Inaba rád vár

Ha jól számolom, ez már a negyedik alkalom, hogy a Persona 4 valamelyik kiadásáról leírom lelkes véleményemet – de nem számít, hogy hányszor csendültek már fel Shoji Meguro fülbe mászó dallamai, hogy hányszor gyűjtöttem már össze Kazuma Kaneko démonjait, és hogy hányadszorra is szállok szembe az Inaba városkában burjánzó gonosszal, ez a játék még mindig lenyűgöz. A millió fantasy vagy sci-fi körítésű japán szerepjátékkal szemben a Shin Megami Tensei-sorozat már pusztán azzal egyedivé tudott válni, hogy a valós Földön játszódik – aztán persze tovább fokozta a dolgokat azzal, ahogy a démonokat, digitális teret, a vallásokat és a világvégét kezelte minden újabb epizód. A Persona-sorozat ennek középiskolába helyezett, érezhetően könnyedebb mellékszálaként jött létre, az pedig a negyedik résszel, és még inkább annak Golden alcímű, kibővített kiadásával érte el végre a mainstream sikert. A PC-s verzió három éve jelent meg, most pedig a konzolok is megkapták a maguk átiratát.

A sorozat messze legnagyobb sikerét természetesen a szintén több verzióban elérhető ötödik rész aratta – ez érthető is, hisz az igen sok tekintetben épített az elődje által lefektetett alapokra. (És persze a Persona 4 is igen sokat vett a harmadik részből – amelynek tesztje szintén hamarosan érkezik.) Ugyanúgy egy új otthonba, tulajdonképpen egy új világba csöppent gimnazista srácot fogunk irányítani, akinek napjai részben hétköznapi dolgokkal – az iskolai karrierjének egyengetésével és személyes kapcsolatainak ápolásával – telnek, részben pedig egy mindenféle démonokkal teli bizarr világban folytatott hadjáratról szólnak.

[+]

Ahogy a Yakuza-sorozat varázsát is mindig az adta, hogy azok milyen váratlanul képesek váltani a legkomolyabb témák és a legkomolytalanabb marhaságok között, addig a Persona-sorozat egy másik fajta kettősséggel hódít: hősünk egyfelől tipikus gimnazista, aki iskolába jár, szakkörök életében vesz részt, és eszeveszetten tanul a vizsgaidőszakban és persze a szomszéd város mozijába viszi randizni barátnőjét, tipikus anime-gondokba keveredik a téli szünetben, és Gundam-figurát ragasztgat üres esti óráiban – másrészt viszont havonta egyszer valami rejtélyes szociopata sorozatgyilkost kerget egy állandóan változó, árnyakkal és démonokkal teli világban.

[+]

Mindez egy időmenedzseléssel egybekötött klasszikus jRPG formájában jelenik meg: a japán iskolaév kezdetével együtt, áprilisban kezdődő játék napról napra halad, és minden nap más lehetőségeket kínál fel a szülei külföldi munkája miatt Tokióból egy évre egy rég látott vidéki rokonhoz zsuppolt hősünknek. Az eleinte akár idillinek is mondható tiniéletnek azonban hamar vége szakad: először egy tévébemondó antennára felkötött holtteste bolygatja fel a csendes Inabát, aztán az gimnazista is erőszakos halált hal, aki az első testet megtalálta – és miután ezzel kapcsolatban bekerül a tévébe egyik osztálytársunk, a szégyellős Yukiko, ő is eltűnik.

Sokadszorra is

Bár a minden szempontból modernebb Persona 5 mindenféle mobiltelefonos appokkal oldotta meg a világok közti utazást, a 2008-ban készült Persona 4 még a televíziókat használta a világok közti kommunikációra. Régi pletyka az inabai gimiben, hogy éjfélkor a nem sugárzó tévében láthatóvá válik majd igazi szerelmünk, de hőseink valósága az, hogy mindig az éppen elrabolt és a démonvilágba átlökött karakter jelenik meg a Midnight Channel „zizis” képén. Mivel ott az életben maradás – főleg az egészből mit sem értő áldozatok számára – nem egyszerű dolog, alig pár hetünk van arra, hogy a helyi áruház legnagyobb tévéjén szó szerint átlépve megmentsük őket.

[+]

A harcrendszer a Shin Megami-szériában használt koncepció kicsit átalakított verziója: a körökre osztott csaták során a legfontosabb dolog a másik fél érzékeny pontjainak felderítése és kihasználása. Minden ilyen optimális támadás egy újabb cselekvési lehetőséget ad a csapatnak, ráadásul, ha sikerül minden ellenfelet így a padlóra kényszeríteni, egy kifejezetten erős kollektív támadást is bemutathatunk. Igen, a Persona 5 is ezt vette át, csak ott millió extra lehetőséggel, kombóval és plusz fegyverrel dobták fel és könnyítették meg a csatákat – a Persona 4 viszont még kicsit érdesebb, érezhetően nehezebb, főleg az első hónapokban, amikor a varázslatokra használt SP-t még igen limitáltan lehet csak regenerálni. Pár játékbeli hónappal – és úgy tíz valós játékórával – később már egy készséges rókaszellemnek köszönhetően lesz megbízható módunk a relaxációra a dungeonjárás és a tápolás közepette is, és akkorra a begyűjtött (és később akár keresztezett) démonseregünkkel már remélhetőleg minden elemi érzékenységet is azonnal ki tudunk használni.

[+]

Az egész játékra – nem csak a látványra, de a történetre, és általában a hangulatra is – jellemző, hogy az nem olyan harsány, mint az állandóan 110%-on pörgő, neonszín tornádóként végtelen lehetőséget és traumát a játékosra zúdító Persona 5. Nyilván mindkét megközelítésnek vannak előnyei és hátrányai, rajongói és elutasítói – én személyesen mindenesetre a kicsit tömörebb történet (igen, a 60-70 óra is rövid a 120-hoz képest), valamint az érezhetően naivabb és gyermekibb, de talán épp emiatt kicsit szerethetőbb karakterek terén is a negyedik résznek adnám az elsőséget. Elvitathatatlan persze, hogy az ötödik rész sokkal kedvesebb a szemnek, hogy sokkal változatosabb helyszíneket kínál fel, és harcrendszere is sokkal megbocsátóbb, szóval egyértelmű győztest hirdetni nehéz dolog. Az persze kétségtelen, hogy aki az ötödik rész által elvarázsolva próbálná ki a negyediket, annak nem biztos, hogy könnyű lesz visszaszoknia a szögletesebb grafikához, az aprócska városhoz, és a mindig randomgenerált, meglehetősen randa Midnight Channel labirintusokhoz.

[+]

Ami viszont az új átiratokat illeti, jobbára csak dicsérni lehet a dolgokat, főleg Switch-en és Xbox Series gépeken. Előbbin csaknem állandó a 60-as tempó, és kézikonzolként még varázslatosabb a látvány – teljesen visszaidézi a Vita-élményeket. Xboxon a megfelelő tévével akár a 120-as képfrissítés is elérhető a 4K felbontás mellett is; igaz, ha van játék, ahol ez nem sokat jelent, hát ez mindenképpen olyan – de legalább látszik, hogy foglalkoztak vele. Ezzel szemben natív PlayStation 5-verzió sajnos nem létezik, sőt, még a PS4 Pro gépeket sem használja ki az átirat, úgyhogy e gépeken is az 1080p felbontás a maximum. Minden konzolos verzión elérhető a japán és az angol szinkron is, de a legjobb ajándék mindenképpen a Quick Save opció: ez lehetővé teszi, hogy akár a dungeon-túrás közepén is bárhol állást mentve tudjunk kilépni.

[+]

A Persona 4 Golden időtlen klasszikussá nemesedett az első megjelenése óta eltelt hosszú év során – remélem, most is szerez pár új rajongót! Ezt segítheti, hogy amint az ötödik és a harmadik rész, úgy ez is „ingyen” elérhető a Game Pass szolgáltatás részeként Xboxon. Annak, aki a Persona 5-tel száz órát eltöltött, lehet, hogy nehéz lesz visszamennie a nem kézzel tervezett, igencsak kopár labirintusokhoz és a jóval nagyobb koncentrációt megkívánó harcokhoz, de megéri elviselni az első néhány kicsit nehézkesebb órát – a ráérős japán kisváros teljesen más hangulatot és ritmust kínál, mint a tokiói őrület.

A Persona 4 Golden most PlayStation 4-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg. A játék része a game Pass szolgáltatásnak is. A program néhány éve PC-n is elérhető.

Összefoglalás

Ízig-vérig japán szerepjáték úgy a hangulatát és játékelemeit, mint történetét és helyszíneit tekintve – a Persona 4 Golden mégis gyökeresen ellentétes élményt kínál, mint modernebb, a nyugalmat szinte hírből sem ismerő utódja. Pedig van varázsa a lassú vidéki életnek, és a nem a világ legnagyobb metropoliszának állandó nyüzsgésében felnőtt karaktereknek is. Majdnem minden ízében nagyszerű, szeretnivaló játék, amit még nyilvánvaló technikai lemaradásai ellenére is abszolút megéri kipróbálnia a sorozat, a műfaj minden rajongójának.

A Persona 4 Golden legjobb pontjai:

• Kifejezetten jól megírt, csavaros történet;
• szerethető partitagok és szívünkhöz növő karakterek;
• még ma is több, mint megállja a helyét.

A Persona 4 Golden leggyengébb részei:

• Az első dungeonökben sokat kell tápolni;
• marie, a Golden verzió új karaktere kilóg a többiek közül;
• a Persona 5 után sok tekintetben archaikusnak tűnik.

Bényi László