Talán nincs még egy játék, ami annyi iparági legendában szerepel, mint a Shenmue. Eredetileg még Sega Saturn konzolra készült, mégpedig a Virtua Fighter-sorozat szerepjátékos mellékszálának – aztán számtalan millió dollár elköltése után a Dreamcast sikerét megteremteni hivatott akció-kaland keverékké alakult. A megjelenésekor monumentálisnak számító Shenmue eladásainak esélye sem volt elérni a pénzügyi sikerhez szükséges számokat, de a Sega engedett elsőszámú játéktervezőjének, és finanszírozták a folytatást is – anyagilag pocsék, kreatív szempontból nagyszerű döntés volt ez. A Dreamcast eltűnt, Suzuki már nem a Segánál van, az eredeti fejlesztők jó része már a Yakuza-szériát készíti, de a rajongók addig-addig nyaggattak minden érintettet, hogy a világ legnagyobb meglepetésére sikerrel jártak.

Jövőre tehát érkezik a harmadik rész, most pedig ezzel a remaster-csomaggal mindenki megtudhatja, hogy mire fel is ez a nagy hajcihő. Annak, aki anno kimaradt a Shemue-buliból, nem biztos, hogy könnyű lesz átadni, hogy miért is volt olyan fontos és különleges ez a két játék – mégpedig azért, mert hiába voltak formabontók annak idején, legfőbb újításaikat villámgyorsan átvették, és nem egyszer tovább is fejlesztették a riválisok. Hiába debütált például a QTE ebben a Shenmue-ben, a Quantic Dream modern kalandjátékai után nehéz lelkesedni az eredeti, kicsit bumfordi megoldásért. Vagy ott van a – szinte – nyílt világ, ami az ezredforduló előtt félelmetesen modernül hatott, ma viszont csaknem minden játék nagyságrendekkel többet tud felmutatni ezen a téren.

[+]

A Shenmue néhány tekintetben azonban még 2018-ban is lenyűgöző: hangulata, története, környezete még most is kolosszális élményt ad. Természetesen ez akkor hatékony igazán, ha valakinek bejön Ázsia számunkra misztikus, rejtelmekkel teli világa, ha Yokohama és Hong Kong neve hallatán felcsillan az ember szeme, ha a ’80-as évek lassabb, egyszerűbb világa nem unalmat, hanem érdeklődést vált ki valakiből.

No de miért is mondom ezt? A széria egy Ryo Hazuki nevű fiatal srácot követ, aki egy apró, tizenkettő-egy-tucat japán városka, Yokosuka egy különösen lomha sarkában tengeti vidám, ámde egyszerű és eseménytelen életét. Ennek egy hideg, ellenséges decemberi napon egyszeriben vége szakad: családja harcművész-iskolájában apját egy kínai fickó veri csaknem halálra. Amikor a titkát feladni nem akaró atyát Ryo életével zsarolják meg, az öreg feladja a hallgatást, és elárulja, hogy hol rejtette el a gyermeke által soha korábban nem látott míves tükröt. A találkozót Ryu apja még így sem éli túl, így a mi feladatunk a srácot irányítva az lesz, hogy kiderítsük, mi a fene is történt. Ki volt a kínai fazon? Mi volt az, és főleg, miért olyan fontos az a tükör? Hol találunk tengerészeket éjszaka?

[+]

Innentől kezdve pedig minden a realitásoknak megfelelően zajlik; vagyis majdnem – a rendőrség ugyanis hiányzik a játékból. 1986-ban vagyunk, Ryo tehát nem tud Google-t használni, nem tudja mobilon felhívni az ismerőseit. És mivel az alkotók komolyan vették a realista világteremtést, nincs küldetésjelző ikon, nem mutatja csík, merre kell menni, és bizony az idő is lomhán telik. Ha keresünk valakit, hát meg kell kérdeznünk a szomszédokat. Ha nem tudjuk, hogy a minden pletykát ismerő öregasszony merre lehet, bizony barátnőitől kell segítséget kérnünk. Ha az apánkat ismerő idős úr csak délután tesz-vesz a kertjében, hát addig valahogy el kell ütnünk az időt.

