Telepatikus háború

A Scarlet Nexus legerősebb pontja maga a harc. Amikor a játék végre békén hagy, nem fáraszt felesleges párbeszédekkel, vagy az egyébként is elég zavaros, nehezen követhető történettel, hanem hagyja, hogy menjünk és osszuk az ellenséget. Teljesen valós idejű rendszert kapunk, amely a választott főhős függvényében épülhet a közelharci (Yuito) vagy távolsági (Kasane) támadásokra. A fegyveres mozdulatok természetesen csak a harc alapját adják, hőseink ugyanis a pszichokinézis (tárgyak távoli mozgatása) ajándékával is rendelkeznek. Ha az alap támadásokkal feltöltöttük ezt a pszicho-csíkot, akkor a jobb ravasszal bármelyik, a harctéren szerteszét heverő tárgyat az ellenségnek lehet vágni. A rendszer nagyon jól működik, kellően érzékeny, abszolút kézre áll, és nagyon jó érzés használni. Hasonlóképp a bal ravasszal még nagyobb tárgyakat ragadhatunk meg, ami a gigászi főellenfelekkel szemben jön kapóra. Komplett pályarészeket szakíthatunk le, metrószerelvényt csaphatunk oda, vagy villanyoszlopokat téphetünk ki a földből, hogy azzal püföljük agyon a Másokat.

De még ezzel sincs vége, hiszen csapattársaink erejét is kölcsönvehetjük egy időre. Minden szereplő saját, egyedi képességgel rendelkezik, ezeket pedig rendszeresen használnunk is kell. Teleportálás, láthatatlan ellenfelek megjelenítése, tűz- vagy elektromos sebzés, és így tovább. A környezeti adottságok és barátaink képességeinek kombinálása több helyszínen is új technikákra ad lehetőséget, és ahogy haladunk előre a történetben, még extrémebb, mindent elborító támadások is megnyílnak. Ez így leírva bonyolultnak tűnhet, de a fejlesztők valójában jó érzékkel, fokozatosan adagolják mindezt, még ha a rendszeresen meg-megtörő lendület csorbít is valamennyit az élményen.

Csapattársainkkal való viszonyunk is kihat a játékmenetre, és itt megy át a Scarlet Nexus akció-szerepjátékból egy kvázi vizuális novellába. A történetet rendszeresen megszakítja egy-egy „pihenő szakasz” (Standby Phase), ahol szabadon járhatunk a már megnyitott helyszínek között, és csapattársainkkal is beszélgethetünk. Még ajándékokat is vehetünk nekik, amik cserébe a központként funkcionáló rejtekhelyünket díszítik. Az elmélyülő kapcsolatokba nincs beleszólásunk, hosszadalmas, és végső soron nem túl érdekes beszélgetésekkel növelhetjük a kapcsolati szintet (Bond Level), amellyel a társak képessége egyre erősebbé válik, illetve új lehetőségeket is megnyit.

Van tehát dolgunk bőven, hiszen saját karakterünk fejlesztése mellett ilyen módon a többiekre is oda kell figyelni. Bár páncélok nincsenek, a fegyvereket rendszeresen érdemes cserélni, illetve rengeteg tárgyat, kiegészítőt és kozmetikai elemet is a szereplőkre aggathatunk – mindezek beszerzésére a szerencsére gyakran felbukkanó boltos ad lehetőséget. Ami a karakterfejlesztést illeti, teljesen hagyományos rendszerrel van dolgunk. A játék „agytérképnek” (Brain Map) hívja azt a képességfát, ahol a különböző perkeket nyithatjuk meg. A szintlépés elég gyakori, a Scarlet Nexus nem fukarkodik a tapasztalati pontokkal, a fejlődés dinamikus, bár azt hozzá kell tenni, hogy az ellenfelek is skálázódnak velünk, kivéve a már bejárt, alacsonyabb szintű helyszíneken.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!