PlayStation 5 - Beszámoló

Alig egy héttel a korai limitált premier után végre Magyarországon is elérhető a 9. konzolgeneráció másik tagja is, amelyből szintén két változat kerül a boltokba, ezek közül mi a lemezes verzióhoz jutottunk hozzá.

Otthoni játékállomás, ötödik felvonás

Bár eredetileg nem volt tervben premierkor PlayStation 5 vásárlása, a sors úgy hozta, hogy végül hozzájutottunk egy lemezes változathoz, a szürke dobozt a hazavitel után egyből kibontottuk és előtűnt a gyári csomagolás, amelynek dizájnja és mérete erősen hajaz a PlayStation 4-nél látott megoldásra (A formavilága legalábbis), azonban nyilván kissé nagyobb kivitelben. Miután az újabb dobozból előkerült még egy doboz, majd még egy megpillanthattuk a kiegészítőket tároló rekeszt. Ebben a szokásos dolgokat kaptuk, vagyis 2.1-es HDMI kábelt (Ultra High Speed változat), tápkábelt, használati utasítások, garancia papír, USB Type-C kábel, valamint nyilván a megújult kontrollert amely ezúttal a DualSense nevet viseli és rengeteget változott a korábbi Dualshock verziókhoz képest.

A összeszerelt gép alapjában véve szerintünk álló használatra tervezték, de ahogy a konkurencia esetében, úgy itt is lehetőségünk van arra, hogy az oldalára fektetve legyen dísze a szobánknak. Ehhez egy külön kis talpat is találunk a kiegészítők között, amelyet egyébként álló helyzetben is ajánlott rácsavarozni a gépre, ugyanis stabilabban áll majd asztalunkon/szekrényünkön a PS5. A gép külseje már annak leleplezésekor is merésznek tűnt sokak számára, hiszen a méretéből adódóan jóval hatékonyabb hűtést kapott. (amely sokak örömére hibátlanul végzi a dolgát, több mint 10 órányi folyamatos játék után sincs zavaró hangja a konzolnak) Bár a videók és a képek alapján elsőre annyira nem voltunk elragadtatva a futurisztikus dizájntól, el kell ismerni, hogy élőben csodálatosan néz ki a gép a fekete középső sávval és a két fehér oldallappal. (a digitális kiadás talán egy fokkal csinosabb a szimmetrikus kialakítás miatt, de ez már csak szőrszálhasogatás) A gép elején a bekapcsoló- és lemezmeghajtó gombok mellett egy USB 3.1 csatlakozót, illetve egy Type-C portot találhatunk, előbbiből természetesen a gép hátoldalára is jutott.

Ami a PlayStation 5 esetében talán a legnagyobb érdeklődést kiváltotta, az a megújult kontroller, amely bár hajaz a korábbi gépek stílusára (gombfeliratok, d-pad, szimmetrikus analógok, érintőpad) mégis első ránézésre látszik rajta, hogy szebb, jobb, kényelmesebb lett. A fehér dizájn remekül illik a konzol színéhez, kézbe véve pedig érezhetően átgondoltabbnak tűnik a hardver mint a korábbi generációknál. A beépített akkumulátor nagyobb lett a Dualshock 4-hez képest, itt már egy 1560 mAh-s telepet kapunk, amellyel nagyjából 11-13 órányi folyamatos játékhoz elegendő abban az esetben, ha a haptikus rezgés és az adaptív ravaszok be vannak kapcsolva. Két utóbbi kifejezest eddig még nem hallhattuk, ugyanis a PS5 egyik legnagyobb újításai ezek (a Type-C csatlakozóval együtt) A beépített zajszűrős mikrofon remek szolgálatot tesz a csevegések esetében, a hangszóró pedig érezhetően jobban szól mint elődjénél. A gombok nem sokat változtak, az analóg gombák a megszokottak maradtak, az akciógombok ezúttal egyszínűek lettek és a d-paddal együtt mostantól átlátszó műanyagból készültek. A touchpad is jobb lett, a Create (amit előzőleg Share-nek hívtak) és az Options gombok pedig jobban kitüremkednek, sokkal jobban érezhetőek. Már az előző érában is találkozhattunk speciális rezgéssel, azonban a Sony ezúttal erre még egy lapáttal rátett, a haptikus visszajelzésnek köszönhetően sokkal jobban érezhetjük a játékokban körülöttünk zajló dolgokat.

A másik extra az adaptív ravaszok, amelynek köszönhetően jóval finomabb ellentartást érezhetünk például egy fegyver elsütésekor, vagy egy versenyjátékban a fékezéskor, vagy gáz adáskor. Mindegyik új funkció végtelen lehetőséget rejt magában, kíváncsian várjuk, hogy az exkluzív játékokon túl, milyen külsős fejlesztők döntenek úgy, hogy felhasználják ezt a programjaikban. (a Treyarch például az adaptív ravaszokat beépítette a minap megjelent Call of Duty: Black Ops Cold War-ba)

Zseniális újítások ezek, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy szeretnék-e használni őket vagy sem, ugyanis mindegyik feature kikapcsolható. A PlayStation 4 irányítója egyébként működik a PS5-tel, de azzal kizárólag a visszafelé kompatibilis PS4-es játékokkal játszhatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények