Technicolor rettegés

Amikor Makoto Shibata, a Deception-széria megálmodója kipróbálta az első Silent Hillt, csak egy panasza volt – a ködös amerikai kisváros veszélyei nem voltak elég félelmetesek számára. El is határozta, hogy amint lehet, ő bizony elkészíti a világ legfélelmetesebb horrorjátékát, amely a japán ízlésnek megfelelően nem feltétlenül vérrel, köddel és groteszk szörnyetegekkel fog ijesztgetni, hanem a helyi legendákban gyökeredző történetekkel, félresikerült mágikus rituálékkal és a megnyugodni nem tudó szellemek fenyegetésével. Az elhatározást tett is követte, és a Fatal Frame tényleg ennek megfelelően készült el PlayStation 2-re – egy ménkű nagy tradicionális japán ház volt a környezet, fiatal japán lány a főszereplő, a bosszúszomjas kísértetek ellen pedig tűzfegyverek és balta helyett egy mágikus fényképezőgépet lehetett bevetni. A recept kiválóan működött, én például csak felkapcsolt lámpa mellett voltam hajlandó játszani vele, és a sok jump scare miatt még ilyen betoji módon sem sikerült elérnem a játék végére.

Azóta persze rengeteg víz lefolyt a Sumidán, és a Project Zero-játékok is visszavettek kicsit az efféle ijesztgetésekből; vidámabb persze nem lett a széria, de az újabb részek az ajtó mögül előugró szellemek helyett sokkal inkább a félelmetes, szinte fizikailag érezhetően oppresszív hangulattal operálnak. A Mask of the Lunar Eclipse is ebben a szellemben (ha!) készült: kifejezetten a Wii mozgásérzékelő kontrollerére lett megálmodva. A program anno 2008-ban kizárólag Japánban hozta a frászt a nagyérdeműre, angolnyelvű megjelenését végül törölték. A szerencsétlen módon a Dead Space és a Resident Evil 4 nagyköltségvetésű remake-jei közé ékelődve megjelent új verzió közel sem olyan ambiciózus, mint e riválisai. Fontos rögtön az elején leszögezni, hogy ez nem egy mindent modernizáló remake, hanem csak egy nagyobb felbontású port; még akkor is, ha egyébként 50 eurós árcédulával jelent meg.

[+]

Ez azt is magával hozza, hogy akinek kiemelkedően fontos a grafikai kényeztetés, a lehető legújabb konzolok vagy videokártyák minden grafikai tudásának profi kihasználására, azt bizony percről percre pofonok fogják érni. Bár néhány textúrából sikerült a nagyobb felbontású verziókat találni és azokat a játékba építeni, legalább ugyanennyi akad, amely még a 640x480 felbontásra készült minőségében feszül a falakon és tereptárgyakon. Azonnal látható szépészeti beavatkozáson csak a karaktermodellek mentek át: a porcelánbaba-arcú hölgyek nem szögletesek, és mivel a legfontosabb előrendelői és New Game+ bónuszok mind új kosztümök, hát azok minősége is sokkal jobb lett az eredetiben látottaknál. Összességében azonban technikai szempontból a Mask of the Lunar Eclipse minden mai platformon meglehetősen primitívnek hat, amit még az olykor pokoli erős filmzaj sem tud eltakarni – és extra pofonként Switch-en ráadásul még így is szaggat, ami teljességgel érthetetlen.

[+]

Szerencsére a Project Zero sosem az a játék volt, amely elsősorban lehengerlő grafikájával akarta volna csábítani a játékosokat. Az 1980-ban játszódó történet például most is kellemesen horrorisztikus lett, még akkor is, ha az első játékórákban ebből mit sem látunk majd – sajnos narratív szempontból az indulás meglehetősen gyengére sikeredett. A játék eseményei ezúttal a fiktív Rogetsu szigeten zajlanak: évekkel korábban egy Kirishima nevű detektív itt talált meg és szabadított ki öt elrabolt, a sok trauma hatására kollektív amnéziát kifejlesztő lányt – hogy pontosan mi is történt a fiatalokkal, azt emlékeik elveszítése miatt sosem sikerült kideríteni. Az öt bakfis közül nemrég ketten furcsa körülmények közt életüket vesztették, így a maradék trió úgy dönt (eltérő fokú lelkesedéssel), hogy bizony ők visszatérnek a szigetre, ahol majd kiderítik, hogy milyen titkok lappanganak múltjukban – és miután erről tudomást szerez, a szintén sok kérdéssel rendelkező detektív is utánuk ered.

