Race Driver: GRID - élménybeszámoló

A hosszadalmas telepítést követően pedig egy gyönyörűen összevágott és remek hangulatot árasztó intro fogadott kellemes zenével egybekötve.
Habár a programot a Toca Race Driver 3 utódjának szánták, ám annak animációkkal tarkított karrier módjával itt nem találkozhatunk. Azonban így is elegendő lehetőséget nyújt a játék; csapatot alapíthatunk, társat és hivatalos szponzorokat is szerződtethetünk.
A versenytípusok és pályák számát tekintve a GRID sajnos azonban nem villoghat. A 24 órás Le Mans-i futamon kívül ugyanis nem került liszenszelt bajnokság a programba, a hivatalos helyszínek száma is mindösszesen 6; ezek, és a városi futamok hosszabb, rövidebb variációival kell beérnünk, ami az amúgy hosszú játékidőt könnyen unalmassá teheti.
Az Underground-ban debütált drift-et ellenben remekül implementálták a fejlesztők, melynek köszönhetően az reálisabb, nagyobb kihívást nyújt.

Habár a 40 autó elsőre soknak tűnik, ám rengeteg ismert modell ki is maradt a GRID repertoárjából, ami azért elvárható lett volna.
Mindazonáltal a Need for Speed sorozatban tökélyre fejlesztett tuningrendszer jelen esetben csak a külső cicomát érinti, ám ez bőven meg is felel az elvárásoknak.
Az idő visszapörgetése pedig nagyszerű ötlet volt a készítők részéről; gyakran fogjuk igénybe venni eme ficsőrt.
Sajnos azonban nem a fejlett MI-nek köszönhetően. Ellenfeleink ugyanis teljesen kiismerhetetlenek, gyakran mindenféle logika nélkül hajtanak a falba, vagy löknek minket sóderágyba. Mindazonáltal Extreme fokozaton is könnyedén léphetünk át a fél mezőnyön a kanyarokban, ami csak a karriermód vége felé válik nehezebbé a gép csalásának köszönhetően.

Grafika terén viszont egy szó nem érheti a GRID-et. Már a DIRT-ben is bizonyított grafikus motort láthatóan tovább csiszolták, melynek eredményeképpen a látvány káprázatos. Mindamellett az autókat hihetetlenül aprólékosan dolgozták ki, ami a belső nézetre is igaz. A tükröződések, valamint a füst pedig gyönyörűek.
A törésmodell is remekül sikerült. A különféle elemeket és autóinkat kisebb-nagyobb mértékben tudjuk leamortizálni, mely befolyással van a menettulajdonságra is. A kasztni tehát törik, horpad és koszolódik, csak úgy mint a szélvédő és a tükrök; persze a roncsolódás csak a nagyobb, leszakadó darabokra terjed ki, de összességében rendben van.
A helyszínek és a közönség részletesen vannak lemodellezve, reagálnak az ütközésekre és a falnak csapódásra.
Egyedül a túlzott HDR effektet, illetve a dinamikusan változó időjárás hiányát lehetne negatívumként felróni, de összességében ez sem zavaró.

A program csupán a felvonultatott zenék terén marad alul a konkurenciával szemben, ugyanis a játék ezen része elég vérszegényre sikeredett.
A gépigény viszont köszönőviszonyban sincs a DIRT-ben tapasztaltakkal. A versenyek pillanatok alatt betöltenek maximális beállítások mellett és mindenféle akadás nélkül.

GRID talán legnagyobb fejlesztői mellényúlása egyértelműen a túlzott, árkád irányítás, mely a játékot külső kamerából szinte élvezhetetlenné teszi; ám mindez csak a pilótafülke nézetben teljesedik ki igazán, ugyanis a járművek kivétel nélkül mintha csúszkálnának az úttesten. Ilyen téren a program köszönőviszonyban sincs a Race Driver 3 tökéletes átmenenet képező irányításával.
Nem igen akad olyan kanyar, vagy visszafordító sem, amit ne tudnánk 100 km/h-val bevenni. Ám az is igaz azonban, hogy a helyzet a segítségek kikapcsolásával nagy mértékben realizálódik, ami fogyaszthatóbbá teszi a játékot a szimulátor rajongóknak is.
A mesterséges intelligencia gyengeségét a fejlesztők egyértelműen a gép csalása mellett a felemásra sikerült fizikával próbálták meg ellensúlyozni, melynek a realitása csupán a roncsolódásban mutatkozik meg.
Ugyanis két koccanó autó közül szinte mindig a hátsó, ütköző fél pördül ki, legyen akármilyen kicsi a tempó, ám mindez online módban szembetűnő; nyilván az ily módon előnyre szert tevő játékosok miatt.

A Race Driver: GRID minden fejlesztői mellényúlása ellenére szórakoztató játék. Kétségtelen, hogy az elődhöz képest vannak komolyabb hibái és hiányosságai, ám még mindezek ellenére is képes lekötni az embert akár hosszabb távon is.
Remélhetőleg a DIRT 2-höz hasonló folytatásban mindezen csorbákat kiköszörülik és akkor egy tényleg mindent vivő autós programot kaphatunk kézhez.

+

- Szemet gyönyörködtető látvány
- Aprólékosan lemodellezett autók és pályák
- Élethű közönség
- Korrekt karrier mód
- Baráti gépigény
- Hosszú szavatosság
- Szórakoztató

-

- Túlzott HDR
- Nincsenek liszenszelt versenyek
- Kevés pályavariáció
- Az irányítás lehetne kevésbé árkád
- Olykor túlzó fizika
- Felemás, csaló mesterséges intelligencia
- Hiányos járműpark

8,9/10

Azóta történt

  • BiA: Hell's Highway - élménybeszámoló

    Már a 3 évvel ezelőtt prezentált videók előrevetítették, hogy minden idők legkiemelkedőbb II.

  • 2009 általam legjobban várt játékai

    Újabb év, újabb felhozatal. A tavalyi esztendő vegyes volt a PC-re megjelent játékok szempontjából.

  • NBA 2K9 olvasói teszt

    Bár a Live 09 is igen impozáns program a maga módján, ám az igazi kosárlabda élményt sokak szerint a reálisabb és kidolgozottabb játékmenettel rendelkező NBA 2K9 nyújtja, melynek PC-s portjához volt ezúttal szerencsém.

Előzmények

  • The Witcher

    Az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb szerepjátéka a Mass Effect mellett kétséget kizáróan a The Witcher, mely a rengeteg díj besöprésén kívül még több rajongói, illetve kritikusi elismerést tudhat magáénak...

  • Bioshock

    Rengeteg helyen 2007 Év játékának kiáltották ki a Bioshock-ot, mely így még a Call of Duty 4. epizódját és a Crysis-t is maga mögé tudta szorítani.

  • Medal of Honor: Airborne

    Számomra a II. Világháború-s játékok között máig egyedüli etalon a 2002-ben megjelent Medal of Honor: Allied Assault, így nem is igen akartam elhinni, hogy a sokak által vitatott Airborne szégyent hozott a franchise hírnevére.

  • Call of Duty 4: Modern Warfare

    Az előzetes videók, tesztek, játékosvélemények; és roppant pozitív, 9 pont feletti értékelések ismeretében vágtam bele a játékba. Nem kellett csalódnom.