One Wheel - Endless bemutató (Android, iOS)

Egyszerűen bonyolult

Oldalunk rendszeres olvasói megszokhatták, hogy nem csak a nagy, neves kiadók és fejlesztőcsapatok komoly, asztali produktumait teszteljük le, hanem időről időre bemutatunk egy-egy könnyedebb és egyszerűbb programot is, amiket jellemzően mobilos platformokon próbálunk ki. Ha a tajvani eredetű Orangenose Studio nevét említjük, akkor bizonyára kevés embernek jut bármilyen játék az eszébe, pedig rengeteg produktummal előálltak már az évek során, gondolhatunk a Hardest Game Ever-re, és annak minden alváltozatára, eszünkbe juthat a Stupidness-széria, de összeköthetjük a Clear The Tiles nevű szoftverrel is.

Az imént említett játékok már jó ideje elérhetők az App Store-ból, illetve a Play Áruházból, ha valakinek esetleg teljesen kimaradtak volna ezek, akkor mindenképpen érdemes lehet velük tenni egy próbát, de ma a fejlesztőcsapat legutolsó alkotását mutatjuk be, melynek neve: One Wheel - Endless. A játék lényegét gyakorlatilag össze is foglalja a neve, nincs más dolgunk, mint egy monociklivel előre haladni, közben természetesen folyamatosan egyensúlyozni, mindez pedig addig tart, amíg el nem esünk, a pályának nincs konkrétan meghatározható vége.

Az egyensúlyozás a kijelző két oldalának érintgetésével történhet, a játék nehézségét pedig alapvetően két dolog adja: az egyik, hogy ha a nyereg állása túlesik egy-egy holtponton, akkor onnan már nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen elkerülni az esést, a másik pedig, hogy ha tökéletesen egyensúlyozunk, akkor gyakran előjöhet annak a veszélye, hogy nem haladunk semmit előre.

One Wheel - Endless bemutató (Android, iOS) One Wheel - Endless bemutató (Android, iOS)

Bár a pályának nincs vége, motivációt azért ad a szoftver ahhoz, hogy minél tovább jussunk el. A legfontosabb motiváció egyértelműen a további, beszerezhető uniciklikben rejlik, 10, 35, 55 és 100 méter megtétele után kapunk újabb járműveket, tehát összesen ötféle egykerekű állhat rendelkezésünkre a játék végéig. Kevésbé motiváló, de annál érdekesebb és embert próbálóbb, hogy minden egyes monocikli feloldása után a pálya nehézsége az elérhető legjobb járműhöz képest változik, tehát, ha már elértük a negyedik szintet, akkor az első géppel valószínűleg még annyi métert sem fogunk tudni menni, amennyit eredetileg tudtunk.

Ha elesünk, a járművünk nagyon látványosan hullik elemeire, ez egy jól kinéző, de bizonyos idő után monotonná váló extra, főleg akkor, ha az ember már századszorra látja, mindig pontosan ugyanúgy. A zenével hasonló a helyzet, legelső meghallgatásra leginkább egy francia étteremben érezheti magát az ember, de kis idő után kiderül, hogy nagyon jól passzol a program hangulatához ez a muzsika, mindösszesen ezzel is az a gond, hogy nagyon rövid időn belül válik unalmassá.

One Wheel - Endless bemutató (Android, iOS) One Wheel - Endless bemutató (Android, iOS)

A fejlesztőcsapat egy igen érdekes módot választott a játék terjesztésére: mindkét alkalmazásboltból (App Store, Play Áruház) ingyenesen beszerezhető a program, de természetesen tele van tűzdelve reklámokkal, amiket semmilyen módon nem távolíthatunk el. Nincs teljes verzió egy kisebb összegért, ha valaki játszani szeretne vele, akkor tűrje el a képernyő alján megjelenő bannereket, illetve az esések utáni felugró reklámokat. A fejlesztők szerint mindösszesen két ember dolgozott ezen az alkotáson, ezt a játék színvonala alapján teljesen reálisnak tartjuk, de mindez nem jelenti azt, hogy gyengécske alkotás lenne a One Wheel - Endless, de az biztos, hogy lenne még benne potenciál bőven, érdemes lenne folytatni a fejlesztését, a felhasználók pedig minden bizonnyal örömmel fogadnának egy teljes verziót, hiszen néhány száz forintot kifizetni a legtöbb embernek kevésbé fáj, mint állandó jelleggel a reklámokat nézegetni.

A One Wheel - Endless elérhető iOS 7.0 és frissebb verziókra, valamint Android 4.0 és annál újabb robotos platformra.

szentkuti11