Hirdetés

Persona 4 Golden teszt

Nem hiszem, hogy sokan számítottak rá, hogy az Atlus a negyedik epizóddal kezdi a Persona-sorozat PC-re költöztetését, de a 2008-as megjelenése óta egyre népszerűbbé váló játék most megjelent Steamen.

Vidéki élet

A Shin Megami Tensei-széria, és annak millió mellékszála sokféleképpen megpróbálta már feldolgozni azt a démoni inváziót, amely a legfőbb kapocs volt a sok eltérő program között. Japánban ugyan a sorozat központi fontosabb részei a kezdetektől fogva népszerűek voltak, de a nyugati sikerre egészen addig várni kellett, amíg a széria gazdája, Katsura Hashino egy huszáros vágással át nem helyezte a démonvadászatotegy sztereotipikus japán középiskolába. A Persona 3 volt az első ilyen próbálkozás, majda negyedik jószerivel rész tökéletesítette a receptet; ennek egyetlen „hibája”az volt, hogy csak két évvel a PlayStation 3 premierjét követően került a boltokba – PlayStation 2-n! A kevesek, akikhez eljutott a híre, már akkor a program dicséretét zengték, de igazán a Vitára 2012-ben megjelent kibővített, a Golden alcímet viselő kiadás lett népszerű. Ez aztán meg is ágyazott a jó sokáig készülő, eredeti platformjának alkonyáról szintén alaposan lemaradó Persona 5 sikerének – és most, amikor már senki nem számított rá, a Golden hirtelen megjelent PC-re is.

Az értékeléshez az ilyenkor szokásos köröket kell lefutni, vagyis, ahogy a remake-ek, remasterek, késői portok esetében mindig, két kérdést kell megválaszolni: megállja-e még a helyét az eredeti játék, illetve mennyi törődést kapott az átirat, a felújítás? A szokásoknak megfelelően most az előbbiről lesz szó, a cikk következő oldala pedig kifejezetten az új verzióval foglalkozik – így aki töviről-hegyire ismeri az alapjátékot, az már most lapozhat is. A többiek pedig készüljenek fel rá, hogy egy remekművel fognak megismerkedni!


[+]

A Persona-játékok – ha már ez a címük – mindig is a tudatalattival foglalkoztak: a sorozat az első résztől kezdve az emberi személyiség, az emberi pszichológia rejtelmeit boncolgatja. Nyilván nem tudományos szinten, és nyilván radikálisan új filozófiával sem tud előállni a sorozat, de ez akkor is ad egy extra jelentéstartalmat az egész sorozatnak.A „sima” Shin Megami Tensei-ek gonosz, megszálló démonjai itt a karakterek személyiségének kifejeződéseként jelennek meg, és hőseink úgy válnak egyre erősebbé, ahogy megismerik saját énjüket, gyengéiket és erősségeiket. A kivételt persze a névtelen, néma és jobbára személyiség nélküli főszereplő jelenti –ő idegenként, kívülről csöppen ebbe a világba, és afféle tabula rasaként viselkedve szabadon tölthető fel elméje a száznál is több befogható vagy „kitenyészthető” démonnal.


[+]

