Spec Ops: The Line - előzetes

A Spec Ops: The Line című produkciót a Yager már lassan 3 éve fejleszti PC-n, azonban a 2009-es VGA játékrendezvényen végre lehullt a lepel, a készítők hivatalosan bejelentették játékukat egy meglehetősen hangulatos debütáló trailer kíséretében, amelyben Björk csodaszép dallamát is hallhattuk. A 2K Games a játékszoftvert multiplatform formában fogja kiadni, tehát megjelenik Xbox360 mellett PC-re és PS3-ra is még ez évben. Természetesen a vezérplatform továbbra is az Xbox360 marad. A Spec Ops sorozat egyébként 8 eddig megjelent részekből áll, amelyek a kritikusoknál nem igazán teljesítettek jól. De a kiadó nagyon nagy reményeket fűz a játékhoz, és bízik benne, hogy egy tisztességes programot fognak összerakni a német fejlesztők Berlinben. Az újonc srácoknak igen nehéz feladatuk lesz, hiszen 2010-ben egy katonai lövölde játéknak nehéz megállni a talpán, főleg, hogy ebben az évben fog debütálni az új Medal of Honor is.

A Spec Ops The Line az eddig megjelent képekből és trailerekból ítélve egy nagyon ígéretes játéknak tűnik szerény véleményem szerint, ami sokak bánatára nem FPS, hanem TPS, tehát külső nézetes modern katonai-taktikai shooter játék lesz Gears of War alapokkal felvértezve. Ezt a Gears of War alapot természetesen a fedezékrendszerre értettem. Ebben a játékban is a tökéletesen megtervezett pályákon kell majd kommandóznunk társainkkal, akiknek szerencsére parancsokat is tudunk osztogatni, úgy mond visszavonulást, tartsd a pozíciódat, vagy támadj illetve haladj előre dirigálásokat. A taktikai elemek is fontos részét fogják képezni a legújabb Spec Opsnak.

Spec Ops The Line története a nem túl távoli jövőben fog játszódni, a romokba vagy inkább homokba dőlt óriási arab metropoliszban, Dubaiban. A Föld klimája sajnos jelentősen megváltozott, ezért több kontinensen katasztrófák puszítanak. Dubainak éppen az állandó homokvihar jutott, mily’ különös és meglepő ugye? A várost elérte egy nagy természeti katasztrófa övezet ha szabad így nevezni; orbitális méretű homokviharok sorozatai pusztítottak végig az egyik legszebb és legnagyobb kulturális várost. Az amerikai hadsereg ezredese, John Konrad itt rekedt hűséges szakaszával, hogy a túlélőket biztonságban tudják vagy akik éppenséggel ott rekedtek, azokat védjék meg a természet fel-fel bukkanó hatalmától illetve az ilyen helyzeteket meglehetősen jól kihasználó fosztogatóktól. De történetünk során nem csak kis pitiáner fosztogatókba fogunk bele botlani, hanem zsoldosokba is. Utóbbi frakciók sokszor fognak borsot törni az orrunk alá, hiszen e közben ők veszik át a város hatalmát. Már csak Perzsia hercege hiányzik. De ki tudja, még az is meglehet, hogy mindennek okáért Konrad felel. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi vár majd ránk. Az USA kormánya Konrad ezredest és szakaszát halottnak nyílvánította mind addig, míg egy gyenge vészjelet nem észleltek, így elindították a nagy mentőakciót. És igen, így jövünk mi a képbe. A mentőalakulat parancsnokaként, Martin Walker kapitányt fogjuk alakítani, akivel Dubaiba utazunk a kiváló MI-vel rendelkező csapattársainkkal, hogy megmentsük Konrádot és a túlélőket. Társaink egyébként két daliás Delta Force-os fickó lesz, akik reményeink szerint tényleg okosak tűzharcban.

Több millió tonna homok, ami beborítja Dubait fontos szerepet fog játszani a történet és a játékmenet szempontjából, hiszen harci helyzetekben, összetűzésekben ki lehet használni majd az adottságait az egész játék során. Ez kizárólag a játékoson fog múlni, hogy mikor és hol fogja használni a homok erejét valamint pár fontos helyen a továbbjutásunkat is elő fogja segíteni illetve nélkülözhetetlen lesz annak használata bizonyos ellenőrző pontoknál. A „homokozás” és a taktikázás tehát fontos elemét képezi a játékmenetnek. Aki megrögzött rusher Rambó, az bizony ennél a játéknál sokszor fogja látni a Game Over feliratot, ezért kénytelen lesz játékstílust váltani. A játékmenet hasonlít a Rainbow Six kommandós játékokéra, bár nyílván attól jóval nyítottabb lesz.

Dubai helyszínét és látványvilágát a továbbfejlesztett Unreal Engine 3 grafikai motor fogja biztosítani, amelyet a német fejlesztők egy picit átprogramoztak, hogy minél jobb és egyedibb valamint hangulatos látképet kapjon majd a játékos. A textúrák, a sivatagi „tájak” részletessége nagyon szépen ki lesz dolgozva, ha jelenleg tartja a grafikai szépséget, akár konzolokon az év egyik legszebb grafikájú játéka is lehet a Spec Ops, ami mindezek mellett dinamikus környezeti változásokat is felvonultat majd, amely még félelmetesebbé avanzsálja a homokba bújtatott várost. PC-n pedig nem kizárt egy Nvidia Physx támogatás, amely segítségével a homokszemcsék brutálisan élethűnek/valódinak nézhetnek ki.

A játék sztorija az előzetes információk alapján meglehetősen érdekes és provokatív lesz, hiszen a játék főcselekmény előrehaladtával számos olyan helyzet fog adódni, hogy döntenünk kell majd, hogy a végső jeleneteknél illetve átvezetők előtt kit hagyjunk életbe, pl. a fontos információkkal rendelkező zsoldost vagy egy ártatlan civilt. Egyébként a főszereplőnek, Martin Walkernek nem más fogja kölcsönözni a hangját, mint az Uncharted játékok Nathan Drake-je, Nolan North, aki már megfordult az eléggé középszerűre sikerült Dark Voidban is Willként.

A Yager jól működő többjátékos részt is fejleszt a Spec Ops The Line produkcióhóz, amelyben azt is elmondták, hogy terveznek co-operative játékmódót. A srácok a multiplayer részt majd a későbbiekben fogják részletezni. Addig is elégedjünk meg annyival, hogy száz százalék, hogy meg fog jelenni PC-re, Xbox360-ra és PS3-ra, amikor a Medal of Honor is, tehát nagyon valószínű, hogy az ünnepi szezon alatt fogja kiadni a 2K Games. Várjuk a további képeket és videókat, amiket természetesen meg fogunk osztani veletek is.

Azóta történt