Rare Replay teszt

Extrák minden mennyiségben

A Nintendo 64 korszakig előreszaladva már kezdenek érdekessé válni a dolgok. Az olyan produkciók, mint a Blast Corps vagy a Conker’s Bad Fur Day már szórakoztató címek még a maguk mosottas látványvilágukkal is. Itt viszont meg kell jegyezni, hogy óriási kihagyott ziccer, hogy Conker kalandjából nem a felújított Xbox változatot rakták a kollekcióba. Igazából érthetetlen is, hiszen a 2005-ös felújítás mindent tartalmaz, amit az eredeti, ráadásul sokkal látványosabb is. Kár érte. Az Xbox 360-ra kiadott játékok mindenesetre kifejezetten jól tartják magukat, a beépített emulátor tökéletesen futtatja őket szinte bárminemű lelassulás vagy egyéb probléma nélkül. A gyűjteményt végül olyan csemegék teszik teljessé, mint például a Jet Force Gemini vagy az örökzöld Banjo-Kazooie trilógia.

Rare Replay Xbox One

A Rare Replay azonban nem egyszerű gyűjtemény, hanem azért több annál, és számos extrát kínál a régi és új játékosok részére egyaránt. A játékban kapunk egy úgynevezett virtuális kártyát, amire matricákat gyűjthetünk. Minden kipróbált játék és komolyabb eredmény (Milestone) elérésekor kapunk ilyen matricákat, amikkel aztán szintet léphetünk. Minél magasabb szintet érünk el, annál több érdekességet nyitunk meg a Rare-rel kapcsolatban. A játék korongjára számos dokumentumfilm és interjú, eddig soha nem hallott zenék, kiadatlan átvezető animációk és kulisszák mögötti videók kerültek. A csapatnál évtizedek óta dolgozó tagok mesélnek az egyes játékok fejlesztéséről, problémákról és örömökről, régi sztorikról. Egy kicsit mondjuk visszás, hogy ezek a kincset érő filmek alapból zárva vannak, és igen sokat kell értük játszani (régebbi játékoktól függően szenvedni), de megéri belefektetni az időt. Így nemcsak a régi klasszikusokat ismerjük meg jobban, de valódi motivációt is kapunk ehhez.

Rare Replay Xbox One

A legrégebbi játékokhoz külön kihívások is kapcsolódnak, ez a Snapshot mód. Ezek a „pillanatképek” tulajdonképpen az eredeti címek megbolondítása új szabályokkal és feladatokkal, amik többnyire időre mennek. Ha teljesítjük őket, további matricákat kapunk, így nyitva meg még több extrát na és persze achievementet. Elsőre talán furcsa lehet a gyűjtemény achievement rendszere is, a beígért 10000 Gamerscore helyett a Rare Replay ugyanis látszólag csak négyezret kínál. Ez a régi játékokra vonatkozik, az Xbox 360-as címek a saját achievementjeiket hozzák magukkal (amit már korábban elértük, azt automatikusan megkapjuk itt is), összesen hatezret, így jön ki a reklámozott kerek szám.

Rare Replay Xbox One

Egy gyűjteményes kiadásról normális esetben nem sok mindent lehet mondani. A Rare Replay sem kizárólag a puszta ár-érték aránya miatt vonzó, hanem azért, mert nagyon profi munka, sok extrát kínál, és technikailag is kiforrott. Bár egyik játék sem a hagyományos értelemben vett „remaster”, mégis mind nagyon szépen fut, úgy néznek ki, ahogy emlékezhetünk rájuk, az egész pedig egy szívvel-lélekkel kialakított rendszerben lett összefoglalva. A játék indításától kezdve árad belőle a régi Rare hangulat, látszik rajta, hogy a fejlesztők rendkívüli lelkesedéssel élesztették újjá saját egykori kedvenceiket. Néhány hiányzó játék, az eredmények mögé zárt dokumentumfilmek és a kissé zavaros telepítés tud bezavarni az összképbe, de ha ezeken túllépünk, akkor a Rare Replay az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb játékgyűjteménye.

Pro:

  • Hangulatos körítés;
  • technikailag kiforrott;
  • rengeteg extra és plusz kihívás;
  • megkérdőjelezhetetlen ár-érték arány.

Kontra:

  • Hiányzik a felújított Conker;
  • a külön kezelt Xbox 360 címek miatt kissé zavaros felépítés;
  • nem minden extra érhető el alapból.

80

dreampage

Azóta történt

Előzmények

  • Spectra teszt

    A Gateway Interactive egy végtelenül egyszerű, mégis szórakoztató és kemény ügyességi játékkal próbál nevet szerezni magának Xbox One-on. Megnéztük, hogy mennyire sikerülhet ez nekik.

  • Elite: Dangerous - Xbox One bétateszt

    A PC-hez hasonlóan immáron a konzolokat is elérte a korai hozzáférésű alkotások hulláma, aminek az egyik első tagja a PC-re már korábban megjelent űrszimulátor lett.

  • Ori and the Blind Forest teszt

    Nibel varázslatos erdeje haldoklik, és csak a fény gyermeke mentheti meg a Microsoft és a Moon Studios mesés platformerében.