Természetesen hőseink – a játék során epizódról epizódra változik, hogy a négy karakter közül kit irányítunk – teljességgel felkészületlenül vágnak neki a kalandnak. Oké, azt nem tudhatják, hogy másvilági veszélyekkel is szembe kell majd nézniük az elhagyatott szigeten, de az, hogy a nagy kalandra magassarkú topánkában, miniszoknyában és melltartó-villantó topban indulnak a lányok, az sokat mond esélyeikről, no meg a fejlesztők fantáziájáról is. A karakterek hamar elszakadnak egymástól, így a játék túlnyomó részének otthont adó szanatóriumot általában magányosan kell felfedezniük – egyetlen társuk a mindhármuk által megtalált Camera Obscura, a sorozat ikonikus fényképezőgépe lesz. Későn érkező detektívünk nem részesül ebből az ereklyéből, de egy mágikus kézi reflektort azért csak talál ő is. Ez egy jóval kevésbé kifinomult eszköz, hisz működése és hatékonysága leginkább egy erős shotgunhoz hasonlítható – kiválóan alkalmas rá, hogy ösvényt vágjon a lidércek erdejében.

Fókusz nélkül

Ahogy azt a szériától megszokhattuk, a játékbeli szellemekkel folytatott harc most is a kamera használatával zajlik. Amikor szemünkhöz emeljük a ránézésre ósdi gépet, a műfajhoz illően külső nézetű játék FPS-be vált, feladatunk pedig a néha igen aktívan mozgolódó kísértetek befogása, majd fókuszba hozása lesz. Az exponálással csapolhatjuk a fantomok ektoplazmikus energiáját, vagyis tulajdonképpen életerejét. Elődeihez hasonlóan a Mask of the Lunar Eclipse is kényes arra, hogy látványos fotókat készítsünk: minél élesebb, minél akciódúsabb, minél jobban megkomponált a fotó, annál nagyobb lesz annak a sebzése, és annál több pontot kapunk azért. A legerősebb, és egyben a legkockázatosabb fotókon a támadás közben, az utolsó pillanatban lekapott szellemek láthatók – ez az amerikai verzió címét is adó Fatal Frame technika. Harci hatékonyságunkat speciális, különféle bónuszokat adó lencsékkel tudjuk növelni, és persze most is többféle, speciális támadásokkal felérő (például mérgezés-szerű effektet adó), de limitáltan rendelkezésre álló filmet tölthetünk a gépbe. A kamerát fejleszteni is lehet, a fotókkal szerzett pontokat pedig a mentési pontokon hasznos holmikra – elsősorban gyógyító tárgyakra – válthatjuk be.

A játék felépítése hű maradt a sorozat hagyományaihoz, így aki már küzdött valamelyik korábbi résszel, az azonnal otthon fogja magát érezni. Ezúttal is egy fokozatosan megnyíló, sokszintes és labirintusszerű épület ad otthont a játéknak, a szellemek pedig ezúttal sem tucat-ellenfelek, hanem a játék során fokozatosan kiismert, általában igen tragikus alakok áttetsző maradványai. A tempó pokoli lassú, olyannyira, hogy még a futásnak hívott tipegés is lassabb, mint szinte bármelyik másik játék szimpla mászkálási tempója – újra és újra felidegesített, hogy meneküléskor sem képesek a karakterek felgyorsítani. Szintén sokat lassít a játékon az, hogy a különféle tárgyakat csak akkor pillantjuk meg, ha lámpánkkal azokra rávilágítunk – ez a mozgásérzékelős, és kis jóindulattal zseblámpához is hasonlítható Wiimote kontrollerrel úgy-ahogy működött, de sajnos az irányítást nem tudták tökéletesen átírni analóg karokra, így néha zavaróan sok evickélést és forgolódást kíván meg pusztán az, hogy „megidézzünk” egy tárgyat. Tovább tetézi a helyzetet, hogy a cuccokat nem egyetlen gombnyomás felvenni, hanem másodperceking kell nyomva tartani a megfelelő gombot, míg tétova karakterünk hajlandó lesz tényleg odanyúlni.

