Az unalom határa
A probléma ezzel a koncepcióval az, hogy teljesen összefüggéstelen, a történet semmitmondó, a világ pedig, amit a fejlesztők létrehoztak, üres és lélektelen, sőt az egész Sonic sorozattól teljesen idegen. Korábban mindig volt egy megfelelő kontextus: Robotnik elrabolta a barátainkat; Robotnik vidámparkot épített az űrben; Robotnik egy egész holdat láncolt Sonic bolygójához – és így tovább. Most viszont a bajszos doki sem pontosan tudja, mit tett, mégis rögtön ármánykodni kezd, kedvenc sündisznónk pedig egy olyan stílusidegen, generikus, rém unalmas világban szaladgál, amilyet nagyon hosszú ideje nem láttunk már.
A döbbenetesen semmilyen tájon szinte koncepció nélkül, véletlenszerűen lettek leszórva az elemek, a romok, a „kihívások”, az ellenfelek. Az egésznek olyan hatása van, mint egy rajongói játéknak, amit modderek dobtak össze. Mintha valaki egy szerkesztőbe behajította volna Sonic karaktermodelljét, hogy vele rohangáljon egy percek alatt generált terepen. Maguk a „kihívások” is értelmezhetetlenek. Bizonyos pontokon csak egy mókuskereket kell felpörgetni, máshol egy „energialabdát” kell átrúgni egy gyűrűn, adott pontokon viszont időre kell a fél térképen végigrohanni.
Aztán ott vannak az ellenfelek: ennyire generikus dizájnt nem is tudom, mikor láttunk utoljára, mintha a fejlesztők egy központi könyvtárból töltöttek volna le néhány modellt, és gyorsan betették a játékba. Nincs mögöttük koncepció, történeti háttér, semmi. Van robbanó kerék, futurisztikus robot, labdákkal körülvett… labda, emeletes fúrófej, és hasonlók. Nem mellesleg a harcok nagy része el is kerülhető, hiszen ezek a véletlenszerűen odarakott ellenségek csak úgy vannak, céltalanul toporognak, és minimális jutalmat ad a legyőzésük. Még az emeletes ház méretű Őrzők megsemmisítése sem kötelező, hiszen ha máshonnan rendelkezünk elég szívvel, kulccsal, fogaskerékkel, akkor nélkülük is tovább gördíthető a történet. Bár később változik a környezet (van sivatagos, illetve havas sziget is), a játékmenet ezeken sem változik semmit, ugyanazt kell csinálni végig.
A táj tele van a Sonic játékokra jellemző sínekkel, amiken hősünk össze-vissza csúszkálhat, elérve magasabb helyeket, és persze gyűjtögetve a szükséges dolgokat. Ezek is úgy kanyarognak az égben, mintha semmilyen alapötlet nem lenne mögöttük. Némelyikük más helyre visz, de sokuk csak visszadob ugyanoda, ahol felugrottunk rájuk. Minél több kihívást teljesítünk, és minél több Káosz Követ gyűjtünk össze, annál több sínrendszer nyílik meg. Miért? Mert ebben a hatalmas világban nincs gyorsutazás, ha távolabbra szeretnénk menni, akkor vagy végigfutunk a tájon, vagy ezekkel a sínekkel próbálunk meg közlekedni a helyszínek között. Azt természetesen semmi nem jelzi, melyik sín hová visz…
Nekem erről az egészről a koncepciótlanság jutott eszembe. A fejlesztők nyílt világot akartak, létre is hoztak egy generikus, végtelenül semmilyen helyszínt, de arról már fogalmuk sem volt, mit akarnak vele kezdeni. Összedobáltak benne minden ötletet, ellenfél- és kihívás-dizájnt, leszórták őket a térképen, és tessék. Ironikus módon épp a kibertér pályák, a klasszikus, színes, gyors, menő szakaszok csillantják meg, hogy mennyire jó is lehetne egy 3D-s Sonic cím, izgalmas, látványos, változatos (és lineáris) helyszínekkel. Ehelyett ebben az üres, lélektelen világban kell ikonok után kajtatni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
