Puyo Puyo Tetris 2 teszt

Hat év után visszatért a Sega népszerű puzzle játéka, amely egyesíti két jól ismert univerzum játékszabályait. Puyo Puyo a Tetris ellen, második menet.

A végső puzzle összecsapás

Ne szépítsük: egy nagyon nehéz, sőt sokak számára tragikus évet zárunk azzal, hogy 2020-nak végre búcsút intünk. Ez az esztendő a videojátékok világát is mélyen érintette. És bár a világ problémáinak nem vet véget a dátumváltás, mégiscsak pozitív, ha egy kis felhőtlen vidámsággal zárhatjuk le a mögöttünk álló időszakot. Szerencsére nem csak morcos akcióhősök, történelmi hódítók és nyílt világok között válogathatunk, hiszen a decemberi játéktermés egyik figyelemre méltó darabja épp egy színes-szagos puzzle cím. A Sega által 2014-ben sikerre vitt, és azóta is a műfaj egyik legjobbjaként emlegetett keverék most visszatért. Itt a Puyo Puyo Tetris 2, hogy némi japán őrülettel és humorral dobja fel az ünnepi időszakot.

Aki ismeri az eredeti játékot, annak a második rész nem fog túl sok újdonságot felmutatni, sokan lehetnek viszont, akik még nem találkoztak a Puyo Puyo Tetris sorozattal (gondolok itt elsősorban az Xbox játékosokra, ezen a platformon ugyanis eddig csak Japánban volt elérhető). A produkció lényege, hogy egyesíti a japán cég által feltalált Puyo Puyo, és a legendás Tetris elemeit és szabályait. Többféle egyedi módban játszhatunk tisztán az egyik vagy a másik játék keretein belül, de ennél is izgalmasabb, amikor a kettő keveredik. Az új kiadás szerencsére nem szenved hiányt tartalomban, több, mint tucatnyi opció között válogathatunk, plusz ott vannak az offline és online multiplayer lehetőségek is.

Hasonlóan az első részhez, most is kapunk egy történetes játékmódot. Az Adventure mód cselekménye szerint valaki újra egyesíteni akarja a Puyo Puyo és a Tetris világait, ez pedig mindenféle bonyodalommal jár. Régi és új szereplők egyaránt felbukkannak a sztoriban, többek számára már ismerős a jelenlegi helyzet, úgyhogy együtt indulnak útnak, hogy szövetségeseket gyűjtsenek, és kiderítsék, ki áll e gonoszság hátterében. Ahogy azt persze várni lehet, a cselekmény, a forgatókönyv és a szinkron egy cseppet sem veszi komolyan magát – egy igazán japános, őrült történetet kapunk, ami nincs híján az ártatlan humornak és néhány jópofa kikacsintásnak sem. Minden karakter teljes szinkront kapott, úgyhogy, bár a párbeszédek gyakran szükségtelenül hosszúak és butácskák, egészen jól lehet szórakozni rajtuk. Játékmechanikáját tekintve egy világtérképen lépkedhetünk a pályák között, és mindenhol valamilyen szabályrendszer szerint kell harcolnunk. Leginkább a Puyo Puyo van középpontban, de jó adag Tetris-csata és kevert szabályrendszerű meccs is a történet részét képezi.

Puyo Puyo Tetris 2 Xbox Series X

Akit a lineáris kampány nem vonz, az is bőven találhat magának egyjátékos tartalmat, és ez a Puyo Puyo Tetris 2 legnagyobb erőssége. Többféle játékmódot találunk mindkét oldalon, így akit csak az egyik vagy a másik széria érdekel, az is nyugodtan megveheti ezt a kiadást. Különböző kihívások, maraton, végtelen mód, gép elleni csaták és persze világranglisták is várják a versenyszellemű játékosokat. Az online multiplayer is felnőtt ehhez – többféle liga és szabályrendszer közül lehet választani, lehet rangsorolt és privát mérkőzéseket is létrehozni. A cél természetesen az ellenfél legyőzése a saját játékterünkön elért eredményekkel: aki Tetrisezik, az a sorok eltüntetésével, a Puyo Puyo oldal pedig a színes is pamacsok láncolatban történő kipukkasztásával ejthet fölös darabokat az ellenfél térfelére. Nekem egyébként a Tetris sokkal jobban megy, de vannak, akik ezzel épp fordítva vannak, így a kevert meccsek gyakran érdekes eredményekkel járnak.

A második rész talán egyetlen igazi újdonsága a Skill Battle mód. Ebben egy csapatot kell összeállítanunk a számtalan karakterből, majd speciális képességeikkel okozhatunk sebzést az ellenfélnek. Itt nem a másik játékterének megtelítése, hanem életerőcsíkjának lenullázása jelenti a győzelmet. Karaktereink ebben a módban egyúttal szintet is lépnek és erősödnek, vagyis ez már szerepjátékos és kártyajátékos elemeket is beemel a képletbe. Nagyon érdekes játékmód, sajnos viszont közel sem annyira kiegyensúlyozott, mint a többi. Ha belefutunk egy olyan – akár gépi, akár emberi – ellenfélbe, akinek jóval erősebb karakterei és kártyái vannak, akkor esélyünk sincs a győzelemre. Másik részről viszont ha valaki rászánja az időt, és ebben a játékmódban „tápol", az idővel nehezen lesz legyőzhető. Nem egy hibátlan újdonság, de mindenesetre formabontó és elég érdekes ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni. Véleményem szerint a többi, klasszikusabb játékmód szórakoztatóbb.

Puyo Puyo Tetris 2 Xbox Series X

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a gyakorló mód is kibővült. Ha valaki nem ismeri a Puyo Puyo vagy a Tetris szabályait, az az alapoktól kezdve egészen a legprofibb trükkökig mindent megtudhat és begyakorolhat a kiváló Lessons (Leckék) részlegben, ami tényleg megtanítja a két puzzle játék csínját-bínját. Szóval összességében jelentős időt el lehet tölteni a játékkal. Megismerni és mesterévé válni a két diszciplínának, végignyomni a kampányt, feliratkozni a ranglistákra és részt venni az online ligákban gyakorlatilag mindent lefed, amit egy ilyen műfajú játéktól el lehet várni. Míg a Sega előző produkciója, a Puyo Puyo Champions kizárólag az eSportra fókuszált, addig a mostani kiadás egy jóval teljesebb, tartalmasabb, és minden szempontból sokkal jobb anyag.

Külsőségekben is hozza a formáját, a fejlesztők nem veszítettek semmit a lelkesedésükből. A mókás karakterdizájn, az élénk színek, a képernyőről szinte leugró effektek és animációk mind a jól ismert „Segás" stílust hozzák, akárcsak a cukormázzal agyonöntött soundtrack. Mindez technikailag is rendben van, a töltési idők minimálisak, a játékmenet gyors és pontos, az online netkód pedig nem produkál késést vagy más anomáliákat – még ellenfelet is viszonylag egyszerű találni, úgyhogy ebből a szempontból talán még jobb is, mint a közelmúltban megjelent Tetris Effect: Connected.

Puyo Puyo Tetris 2 Xbox Series X

A Puyo Puyo Tetris 2 egy fantasztikus puzzle játék, ami a műfaj minden kedvelőjének feltétlenül ajánlható. A kissé meredeknek tűnő árcédula valódi tartalmat rejt, rengeteg játékmóddal, gyakorlással, offline és online multival, kampánnyal. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem sokat tesz hozzá az első részhez. Akinek már megvan a hat évvel ezelőtti eredeti, annak nem biztos, hogy érdemes megvennie. Aki viszont új belépő, és most ismerkedik ezzel a színes puzzle világgal, annak jobb választása nem is lehet.

Pro:

  • rengeteg egyjátékos és multiplayer játékmód;
  • teljes értékű, kibővített tanító mód;
  • jópofa történet színes karakterekkel;
  • remek vizuális dizájn.

Kontra:

  • a Skill Battle mód kiegyensúlyozatlan;
  • alig mutat újdonságot az első részhez képest.

80

A Puyo Puyo Tetris Xbox One-ra és Series X|S-re, PS4-re és PS5-re, illetve Nintendo Switch-re érhető el. A PC változat hamarosan érkezik.

dreampage

  • Kapcsolódó cégek:
  • SEGA

Azóta történt

  • Skyland: Heart of the Mountain teszt

    A puzzle játékairól elhíresült Artifex Mundi továbbra is futószalagon adja ki a produkcióit konzolokra. Most a felhők fölé emelkedhetünk egy egzotikus kaland erejéig.

  • Long Ago: A Puzzle Tale teszt

    Középkori mesére hív egy új produkció, egész jó kis cucc lett ez a Long Ago. Hercegnőt menteni kőgolyóval nehéz, túlzásba ne vigyük, mert megáll az ész.

  • Super Bomberman R Online teszt

    Újabb kört fut a Konami a legutóbbi Bomberman játékkal, ezúttal ingyenes Battle Royale címként próbálnak megfelelni az aktuális trendeknek – nem teljesen eredménytelenül.

  • Phantasy Star Online 2: New Genesis beszámoló

    Megújult a Sega klasszikus MMORPG-je, az új kaland azonban még nem tekinthető teljes értékű produkciónak.

Előzmények

  • Tetris Effect: Connected teszt

    Minden idők egyik legjobb Tetris feldolgozása jókora késéssel, ám exkluzív multiplayer módokkal kibővítve érkezett meg Xbox konzolokra. Kipróbáltuk, mit tud nyújtani a Tetris Effect: Connected.

  • Jön a Puyo Puyo Tetris 2

    Meglepő módon az előző részt kifejezetten sokan kedvelték, így minden bizonnyal a folytatásra is sokan kíváncsiak.

  • Puyo Puyo Champions teszt

    Megérkezett a híres puzzle franchise legújabb tagja, de a Puyo Puyo Champions sajnos nem jó ajánlólevél a Sega patinás sorozata számára.