Bár a Space Hulk már nem most jelent meg, mostanra jutottunk el odáig, hogy a megjelenés utáni hirtelen felindulás helyett egy jobban átgondolt véleményt tudjunk alkotni.
A Space Hulknak mélyre nyúló gyökerei vannak, amiknek a fő irányt természetesen a Warhammer 40 000 univerzum adja. A történet szerint - ami eredetileg 1989-ben látott először napvilágot táblás játék formájában – egy hatalmas, elhagyatott és sodródó csillaghajó átvizsgálására érkezünk egy csapat Space Marine Terminatorral. Az ellenfeleink pedig a génorzók, akik akár egy csapással elintézik még az olyan méretes páncélzattal rendelkező egységeket is, mint amilyenek a Terminátorok.
Ez a téma még 1993-ban feldolgozásra került az EA jóvoltából, akkor PC-re és Amigára jelent meg a Space Hulk. Majd '95-ben jött a Space Hulk: Vengeance of the Blood Angels, immár 3DO-ra, PS-re, Saturnra, PC-re. Ezek a játékok bár a Space Hulk alapjaira építkeztek, inkább csak részben adták vissza az eredeti játék hangulatát.
A Full Controll csapata viszont azt a célt tűzte ki, hogy a lehető legpontosabban portolják a táblás játékot digitális formába. Ha ez alapján vizsgáljuk az új Space Hulk játékot, akkor azt kell mondanunk, hogy közel tökéletes munkát végeztek a srácok. A dolog viszont nem ennyire egyszerű.
A Space Hulk tehát egy körökre osztott taktikai játék, viszont távol van attól a szinttől amit jelenleg egy taktikai játéktól elvárunk. Nincs karakterfejlődés, nincsenek fejleszthető fegyverek, viszonylag kicsik a pályák, szokható de olykor nehézkes a szabályrendszer. Ha taktikai játékot kedvelőként vizsgálnánk ezt az alkotást körülbelül ezek jutnának hirtelen eszünkbe, és akkor még hozzá tehetnénk egyéb más hiányosságokat. A Space Hulkot viszont kár lenne kizárólag ilyen szemmel vizsgálni, hiszen mégiscsak egy kultjátékról van szó, aminek a társasjáték változatáért akár kisebb vagyonokat is képesek fizetni a rajongók.
Ahogy arra fentebb is utaltunk a játék hűen követi a Games Workshop által kidolgozott rendszert, aminek alapja az AP, a CP, a végtelen számú génorzó, a szűk folyosók és a lassan mozgó Terminátorok. Az AP lényegében mindennek az alapja, ez határozza meg, hogy mennyit léphetünk, mennyit foroghatunk, kinyithatunk-e egy ajtót, lőhetünk-e és minden egyéb cselekvést. Ez az ami igazán bekorlátozza a cselekvésünket, hiszen minden egységünk csak 4 AP-vel rendelkezik. Ezen azzal tudunk változtatni, hogy a csapat számára minden körben rendelkezésre álló CP-t is felhasználjuk. Ez a kör elején kerül kidobásra, értéke egytől hatig terjedhet, és amennyiben nem vagyunk az értékkel megelégedve, újradobhatjuk. Ebből a CP-ből tehát további pontokat használhatunk fel, hogy némileg megnöveljük nehézkes mozgású egységeink mozgékonyságát. Tehát a játék során a legnagyobb kincsünk az AP és a CP lesz, ezek jól megtervezett felhasználása és a járatok megfelelő ponton történő lezárása az ami a legfőbb feladatunk.
A játékmenet ugyanis abból áll, hogy meghatározott számú egységünket egyik pontból a másikba kell eljuttatni – a küldetések döntő többségében, de adódhatnak ettől eltérő esetek is –, miközben a génorzók bizonyos pontokon lépnek be a játéktérre, és igyekeznek egységeinkhez minél közelebb kerülni. Egyedüli igazán célravezető megoldás, ha megtaláljuk azokat a pontokat amiket az overwatch paranccsal (2AP, érdemes ennyit mindig tartalékolni a kör végére) a felügyeletünk alatt tudunk tartani. Az overwatch parancs arra szolgál, hogy 2 AP elköltése mellett egységeink az ellenfél körében annyiszor tüzelnek ahányszor csak eléjük kerül egy új lény, vagyis ha a kockadobó automatika jól működik, lényegében áthatolhatatlan akadályként állhatunk a génorzók és a védett terület között. Nehezebb fokozatokon viszont besülhet a fegyverünk, és akár egy ilyen eldöntheti az egész játék kimenetelét.
Lényegében a játékról elmondható, hogy visszaadja az eredeti táblás változat hangulatát, főleg ha nem gép ellen játszunk - lehetőség van online és hotseat multiplayerre is -, de mint taktikai játék már közel sem nevezhető tökéletesnek. Erről nem feltétlen a fejlesztők tehetnek, mivel a Games Workshop általában nagyon szigorúan megköti, hogy mit lehet és mit nem, itt valószínűleg feltétel volt a szabályrendszer és a játékmenet pontos átültetése.
Beszélhetnénk még a grafikáról, hangokról, animációkról, de túl sok karaktert kár lenne ezekre fordítani. A látvány bár nem tökéletes, de a célnak maximálisan megfelel, ez pedig elmondható a hanghatásokra is. Ami viszont a harc közbeni animációkat illeti, azokat nyugodtan elhagyhatták volna, mivel nem sokat tesznek hozzá a hangulathoz, egy idő után pedig még unalmassá is válnak az ismétlődések.
Összességében elmondható tehát, hogy a játékot egy erős kettősség övezi. Space Hulk adaptációnak jó, így tehát aki rajong a Space Hulk-ért annak egy próbát mindenképpen megér, annak ellenére is, hogy a MI eléggé kiszámítható tud lenni. Aki viszont mélyebb taktikai játékra vágyik az ne ezt tekintse az első számú beszerzendő célpontnak.
Viszont ha a Games Workshop hajlandó lesz hozzányúlni a szabályrendszerhez és átalakítani a mai viszonyoknak megfelelően, egy mindenki számára emészthető és remek hangulatú játék születhet még Space Hulk néven.
Space Hulk rajongóknak: 8.5/10
Mindenki másnak: 6.5/10