[+]

Bár a Shenmue (mindkettő; játékmenet terén nem különbözik markánsan a két epizód) kétségtelenül egy külső nézetes akciójáték, erős kalandelemekkel, nem feltétlenül olyan, mint amire e szavak hallatán ma asszociálnánk. Területei viszonylag aprók, és az – örvendetesen rövid – töltőképernyők csak még inkább hangsúlyozzák ezt a töredezettséget. Néha persze összefutunk valami rosszarcú alakkal, akit össze kell verni, de még a legintenzívebb szakaszok sem tudják megközelíteni mondjuk a Yakuza-játékok akcióorgiáját. Nem, a hangsúly e világ felfedezésén van, az emberek kikérdezésén, a tényleg analóg detektívmunkán. Regény formájában talán nem lenne kiemelkedő az a út, amit a Ryo előtt vezető nyomok megtalálása, felgöngyölítése jelent, de játékformában pokoli jól működik a dolog – részben azért, mert élmény felderíteni ezt a mindennapi, számunkra mégis különlegesnek ható világot, részben azért, mert nincs még egy ilyen játék.

Bár egész sok opcionális lehetőség várja, hogy időt szakítsunk rájuk (klasszikus Sega játéktermi gépek, eltérő harci manővereink gyakorlása, vagy szimplán a haverokkal való időtöltés), ez nem GTA vagy akár Yakuza. A Shenmue lassú játék rengeteg üresjárattal – ezt normál esetben óriási hibának rónám fel, de itt valahogy működik a dolog, és én ismét örömmel dagonyáztam a mindennapokban. Talán azért, mert a fejlesztők elképesztő perfekcionizmussal közelítették meg ezt: a több száz egyedi NPC mindegyike elképesztő sok szöveget kapott, így végleg elakadni nem is lehet – valaki előbb-utóbb előrukkol valami fontossal.

Yu Suzuki kolosszális történetet álmodott meg – ebből az első Shenmue a maga 15-20 órájával csak a felütést, tulajdonképpen a prológot jelentette. A Shenmue II, amely már a számára ismeretlen Hong Kongba vezeti Ryót, már vagy háromszor ekkora – de a történetet ez sem fejezi be. Nekem az első rész tetszett jobban, valahogy 1986 kopottas Japánja jobb környezet, mint a nem egy ostoba fordulattal és kicsit töltelékszagú eseménnyel ellátott utód. A Virtua Fightereken alapuló, de annyira azért nem komplex harcrendszer viszont javult a második részre, és mivel abban igen sok bunyó lesz, ez több mint jó hír.

[+]

A Shenmue nem tetszhet mindenkinek – ennél jóval különlegesebb. Lassúsága már eredeti megjelenésekor is sokakat zavart, rengetegen nem bocsátották meg neki időpazarló megoldásait, 2018 akciójátékai között pedig végérvényesen archaikusnak tűnhet. Pedig csak meg kell adni neki az esély, a szokásosnál kicsit több türelemmel hozzáállva a kalandozáshoz. Sajnos azonban a remaster csak funkcionális lett, nem egy ízig-vérig átgondolt kiadást kaptunk. A legfőbb probléma a kezeléssel, egész konkrétan a kamerával és Ryo irányításával van. Az analóg karok kezelése valami sátáni átmenet a klasszikus Resident Evil-féle “tankos” megoldás, illetve a modernebb két analóg karos irányítás között; szívesen elbeszélgetnék azzal, aki úgy döntött, hogy még opcionálisan sem kell ide rendes, modern irányítás. Ezt leszámítva elfogadható, de a közepesnél jobban nem értékelhető a felújítás: igen, a felbontás az egekben, az élsimítás profi, de ettől még mindent Dreamcast-textúrák borítanak. Oké, valójában a későbbi Xbox-kiadásból származik minden, de hát az nem volt radikális előrelépés. A legjobb új funkció mindenképpen a japán szinkron jelenléte; nem csak azért, mert a Shenmue hangulatának eleve betenne a sok angol szöveg, de azért is, mert az eredeti szinkron valami félelmetesen gagyi volt (és ma is az persze).

Pokoli nehéz dolog értékelni ezt a kiadást. Egyrészt örül az ember, mert a Shenmue fontos játék volt, újító és emberközeli. A felújítás maga viszont lehetett volna sokkal jobb – biztos vagyok benne, hogy Ryo kezelése rengeteg csalódott, a kalandot abbahagyó játékoshoz fog vezetni. Pedig megéri küzdeni a játékkal, hisz rengeteg szív van benne, ráadásul ezerszer jobban működik benne a világteremtés, mint nem egy mai openworld akciójátékban. Oké, itt nem kell a világot megmenteni, de nincs is erre szükség, amikor a kikötői mellékállás is legalább olyan stresszes.

A Shenmue I & II felújítás PC-re, PS4-re, Switch-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

• Fantasztikus világ;
• felejthetetlen sztori.

Kontra:

• Borzalmas irányítás.

70

Grath