk vissza. Nyilván van felszerelés- és hajófejlesztés, millió eltérő halfajta, különböző NPC-k a menüvárosokban, de legyen szó a tengerben, üvegben talált levelekből megismerhető történetről, a néha groteszk kinézetű, egyenesen fertőzöttnek tűnő halakról, az egyre gyanúsabb küldetésekről, vagy épp az éjszakánként beteges zöld fényben fürdő tengermélyi hajóroncsokról, mindenütt bizarr dolgok várnak ránk. A végleges játék öt nagy szigetcsoportot kínál fel, de már az első alapján is feltettem a biztosan megvásárlandók listájára a Dredge-et.

Link a demóhoz
Megjelenés: 2023

The Entropy Centre


[+]

Amnéziás főhős egy jobbára törtfehér festésű és teljesen elhagyatott fizikai kutatóintézetben, aki egy fegyvernek látszó eszközzel a földi realizmuson túlmutató fejtörőket old meg – igen, cseppet sem véletlen, ha valakinek az Entropy Centre kipróbálásakor a Portal jut majd az eszébe. Ez persze cseppet sem baj, ráadásul itt a fejlesztők teljesen más jellegű feladványokkal készültek: az Entropy Gun ugyanis – azon túl, hogy képes ládákat is hurcolni – nem teleportkapukat nyit a falakon, hanem a becélzott objektum számára tekeri vissza az időt. Egy leomlott lépcsőt vagy hidat eredeti állapotába állít vissza, az általunk korábban kapcsolóról kapcsolóra pakolgatott dobozokat pedig fokozatosan visszateszi egyik helyzetből a másikba. A demóban látott fejtörők lényegében a tutorialnak felelnek meg, így egyelőre nem tudni, hogy mennyire összetett kihívásokat kapunk majd, mindenesetre az entrópikus fegyverben lakó AI kellemesen bicskanyitogató a corporate szövegeivel.

Link a demóhoz
Megjelenés: 2022. november 3.

Flat Eye


[+]

Mivel a rövid demó lényegében itt is csak az oktatómódból, és annak meglehetősen furcsa lezárásából áll, még itt sem tudtam eldönteni, hogy érdemes lesz-e a teljes figyelemre a Flat Eye – az viszont biztos, hogy kipróbálását nem bántam meg. A felszínen egy kicsit futurisztikus bolt menedzseléséről és fejlesztéséről szól a program, de e szint alatt már most láthatók komolyabb narratív szálak is. A könyörtelen kapitalizmust egy, a párbeszédek során hallott mesterséges intelligencia képviseli, aki szimplán pénzforrásként és kísérleti nyúlként tekint türelmetlen vásárlóinkra. Hogy hová fut ki a játék, arról csak a fesztivál alatt a fejlesztők által streamelt csaknem végleges verzió mesélne, de hát ennyi kipróbálandó játék közt sajnos arra nem jutott már időm.

Link a demóhoz
Megjelenés: 2022. október 17.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Steam

Azóta történt

Előzmények

  • Cursed to Golf teszt

    Van, aki örülne neki, ha naphosszat golfoznia kellene – de még ő is átokként fogná fel, ha a purgatóriumból való szabadulása múlna minden lendítésen.

  • Steelrising teszt

    Egy robot a sok robot ellen, avagy egy pirosítót és parókát viselő automatával kellene valahogy helyt állnunk a francia forradalom kellős közepén.

  • A Steam Next Fest legjava – 3. rész

    Elindult a Steam nyári rendezvénye, ahol ezernél is több, megjelenés előtt álló játékot lehet kipróbálni. Bár minden demót nem tudtunk megnézni, itt van következő 10 kedvencünk!

  • A Steam Next Fest legjava – 2. rész

    Elindult a Steam nyári rendezvénye, ahol ezernél is több, megjelenés előtt álló játékot lehet kipróbálni. Bár minden demót nem tudtunk megnézni, itt van következő 14 kedvencünk!