Újracsomagolt klasszikus

Pac-Man egy igazi videójátékos ikon, egyike azoknak a karaktereknek, akiket senkinek nem kell bemutatni. A kis, pellethabzsoló sárga gömböc 1980 óta a játékvilág meghatározó alakja, nem véletlen, hogy a Bandai Namco is igyekszik nagy becsben tartani, és időről időre felfrissíteni a hős kalandjait. Most az 1999-ben megjelent Pac-Man World van soron, ami egy klasszikus 3D-s platformer, és ami új grafikával, Pac-Man World Re-Pac címen modern platformokon is játszható.

Az egész projekt nagyon hasonlít a nem is olyan rég megjelent Klonoa: Phantasy Reverie Series csomagra, ami két régi platformert tartalmazott felújított látvánnyal, minimális változtatásokkal. A címképernyőt látva mintha csak a logót cserélték volna ki, a japán kiadónál érezhetően kampányszerűen készülnek ezek a felújítások, nem mintha ez baj lenne. Az már inkább, hogy nekem egy kicsit hiányérzetem van: a Pac-Man World trilógia volt, 2002-ben és 2005-ben jelentek meg folytatások (sőt egy versenyzős mellékszál is), szóval egy kiváló alkalom lett volna, hogy az egész sorozatot egyben, felújítva, kipofozva csomagolják újra. Be kell érnünk a legelső résszel, de hozzá kell tenni, hogy tartalomban ez önmagában sem rossz ajánlat.

A játék története szerint Pac-Man és családja éppen főhősünk húszadik szülinapi partiját díszítgetik, amikor az előkészületeket megzavarják a Pac-Man játékokból jól ismert szellemek. Elrabolják a mit sem sejtő családtagokat, és saját szigetükre hurcolják őket, amit döbbenetes módon Szellem-szigetnek hívnak, ahol a gonosz Toc-Man szervezkedik ördögi tervén. Klasszikus platformer, klasszikus történettel – elrabolták barátainkat és szeretteinket, akiket meg kell menteni. Maga a sziget hat régióból áll, ami nagyjából két tucat pályát jelent, főellenségekkel, bónusz szintekkel, labirintusokkal, sőt még az eredeti Pac-Mannel is játszhatunk a később megnyitható Original módban.

A Pac-Man World nem teljesen 3D-s játék, a kamera mindig fix, hasonlóan például a Crash Bandicoot címekhez. A helyszínek lineárisak, kisebb-nagyobb felfedezhető mellékutakkal, és persze megannyi gyűjtögetnivalóval, gyümölcsökkel, P-A-C-M-A-N betűkkel, érmékkel és így tovább. Ha befejezünk egy pályát, akkor az összegyűjtött apróságok függvényében egy nyerőgépen pörgethetünk jutalmakért, például magasabb pontszámért vagy extra életekért. Egy pályát, plusz az azt követő kötelező pörgetéseket letudni eltart egy darabig, a kaland kényelmes játékkal 6-7 óra alatt nyomható végig. Illetve ennél több ideig, mert köszönhetően az ezredfordulós játékdizájnnak, némelyik főellenség őrjítően nehéz, ami jelentősen ront az egyébként jó hangulatú ugrabugra összképén.

A felújított (bocsánat: újracsomagolt) változat kínál ugyan egy Easy módot, de ennek szinte semmi hatása nincs a játékmenetre és a kihívásra, mindössze annyit tesz, hogy tovább „lóghatunk” a levegőben egy-egy ugrás alkalmával, és kész. A kor azért érződik ezen a játékon, időnként nehéz felmérni a fix kameraállásokból egy-egy ugrás vagy ellenség pontos helyét, halál esetén pedig csak a meglehetősen ritkán elhelyezett ellenőrzőpontoktól próbálkozhatunk újra, időnként kellemetlenül hosszú szakaszokat megismételve. A már említett főellenségeknél még rosszabb a helyzet, ha itt hibázunk, elölről kell kezdeni az egész, általában több szakaszból álló, frusztráló csatát.

Szebb lett, de nem tökéletes

Ami a felújítás technikai részét illeti, a produkció kizárólag grafika szempontjából nyújt újat, minden más változatlan maradt. Ugyanazt lehet elmondani, amit a Klonoa esetében: az új látvány nagyfelbontású, éles, szebb, miközben megtartja az eredeti stílust és hangulatot. A japán Now Production munkásai felelősek az alkotásért, akik Unity motorral dolgoztak. Az új grafika egyik konzol képességeit sem feszegeti, szép, jópofa, de nélkülöz bármilyen látványos, modern megoldást. Sajnos ennek ellenére a teljesítmény nem az igazi. A játék alapvetően 60 fps-t céloz, de ezt sehol sem hozza és tartja stabilan, valószínűleg a méltán rossz hírű grafikus motor sajátosságainak köszönhetően. Állandóan „rángat”, messze nem olyan tükörsima a mozgás, amilyennek lennie kéne – vagy amilyen például épp a Klonoában volt. Ez is ront az élményen, és kissé csiszolatlan alkotás benyomását kelti.

Más problémával vagy buggal nem találkoztam. Egy kifejezetten egyszerű felújításról beszélünk, ami nem tartogat extra meglepetést. Az irányítás érzékeny, teljesen rendben van, az átvezető videók nagyfelbontásúak és szépek, a zenék és a hangok jól szólnak – sztenderd színvonal. Kár, hogy itt sem válthatunk például a régi és az új látvány között, érdekes lett volna összehasonlítani a kettőt, ahogy valami extra tartalom is jó lett volna, képek, videók, bármi. Az viszont üdvözlendő, hogy a jófajta pályákon kívül is játszhatóak a labirintusok, az eredeti Pac-Man, illetve a már teljesített helyszínekre is érdemes visszamenni, ha esetleg kihagytunk valamit.

Úgy gondolom, ahogy a Klonoa esetében, itt is többet ki lehetett volna hozni a lehetőségből. A kiadó érezhetően egyensúlyozni próbált a felújítás minősége és az alacsony költségvetés között, mondhatni nem erőltették meg magukat túlságosan. A Pac-Man World „alanyi jogon” is egy szórakoztató platformer, amit jó újra látni, mai szemmel is megállja a helyét a mezőnyben. De talán éppen ezért érdemelt volna meg némi extra erőfeszítést a projekt. Jó játék, gyerek kezébe is simán adható, de ismét hiányzik az a plusz, ami a „muszáj megvenni” kategóriába repítette volna a gömböcöt és családmegmentő kalandját.

A Pac-Man World Re-Pac PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re és Nintendo Switch-re érhető el.

A Pac-Man World Re-Pac legjobb vonásai:

• szépen felújított látvány;
• változatos, meglepően tartalmas „kampány”;
• mai szemmel nézve is remek játékmenet.

A Pac-Man World Re-Pac leggyengébb pontjai:

• instabil, akadozó képfrissítés;
• frusztráló főellenségek és kevés ellenőrzőpont;
• nem kínál különösebb extrát az eredetihez képest.

dreampage