Star Wars: Battlefront II teszt (PC, XO, PS4)

Megérkezett az újkori Battlefront folytatása, amely minden szempontból lekörözi elődjét, de sajnos így sem lett teljesen hibátlan játék.

A loot ládák bukása

A megjelenés előtt már belepillanthattunk egy rövid időre a Battlefront II nyílt bétájába, majd később az EA és Origin Access előfizetők már a teljes multiplayer módot is kipróbálhatták 10 óra erejéig. A játék megjelenésével aztán végül tetőzött a mikrotranzakciós botrány is, ennek a vége pedig az lett, hogy a játékban kikapcsolták a pénzért vehető kristályokat, de ez hírek szerint ideiglenes. A bétához képest természetesen most jóval több tartalmat kapunk, elég csak a 14 választható hősre gondolni, amelyek többségét továbbra is csak kreditekért nyithatunk meg. A loot ládás problémáknak köszönhetően szerencsére közel 75%-kal csökkentették a karakterek árát, így egy átlagos játékos 1-2 napnyi csata után akár már több hőssel is rendelkezhet. A játékmódok és a kártyás rendszer változatlan módon ugyanaz maradt mint a bétában.

A legfőbb játékmód továbbra is sokak számára a 40 fős csatákat ígérő Galactic Assault játékmód, ahol végre a Naboo mellett olyan helyszínekre is ellátogathatunk, mint például az Endor, Jakku, Kamino. (Összesen 11 pályát kapunk) Utóbbi kifejezetten hangulatos tud lenni az esős időjárással, de az Endor, vagy a Yavin-4 erdős részei is izgalmas csatákat ígérnek. (Hála a magasságosnak, hogy a Naboo-n végre kevesebb zavaró falevéllel és galamb szerű lénnyel találkozhatunk majd) A Starfighter Assasult is kibővül szerencsére a bétához képest, szintén új helyszíneket, űrhajókat kapunk. A karaktereink különleges képességeit továbbra is kártyákkal tuningolhatjuk, ezeket pedig a meccsek után kapott kreditekből vásárolhatjuk meg loot ládák formájában. Nyilván ha a lehető legfejlettebb harcost szeretnénk irányítani, úgy viszonylag sokat kell majd játszanunk a programmal. A bétához képest két új játékmóddal lettünk gazdagabbak, hiszen végre elérhető lett a Heroes vs. Villains, valamint a Blast is.

Utóbbi kis túlzással a sima TDM itteni megfelelője, míg előbbi talán az egyik legjobban várt mód. Itt a filmek legismertebb hősei csapnak össze (már amennyiben az adott karaktert megnyitottuk már korábban) a gonosz karakterekkel, itt lehetünk olyan harcok szemtanúi, amelyben például Yoda csap össze Kylo Rennel, vagy esetleg Rey csatázik az Uralkodóval. (Egyelőre bár ez a mód tűnt számomra a legélvezetesebbnek, azért egy kis balansz azért ráférne.) Ha összességében nézzük a Star Wars: Battlefront II-re, akkor elmondhatjuk, hogy ha rajongó vagy, akkor mindenképp érdemes lesz egy próbát tenned vele (Ha nem most akkor egy leárazás alkalmával), hiszen a játék teljes mértékben hozza a Csillagok Háborúja érzést. Ellenben a sztori módtól túl sokat nem szabad várni, valamint a multiplayer mód is unalmas lehet egy idő után, főleg ha az ember egyedül játszik. Az biztos, hogy az elődjénél jobb lett ez a rész (A rombolhatóság hiánya továbbra is érthetetlen), ha pedig az EA túl tud lépni a mikrotranzakció körüli gondokon és folyamatos frissítésekkel bombázza majd a vásárlókat, akkor akár hosszú távon is életképes lehet a játék.

Mi egyelőre pozitívan állunk az elkövetkező hetek/hónapok elé és várjuk a jövő hónapban érkező sztori DLC-t is. (Valamint az összes jövőbeni frissítést, ugyanis fizetős kiegészítők nem készülnek a programhoz szerencsére)

A Star Wars: Battlefront II november 17-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, mi utóbbin teszteltük a játékot.

Pro:

  • Nagybetűs Star Wars hangulat;

  • tartalmasabb multiplayer módok,

  • audiovizuális remekmű,

  • a jövőbeni tartalmakat ingyen megkapjuk,

  • végre kaptunk egy sztori módot…

Kontra:  

  • ...ami sajnos gyengébb, és rövidebb lett a vártnál.

  • Egyes játékmódokra ráférne egy kis balansz,

  • a mikrotranzakciós/loot láda rendszer jövője egyelőre bizonytalan,

  • néhány hős alig hasonlít a filmbeli karakterére.

75

oriic

Azóta történt

Előzmények

  • Star Wars: Battlefront II előzetes (PC, PS4, XO)

    Kipróbáltuk az ősz egyik legjobban várt játékának nyílt multiplayer bétatesztjét, szerencsére nem csalódtunk, lássuk mire számíthatnak a rajongók a folytatásban.

  • Star Wars: Battlefront teszt

    Az év utolsó két hónapját a Star Wars uralja világszinten. November végétől virtuálisan a Battlefront hódít, míg december közepétől a mozikat tarolja le Az ébredő erő.