Három a kínai igazság?
Bár az nyilván óriási túlzás lenne, hogy a Romance of the Three Kingdoms-széria minden rajongója más választ adna a „melyik a sorozat legjobb része?” kérdésre, az tény, hogy a csaknem 40 éve indul stratégiai játékok áradatában nem létezik egyetlen abszolút kiemelkedő, minden másra árnyékot vető epizód. Ez már csak azért is így van, mert bár néhány screenshotot felszínesen megnézve úgy tűnhet, hogy a recept 1985 óta változatlan (és az innen kinőtt Dynasty Warriors-széria ismeretében ez amúgy is teljesen hihető lenne), a Romance of the Three Kingdoms azonban részről részre okosan változtat fókuszán, az ókori kínai történelem meghatározó időszakát kicsit mindig új szempontból prezentálva. A IX például a hadvezéreknek kedvezett, és minden mást a héttérbe tolva elsősorban az ütközetekről szólt. A X ezt követően óriási váltásként erős szerepjáték-elemeket kapott, hiszen itt már nem csak uralkodókat vagy kormányzókat lehetett irányítani, de a legélvezetesebb játékmód a gazdátlan, magányos harcosok nevelgetése volt – akit persze a megfelelő útmutatással hadúrrá lehetett kiképezni. A XI aztán megint mindent átalakított, és leginkább a gazdaság mikromenedzseléséről szólt, a városfejlesztés és a bürokrácia oly élvezetes (?) erdeiben bóklászva.
Aztán a XII olyan minőségű lett, hogy angol megjelenéséről végül le is mondott a kiadó, így annak fókuszáról nem is tudok beszámolni.
Most azonban a nyolcadik részről van szó, amit a kiadó a saját, minden bizonnyal Japánban végzett felmérései alapján a legnépszerűbb, legtöbb nosztalgiával körülövezett felvonásnak nevezett meg. Felteszem, Európában hasonló lenne az eredmény, már csak azért is, mert ez volt az első RotTK, ami nálunk is megjelent – és ezt a jó szokását aztán a következő két rész sem követte. A hátteret természetesen továbbra is a II-III. század környéki Kína nyújtja, amikor a Han- és a Csin-dinasztiák közti bő 60-éves rést a Cao Wei, a Shu Han és a Sun Wu államok hatalomért vívott igen véres háborúi töltöttek ki. A valóságban persze három királyságnál mindig több létezett, és ezt a játék maximálisan szimulálja is: akármelyik évben is csatlakoznánk a nagypolitikába, az akkor éppen létező országhatárokkal és hatalmi viszonyokkal szembesülünk, de innen elindulva akár az utolsó utáni faluvezért is országegyesítő erővé nevelhetjük ki. Sőt, mivel a nyolcadik rész a fent említett X inspirálója volt, nem muszáj államfőt, helytartót, kormányzót, tanácsadót vagy városurat irányítani, de talán a legélvezetesebb módja a játéknak az, ha egy szabadúszó harcost választunk, aki szó szerint a semmiből emelkedhet a korszak leghatalmasabb alakjai közé vagy akár fölé.
Egy kampány elindításakor három fő játéktípus közül választhatunk – még akkor is, ha ezek azonos játékmenethez vezetnek; pontosabban nem ez szabja meg az eltéréseket. A meglehetősen gyalázatosan lefordított, ízetlen és furán hangzó kifejezések tömegét használó 8 Remake-ben az Officers nevű lehetőség a klasszikus Romance of the Three Kingdoms-játékmód. Ebben ezernél is több, egykor a valóságban is élt császár, katonatiszt, miniszter, kormányzó, bandavezér, orgyilkos, tábornok és minden más, a hatalom közelében lézengő alak található meg, akik mindegyike egyedi portréval, karakterlappal és rövid életrajzzal rendelkezik. Őrületes munka lehetett ezt így összeállítani, és nem hiszem, hogy akadna olyan sinológus, aki ne csettintene elégedetten az őrült történelmi lista láttán. Persze e mellett e tömeg kicsit öncélú is: komoly összeget tennék rá, hogy bőven lesznek köztük olyan karakterek is, akiket soha senki nem fog kiválasztani egy kampány vezetésére. Igaz, így legalább a fontos és tényleg népszerű figurákat valós történelmi személyiségek egész tömege veheti körül, talán kicsivel még realisztikusabb hangulatot teremtve.
Az Officers játékmódban tehát egy-egy valós történelmi alakot választhatunk ki, és annak aktív évei közül szabadon választva bármikor bekapcsolódhatunk az eseményekbe – Cao Cao így tehát 184 és 219 között vezérelhető, míg Zhuge Liang a valós múltnak megfelelően 207 és 234 között tevékenykedhet – természetesen a választott évnek megfelelő politikai térképpel, katonai erőviszonyokkal és gazdasági háttérrel. (Ha nagyon akarjuk, a történelmi halálokat persze ki is kapcsolhatjuk.) Az illető pozíciója itt is meghatározza a lehetőségeket: egy hatalmas ország vezetőjeként felső szintű döntéseket kell hoznunk békéről és háborúról, diplomáciáról és városfejlesztésről, míg alacsonyabb beosztásban természetesen felelősségi körünk egyre szűkebbé válik, és belép a képbe feljebbvalóink szimpátiájának elnyerése is. A Scenarios játékmód másik oldalról közelíti meg a felállást: itt először az évet kell kiválasztani – 184 és 263 között –, és aztán mazsolázhatunk az akkor aktív karakterek listájából. A harmadik játékmód a Recommended nevet viseli, és ez megint egy új szempont szerint indítja el a kampányt: itt a rangsorban elfoglalt pozíció alapján választhatunk magunknak bajnokot. Igaz, mivel ez a kezdőknek szánt mód, sajnos itt minden beosztásra csak egy ideálisnak és viszonylag könnyűnek szánt karakter és kezdőpont áll rendelkezésre – uralkodóként például rögtön a fénykorának korai szakaszában levő Cao Cao a kiválasztott.
Talán látható, hogy ezek a „játékmódok” valójában csak a karakterválasztást könnyítik meg eltérő irányú megközelítéssel – elvégre, amikor szó szerint ezernél is több történelmi figura várja, hogy egyet válasszunk közülük, a válogatás finoman szólva sem könnyű. Az igazi döntés sokkal inkább az, hogy mivel akarunk foglalkozni a kampány során, hogy a játék melyik része a legvonzóbb saját ízlésünk számára. No persze az abszolút alapok azért megmaradnak: mindig egyetlen hónapot szimbolizáló körökre osztott játékról van szó ebben az izgalmas történelmi időszakban – az eltérés azonban az, hogy ezekben a körökben milyen lehetőségeink lesznek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!