Scribblenauts Showdown teszt

Lassan 10 éve annak, hogy az első Scribblenauts első kiadása megjelent Nintendo DS-re, és bár eleinte nem volt nagy hype körülötte, rengeteg díjat bezsebelt és milliós nagyságrendben kelt el az érintőképernyőhöz és a kettős megjelenítéshez remekül optimalizált játék. Azóta természetesen több bőrt is lerántottak róla, most a legfrissebbet, a Nintendo Switch, PlayStation 4 és Xbox One platformokon debütáló Showdown nevű részt próbálhattuk ki.

Aki nem ismeri a szériát, egy alapvetően gyerekeknek szánt, egyszerű, színkavalkádos, kicsit aranyos, kicsit gondolkodós és néha nagyon kretén minijáték-halmazt képzeljen el, ami egy kártyás, táblajátékos stratégiai környezetbe van helyezve. Többféle játékmód köré csoportosul lényegében ugyanaz a néhány típusú 1-2 perces feladat, van versus mód, amiben két játékos (vagy egy játékos a CPU ellen) mérheti össze tudását osztott képernyőn, van showdown, ami akár négy személy versengését is elérhetővé teszi, némi stratégiai és kreatív képességeket igénylő formában, illetve adott még a legnagyobb szabadságot adó sandbox.


[+]

A gondolkodást igénylő feladatok lényegében angol kifejezések köré csoportosulnak, adott tematikához illesztett, bizonyos feladatokhoz passzoló, egyszerű szavakat kell keresni, márkanevek és egyéb trükkök nélkül, olykor minimális nehezítésekkel, mint kezdőbetű. Adott egy remek, a joystickot és a négy betűgombot beviteli mód egyidejűleg remekül használó beviteli felület (kedves Microsoft, igazán lehetne ilyen az Xbox One gyári virtuális billentyűzete is) és egy 35 000 szavas, illusztrációkkal támogatott tárgyszótár.


[+]

Ezek a feladványok azonban marginálisak a sokkal nagyobb szerepet kapó ügyességi és gyorsasági szakaszok farvizén. Ebben a nagy csoportban pedig tényleg mindenfélét megtalálunk: 2D-s platformer, az ellenfél szemétdombjának lerombolása, frizbijáték, táncverseny flappy-bird jellegű ugrándozás, hányásig zabálás, kő-papír-olló és lényegében minden, amit ebben a kategóriában el tudunk és el merünk képzelni. Kis túlzással tényleg órákat kell beletenni a játékba, hogy mindent megismerjünk, ha viszont ez megvan, az egyszemélyes játék rendkívül unalmas lesz, a Scribblenauts Showdown közösségi szórakozásként állja meg igazán a helyét.


[+]

A játéknak nincs nagy sztorimódja vagy komoly fejlődési rendszere, a minket takaró karaktert tudjuk fejleszteni előre gyártott sablonok és kézi variálás alapján egyaránt, különböző kihívások teljesítésével oldhatjuk ki az új komponenseket.

Összességében a Warner Bros. ezen játéka könnyed szórakozást nyújt, főleg a konzolokkal ismerkedő legfiatalabb generáció találhatja hosszú távon érdekesnek, akár a kontroller használatának elsajátítására is egy jó eszköz lehet, de némi angol szókincs mindenképpen szükséges lesz hozzá. Egyedül játszani viszont csak rövid ideig élmény, a lokál többjátékos mód teszi igazán hangulatossá és megunhatatlanná. Ugyanakkor hibátlanságról korántsem beszélhetünk: az előzetesekben erőteljesnek tűnő nyelvi játékok nem kapnak igazán nagy szerepet, és ha azt vesszük, hogy túl nagy újdonságot sem grafikailag, sem szerkezetében nem hoz, grafikai színvonala alapján pedig akár mobiljáték is lehetne, az ára kissé húzósra sikeredett.

A Scribblenauts Showdown már elérhető Xbox One, PlayStation és Nintendo Switch platformokon.

Pro:

  • Alapos magyarázat minden kör előtt;
  • remek beviteli mód;
  • változatos feladatok...

Kontra:

  • ...amik olykor rendkívül kretének;
  • egyedül játszva gyorsan érdektelenné válik az egész;
  • a vártnál kisebb a nyelvi játékok szerepe.

Értékelés: 65

A játékot Xbox One-on teszteltük, de elérhető még PC-re, Nintendo Switch-re és PlayStation 4-re is.

szentkuti11

Előzmények