[+]

Bár a játék irányításával, egyes designdöntéseivel és úgy általában a megvalósítással sem voltam elégedett, az tagadhatatlan, hogy a Mask of the Lunar Eclipse hangulata ismét vérfagyasztó lett. A szellemek félelmetesebben néznek ki, mint akármelyik japán horrorfilmben, és a környezet is pontosan úgy lett megtervezve, hogy az állandó feszültséget, helyenként egyenesen rettegést váltson ki a játékosból. Az első, meglehetősen unalmas folyosók még nem sokat mutatnak meg ebből, de amint nekiállunk felderíteni az egykori ápoltak szobáit, sokkal komolyabbra fordul a helyzet. A régi naplókból és más dokumentumokból egyre jobban megértjük, hogy miért van itt ennyi mérges, ölni vágyó szellem – az alaposan elrejtett babák fotózásával pedig új és új extrákat nyithatunk meg.

[+]

Ezzel együtt a történet is intenzívebbé válik, legalábbis abban az értelemben, hogy a lányok múltjáról kiderülő dolgok bizony tobzódnak a szörnyűségekben. Nem feltétlenül fizikai kínzásra és hasonlókra gondolok itt – a Project Zero mindig is teljesen más jellegű horrorról szólt. A bizarr maszkok, a telihold fényében zajló értelmezhetetlen rituálék, az egyre felzaklatóbb módon elfolyó arcok látványa mind igen hatásos. Nagy kár, hogy ehhez a karakterek nem tudnak felnőni: a detektív sem valami kidolgozott figura, de Ruka, Misaki, illetve Madoka közt aztán végképp alig találni különbségeket – hacsak azt nem, hogy melyikhez nyitható meg fürdőruha, és melyikhez érhető el nyakörvvel párosított francia cselédlány fétiskosztüm…

[+]

A Mask of the Lunar Eclipse története és hangulata sokkal hatásosabb, mint amilyen az ötödik rész volt (az eredeti megjelenési sorrendet felrúgva a Maiden of the Black Water két éve már megjelent a mai platformokra), de például a fényképezős harc ott egy kicsit dinamikusabb volt. A másik fegyvert használó Kirishima mindenképpen új színt hozott a játékba, ráadásul ezúttal kaptunk egy igazi könnyített fokozatot is – nem is feleslegesen, hisz néhány csata még normál szinten is bődületesen nehéz. Én azonban még így sem tudom fenntartások nélkül ajánlani a 10-12 órás játékot a sorozat szerelmesein kívül másoknak. A megvalósítás zavaróan archaikus, és nálam a horrorisztikusan érdekes történet sem tudta ellensúlyozni a játékmenet és a játékdesign gyenge pontjait. Arra tökéletesen alkalmas, hogy az efféle problémákhoz már rég hozzászokott Project Zero-veteránokat kielégítse, de abban nagyon nehéz dolga lesz, hogy új rajongókat szerezzen.

A Project Zero: Mask of the Lunar Eclipse PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

A Mask of the Lunar Eclipse azoknak, és kizárólag azoknak készült, akik imádják a japán horrorfilmeket, és képesek igen sokat megbocsátani egy játéknak azért, hogy cserébe egy jót retteghessenek. Ahhoz képest, hogy majdnem teljes áron került forgalomba, nem egy remake, hanem csak egy gyengécske HD port.

A Project Zero: Mask of the Lunar Eclipse legjobb pontjai:

• Kiemelkedően félelmetes környezet és háttérsztori;
• kirishima lámpája remek újítás a sorozatban.

A Project Zero: Mask of the Lunar Eclipse leggyengébb részei:

• Magas áráért cserébe a felújítás nem elég mélyreható;
• igen sok harc túl szűk, túl zsúfolt helyen zajlik;
• minden tekintetben rémesen lassú;
• sokszor kell visszamenni korábbi részekre.

Bényi László