A Persona 4 a felszínen persze nem az ilyen száraz elmélkedésről szól, hanem egy izgalmas, több jelentős csavarral felruházott detektívtörténetet mesél el. A környezetet Inaba biztosítja, ez a vidéki japán kisváros, ahová a főszereplőt külföldi munkára induló szülei zsuppolják le egy tanév erejéig. A Persona 5 konfliktusos otthonának és drámai mozgatórugóinak ittnyoma sincs, hisz hősünk barátságos nagybátyjánál lakik, életét pedig fiatal unokahúga, Nanako teszi még kellemesebbé. No meg az iskolai élet, hisz azokon a napokon, amikor épp nem egy bizarr sorozatgyilkos utáni hajszával foglalkozik, akkor természetesen a naptár szerinti dolgai lesznek: órákra járás, osztálykirándulás, szakkörök, sportolás, no meg magolás a vizsgaidőszakban. És persze a szabadidőt is mi osztjuk be: bandázhatunk az egyre népesebb haveri társaság tagjaival, jelentkezhetünk diákmunkára, építhetünk Gundam-figurát, horgászhatunk, strandra járhatunk, randikat szervezhetünk, és foglalkozhatunk minden mással, amire csak lehetőség nyílik a kisvárosban. Ahogy a sorozat többi tagja, a barátok megszerzése, majd a velük való kapcsolat építése a Persona 4-ben is kulcsfontosságú elem: nem csak azért, mert a játékos tényleg megszereti ezeket a kajla alakokat, de azért is, mert a kapcsolatok tízedik szintre tornázása lényegében egy-egy puzzle is – és ha másért nem, hát az így megszerezhető mechanikus előnyök miatt mindenképpen hasznos.


[+]

Inaba felfedezése, az iskolai feladatok és a bandázás mellett a játék másik nagy komponensét a Midnight Channel jelenti, a tévén keresztül elérhető groteszk világok, ahol egyes emberek elnyomott személyiségei, árnyékai manifesztálódnak, majd a valós világban gyilkosságokat követnek el – vagy valami hasonló, a részleteket nem lőném le itt. Mindez elsőre talán roppant hülyén hangzik, de e világ működésének megismerése, az egész kavarás mögött álló tervek meghiúsítása fantasztikus szórakozást jelent. Lényegében minden hónap egy külön ügynek van szentelve, és ahogy a Persona 5-ben is, érdemes az ahhoz tartozó dungeont egy nap alatt leküzdeni, hogy minél több időnk maradjon a szociális életre és az iskolai előrehaladásra – az oly keserédes tiniéletre.


[+]

A dungeonök kidolgozása finoman szólva sem különösebben változatos, de a csodálatos zene és az élvezetes harcrendszer miatt nekem most sem volt gondom a tápolássalés a szögletes járatokkal – sőt, kifejezetten élveztem kikutatni minden ellenfél gyenge pontjait. A körökre osztott csatákban társ-karaktereink saját perszonáiknak megfelelő archetípusként harcolnak – Chie például inkább a közelharcban erős, Yukiko pedig a mágus szerepét tölti be –, saját karakterünkhöz viszont több démon tudunk hozzácsatolni, így vele tényleg flexibilisen tudunk cselekedni. (Ráadásul ezeket a démonokat a szokásoknak megfelelően keresztezni és fejleszteni is lehet.) Mivel mind karaktereink, mind ellenfeleink rendelkeznek immunitásokkal, rezisztenciákkal és sebezhetőségekkel, a szokásos JRPG-csatáknál egy fokkal taktikusabb összecsapásokban lesz részünk.

Hirdetés

Új kiadás

A Persona 4 alapból is egy nagyszerű, néha izgalmas, néha kacagtatóan vidám játék volt, és ehhez a kézikonzolos Golden kiadás csupa remek dolgot tudott még hozzátenni. Az alapból elvárható dolgok (új personák, jelenetek éshobbik) mellett új területek kereshetők fel a valódi világban és a Midnight Channelben is, a korábban átugrott téliszünet is játszhatóvá vált, kaptunk egy opcionális befejezést, két szociális kapcsolatot és úgy általában a harctól a szinkronig mindenen javítottak kicsit. Egy dolog nem sült el pozitívan: az új karakter, Marie jól láthatóan utólag lett a játékra fércelve, így még akkor sincs igazán integrálva a történetbe, ha esetleg őt fűznénk be főszereplőnk barátnőjének.

Most, még nyolc évvel később ez a kibővített változat jelent meg PC-re. Barátságosan alacsony gépigény jelzi, hogy bizony a 32 mega memóriával szerelt, 300 MHz-en futó PlayStation 2-ig vezethetők vissza a játék gyökerei, és persze a látvány sem feltétlenül olyan, ami versenyezni tud a mai címekkel. A Persona 4 már 2008-ban is inkább „csak” stílusos volt, mintsem technikailag lenyűgöző, és ez a nagyobb felbontás és a totális élsimítás ellenére sem változott sokat. A HD-ben újrarajzolt karakterprofilok csodálatosan néznek ki, az art design még mindig parádés, de a poligonmodellekszinte változtatás nélkül kerültek át a portba, a textúrák minősége pedig furcsán változó: egyik-másik felirat vagy kép éles, de a nagy többség pixeles vagy mosott maradt. Néhány zsúfoltabb helyszínen kifejezetten jót tett a látványnak a sokkal tisztább képminőség, máshol viszont a báj egy része mintha eltűnt volna ettől. Engem mondjuk mindez cseppet sem zavart, mert a játék továbbra is igen stílusosan fest, de aki nem tud meglenni arcmimika vagy realisztikus aljnövényzet nélkül, az bizony szívhatja a fogát.


[+]

Az Atlus belső csapata által készített átirat amúgy teljesen elfogadható lett: a japán játékok egy részére még ma is oly jellemző PC-s ballépések mindegyikét sikerült elkerülni. A menüben még néhány extra grafikai opciót is találunk, így a 4x supersampling is bekapcsolható a jobb gépeken. A töltések szinte szemvillanás alatt lezajlanak, az anime-stílusú videókat általábanjól sikerült felskálázni, a felbontás pedig az egekbe, de legalábbis 2880p-ig emelhető, mégpedig limit nélküli framerate-tel.Még egy remek extrát is kaptunk: most már választható a japán szinkron is, ami nagyságrendekkel Inabához illőbb, mint az amúgy egyáltalán nem rossz angol szinkron.


[+]

Sajnos azonban mindent nem tudok dicsérni, akadnak érthetetlen döntések is az új verzióban. A játék elején például – a játékban amúgy csak igen ritkán feltűnő – nevünk beírása például az elképzelhető legrosszabb megoldást kapta: szimpla gépelés helyett a WASD gombokkal kell egy virtuális billentyűzeten manőverezni. Szintén meglepő, ahogy az egeret kezeli a játék: a menükben tudunk vele turkálni, a párbeszédek során is használhatjuk, de a kamera már nem irányítható vele a labirintusokban. És végül: ha már valami őrült a Tab gombra tette a főmenüt, hát legalább ezt megemlíthette volna a játék… aki tehát lelki nyugalomra vágyik, az inkább egy kontrollert kössön a gépére.


[+]

A Persona 4 Golden a mai napig nagyszerű élmény tudott maradni, amely minden tévébe mászós bizarrsága, sorozatgyilkosos nyomozása és varázslatokban gazdag démoncsatája mellett óriási nosztalgiabomba is.Bár a Persona 5 természetesen minden téren sokkal modernebb lett, és harcrendszere is egy fokkal komplexebb, de a vidéki Inaba bája számomra máig felejthetetlen élmény, Chie, Yukiko és a többiek közé pedig fantasztikus érzés volt visszamenni.

A Persona 4 Golden most PC-re jelent meg.

Pro:

  • Fantasztikus játék, meglepően igényes átirat;
  • Japán szinkron.

Kontra:

  • A nagy felbontás nem mindennek tett jót;
  • az irányítás nem tökéletes.

90

Grath

Azóta történt

  • Persona 5: Strikers - Íme a gépigény

    A játék PlayStation 4 és Nintendo Switch mellett PC-re is megjelenik napokon belül.

  • Persona 5 Strikers teszt

    Az újabb Persona-mellékszál vérbeli akciójáték: Japán elmebörtöneiben így a jól ismert csapattal minden eddiginél több démont fogunk lemészárolni.

Előzmények