Hirdetés

Persona 5 teszt (PS4, PS3)

Sötét titkok

A Persona 5 legnagyobb sikere elődjéhez hasonlóan az, hogy a két teljesen eltérő játékmenet-része, a taktikus, körökre osztott csatározás, illetve a diákélet már-már vizuális novella-szerűen egyszerű feldolgozása tökéletesen működik együtt. Nyilván nem árt hozzá persze, hogy az ember vonzódjon a modern japán kultúrához, mert a játék tömve van ezzel. Hogy is ne lehetne, amikor Shinjuku és Shibuya között metrózunk, amikor egy akihabarai játékteremben Gunslinger Stratosszal játszunk, ramenezőben zabáljuk degeszre magunkat és Asakusában meg az Inokashira parkba járunk randizni a kiválasztott hölgyeménnyel. (Aki, nem mellékesen, persze tipikusan szende japán leányzó iskolai egyenszerkóban.)


[+]

Akármilyen vidáman is hangzik mindez, muszáj megemlítenem, hogy a Persona 5 története megdöbbentően sötét területekre kalandozik el. Már önmagában az is elég kemény, hogy ellenfeleink mind olyan emberek, akiket annyira eltorzított valami negatív érzelem – például féltékenység, beképzeltség, vagy hatalomvágy –, hogy az tulajdonképpen kézzelfoghatóan manifesztálódik a világban.


[+]

Ez azonban még semmi, a játékban az öngyilkosságtól a nemi erőszakig, a politikai gyilkosságoktól a szadizmusig, a gyerekkínzástól a prostitúcióba kényszerülésig minden megjelenik. Nem feltétlenül reflektorral megvilágítva, az orrunk elé tolva, de mindenütt ott van a szenvedés, ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, ha jobban megismerünk valakit. Nem könnyű mást belelátni a Persona 5-be, minthogy alkotói, írói mérhetetlenül kiábrándultak a modern japán társadalom gépies működéséből, és érdekes módon a jövőbe vezető útként az individualizmust jelölik meg. Néha persze átcsap az egész kicsit szájbarágósba, egy-két helyen szinte csak egy Exploited-album és egy taréj választja el egyik-másik karaktert egy anarchista kiáltvány kihirdetésétől, de mivel hőseinket tényleg a világ jobbá tételének – kissé naiv – vágya hajtja, ez abszolút megbocsátható.


[+]

Főleg azért, mert a világ viszonylag realisztikusan reagál cselekedeteinkre. A fantomtolvajok híre hamar elterjed, előbb az iskolában, majd Tokióban, Japánban és a világon is. Külön fansite jön létre a neten, ahol egymást nyomják fel „kezelésre” a trollok, az adminok meg visszaélnek a hatalmukkal; mindenki kéretlenül is megosztja véleményét a tolvajokról, és persze a média irányításával itt is irányítható a közvélemény, akár a népszerűség felkorbácsolásáról, akár annak mélybe taszításáról van szó. Noha úgy érzem, a Persona 4 detektívtörténete ravaszabb volt, a Persona 5-nek sem kell szégyenkeznie ezen a téren. Néhány fordulat ugyan jól látható már előre (például a főgonoszra annak szinte első feltűnésétől gyanakodni fogunk), de ezek csak elrejtik a többi eseményt, amelyek jó része meg fog lepni mindenkit.


[+]

Muszáj megemlékeznem még a játék kinézetéről is: bár – főleg a textúrákon – látszik rajta, hogy évekig csak PS3-ra fejlesztették, így is lenyűgöző az összhatás. Évtizedes technikákkal, pocsék szájszinkronnal, apró játékterekkel is parádés eredményt értek el a P Studio fejlesztői, mert arra koncentráltak, ami számít, arra, hogy átadják a modern japán és a nem kicsit elborult álomvilágok hangulatát. Annak ellenére is gyönyörű tehát a játék, hogy a PS4 tudásából gyakorlatilag semmit nem használ ki – már a menük, a töltőképernyők, a csataösszesítő feliratok is jelzik, hogy a művészi érzék mennyivel fontosabb, mint a technikai tudás (persze nyilván az a jó, ha mindkettő egyszerre jelen van). A zenéket ellenben csak dicsérni lehet, Shoji Meguro, a sorozat régi komponistája itt is varázslatos dallamokat hozott össze, a jazztől az elektronicán át a j-rockig millió stílusban kalandozva. És noha a fordítás tele van nehézkes fordulatokkal és tükörfordított kifejezésekkel, a szinkron – a japán nevek kiejtését leszámítva – van olyan jó, hogy ezt is megbocsássuk.

Ahogy a Persona 4, úgy a Persona 5 is különleges játék lett – tényleg az egyetlen gond, amit fel tudok vele szemben hozni, hogy pontosan úgy különleges, mint elődje. Büszkén és kompromisszummentesen japános, karakterei szerethetők, világában élmény elveszni, csatái taktikusak és tartalom terén sem kell szégyenkeznie. A recept ma is tökéletesen működik, de jó lenne, ha a hatodik rész itt-ott merne változtatni a dolgokon…

A Persona 5 PlayStation 3-ra és 4-re jelent meg.

Pro:

  • Remek történet és karakterek;
  • mai környezet;
  • eszelős zenék, csodás körítés;
  • nagyszerű harcrendszer.

Kontra:

  • Csaknem mindenben a P4 szolgai másolata.

90

Grath

Azóta történt

Előzmények