Romancing SaGa 2: Revenge of the Seven teszt

Azon ma már senki nem lepődik meg, hogy egy újabb remake lát napvilágot, de az azért nem mindennapi, hogy a klasszikus pixelkorszakból egyenesen a poligonok világába kerül át egy RPG.

Barátból ellenség

Mióta a Square Enix bejelentette, hogy a jövőben kizárólag a legnagyobb franchise-aikra, az óriási költségvetésű megajátékaikra fognak koncentrálni, csak úgy ömlenek tőlük a középkategóriás folytatások olyan sorozatokhoz, amelyek aranykorát évtizedekkel elhagytuk már. Nincs két hónapja, hogy beesett a Visions of Mana, most pedig a SNES-korszak egyik Japánban ragadt nagyágyúja tért vissza egy totális remake alakjában. A Romancing SaGa 2 egyébként még az emulátorokkal és rajongói fordításokkal nem foglalkozók számára is ismerős lehet, mert egy korábbi mobiljátékos verziót végül 2017-ben angolul kiadtak minden akkor releváns platformon. Bár annak is megvolt a maga helye, ez a jóval ambiciózusabb kiadás nem csak a megvalósítás terén jelent előrelépést, de nagyságrendekkel befogadhatóbb is lett. Ez pedig különösen fontos, hiszen a sorozat ismerői jól tudják: az animés külső alatt nem a szokásos japán szerepjátékos megoldások lapulnak, hanem komplex módon egymásra ható – és nem egyszer igen fura – rendszerekkel teli játék, amelyben nem nehéz elveszni.

A történet testvérünk, Victor herceg halálával indul, majd a jó másfél órás prológus végén jó atyánkat, Leon királyt is elveszítjük. Míg más játékok megelégednének azzal, hogy az így elárvult és trónra került Gerardot küldik epikus világmentő körútra, a Romancing SaGa 2 már 1993-ban sokkal kacifántosabb történetet talált ki. Bár Akitoshi Kawazu designer minden alkotása a tényleges játékmechanika kidolgozásával (és agyonbonyolításával) kezdődik, és a fókusz mindvégig azon is marad, a Romancing SaGa 2 a sorozat egyik legérdekesebb narratív körítését kapta meg. Én már a Phantasy Star III óta imádom azokat a szerepjátékokat, ahol a lassan hömpölygő történetet generációk sorsán keresztül lehet megélni, és e játék e tekintetben tökéletesen szolgál ki: a történet itt évszázadok, mi több, évezredek eseményeit regéli el, köszönhetően annak, hogy a birodalom trónján egymást váltó alakok egész sorát fogjuk irányítani. Igen, bár induláskor elkerülhetetlenül Gerardé a korona, előbb-utóbb az ő uralkodása véget ér, és az ő (vagy hát persze a játékos) cselekedetei és döntései alapján létrejövő körből tudjuk a következő államfőt kiválasztani – és ez újra és újra és újra megtörténik.

[+]

A hosszú időre és a sok hősre azért van szükség, mert a fenyegetés is pokoli: az egykor a világot megmentő hét hős tért vissza, mégpedig démoni mutációkkal ellátva, félelmet nem ismerő szörnyseregeket vezetve. Fő feladatunk természetesen a hetesfogat móresre tanítása, de e mellett országunkkal, és persze annak lakosaival is érdemes törődni, mert szövetségesek nélkül igen nehéz efféle világháborút nyerni. Míg országunk eleinte nem sokkal több az északnyugati csücsökben levő Avalon kastélynál és néhány közeli falunál, a Hetek valamely tagjának legyőzésekor újabb földeket csatolunk ahhoz, és igen, ez egy viszonylag áramvonalasított országvezérlési aljáték megjelenését is eredményezi. A hatalmas építési projektek hasznát mindig csak a következő generáció, a következő főszereplőnk tudja majd kihasználni – akivel egyébként jól kibabrálhatunk, ha az államkincstárat saját pénztárcaként kezelve elszórjuk az ország vagyonát mindenféle hívságokra.

[+]

Akár egy központi fontosságú küldetést sikerül végrehajtania, akár az ütközetek során veszíti el életét az uralkodó, a játék egy generációt ugrik: a rendelkezésre álló jelöltek közül kiválasztjuk a legszimpatikusabbat, egy misztikus öröklési folyamat során átadjuk neki hatalmunk jókora részét, és az új király már mehet is megint bármerre a világban szövetségeseket keresni, főellenségeket megölni, ereklyék után szaglászni, vagy egyszerűen csak végiglátogatni a kontinens minden kocsmáját. A világot benépesítő karakterekkel való diplomatikus bánásmód igen fontos, hiszen ezen keresztül szerezhetünk újabb személyes barátokat és politikai szövetségeseket, így nyílnak meg az új területek és a további kasztok, no és persze a küldetések egy jelentős részét is rajtuk keresztül kapjuk. A remake egyik fontos újítása, hogy e megbízásokat most a térképen ikonokkal jelölve találjuk – az eredeti verzióban vagy mindent jegyzetelt az ember, vagy esélye sem volt a normális végigjátszásra (esetleg harmadik opcióként megvette a végigjátszás-könyvet). Cselekvési szabadságunk hatalmas, még akkor is, ha Varennes világát nem járhatjuk be közvetlenül, hanem csak a világtérképen egyre-másra feltűnő ikon-városok és -dungeonök között teleportálhatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények