Pure Farming 2018 teszt

Sárga, savanyú, de magyar

Nekünk hazai játékosoknak van egy nagy előnyünk ezzel a játékkal, mégpedig az, hogy teljes magyar lokalizációt kapott. Minden menü, felirat, a HUD, a virtuális tableten olvasható emailek, a bolt stb. teljesen magyar. Mivel igen összetett játékról van szó, ez nagy segítség, hiszen itt víztartályok, traktorok, szántó-, vető- és aratógépek, különleges szerkezetek, járművek, termények nevei szerepelnek, mindezt pedig egy nagyon komplex menürendszer fogja össze. Felbecsülhetetlenül hasznos a magyarítás (ami ráadásul minőségi munka is egyben), így sokkal jobban élvezhető az egész játék.

Ugyancsak dicséret illeti a program kezelőfelületét – a képernyők, a kezelőszervek nagyon szépek, igényes munka érzetét keltik. Kár, hogy ezeket olyan sokat kell nézegetnünk! A játékot (főleg az „Első Farmom” módot) rendszeresen emailek, üzenetek, magyarázó szövegek szakítják meg, nekünk pedig állandóan a tabletet kell nyitogatni. Ugyancsak kifogásolható a térképkezelés, ami nagyon kényelmetlen, sokszor egyáltalán nem egyértelmű, mi hol van, a fejlesztők igazán átvehettek volna jobban működő mechanikákat bármelyik komolyabb nyílt világú játékból.

Pure Farming 2018 Xbox One

Maga a játék kezelése egyébként egész jól sikerült, bár vannak anomáliák. A gombkiosztás alapvetően jó, hasonló a többi farm játékhoz, ahogyan a különböző eszközöket nyitjuk, csukjuk, kapcsolgatjuk. Sajnos megesik néha, hogy a vontatmányok nem jól csatolódnak fel, a játék fizikája pedig messze áll a valóságostól, egyáltalán nem érezni, hogy dög nehéz mezőgazdasági gépekkel dolgozunk, inkább mintha egy mobiljátékban szaladgálnánk és forgolódnánk, kicsit súlytalan, komolytalan az egész.

Nem segít az élményen a látvány sem, ami a Pure Farming 2018 talán leggyengébb pontja. A játék egész egyszerűen nem néz ki jól (ne dőljünk be a ki tudja, milyen PC-s beállításokkal készült hivatalos fotóknak). A tesztelt Xbox One verzió valami szörnyen alacsony felbontásban fut, minden él recés, a textúrák homályosak, a növényzet jól láthatóan előttünk bukkan fel a képen. A járművek kidolgozása teljesen rendben van, szépek, koszolódnak (bár nem tudom, mitől lesz csupa sár egy víztartály teteje azért, mert csak húzom magam után lassan), de a terep kinézete kritikán aluli. Tíz éves színvonal ez, homályos hátterekkel és rajzfilmszerű égbolttal, modern effektek nélkül. Megkockáztatom, hogy az erősebb mobiltelefonokon ma már találnánk ennél látványosabb 3D-s játékot.

Pure Farming 2018 Xbox One

A Pure Farming 2018 ígéretesen indult, de sajnos nem lett belőle több, mint amit bármelyik műfajbéli társa mutatni képes. Monoton, lélektelen és unalmas a játékmenete, amit még csak a környezet hangulatával, vagy a látvánnyal sem képes kompenzálni. Nem egy farmon, hanem egy gyenge virtuális térben érezzük magunkat. A játék legnagyobb előnye a magyar nyelv, így ha valaki most ismerkedik a stílussal, annak ez teljesen korrekt választás lehet. A többiek viszont jobb produkciókat is találnak.

Pro:

  • három jól elkülönülő játékmód;
  • változatos helyszínek egyedi növényekkel és kihívásokkal;
  • szép kezelőfelület;
  • magyar nyelv.

Kontra:

  • monoton és unalmas játékmenet;
  • életszerűtlen helyzetek, kisebb bugok;
  • rettentő gyenge látvány és hangulat.

60

A Pure Farming 2018 PC, PS4 és Xbox One platformokra érhető el.

dreampage

Előzmények