[Olvasói]Driver: San Francisco – bemutató

Sztori és irányítás

Sztori

A játék sztorija sokak szemében nem valami ütőképes és egyben felejthető. Az tény, hogy láthattunk ennél sokkal izgalmasabb történeteket, de ennek ellenére ez is teljesen rendben van. Főhősünk, akit alakítunk John Tanner egy rendőr, aki Charles Jericho-t, egy veszélyes bűnözőt és egyben legfőbb ellenségét üldözi. John rögtön a kezdéskor egy súlyos karambol következtében kórházba kerül és ez alatt Jericho egy titkos tervet eszelt ki. E terv részleteit szép lassan szedjük össze a végigjátszás során, apró információmorzsákból összeáll majd a teljes kép. Ezt az adagolást nagyon ügyesen megoldották, végig fenntartja a játékos érdeklődését, hogy vajon mi a terve Jericho-nak.
Ami a sztorinál egy nagy piros pontot érdemel, hogy olyan, mintha egy akció-vígjáték filmet néznénk, legalábbis olyan hangulatot áraszt. Itt tudni kell rólam, hogy én nagyon nem szeretem a rendőrös-bűnüldözős filmeket, de ebben a játékban úgy alkották meg, hogy minden átvezető animációt örömmel és kíváncsian néztem végig. Itt valószínűleg szerepet játszott az is, hogy a szereplők nagyon szimpatikusak, főleg társunk Jones, akinek nagyon sok poénos beszólása van.


(Szép kis Diablo VT, sokaknak ismerős lehet például a NFS 3-ból)

Irányítás

Egy autós játékban kritikus fontosságú szerepet tölt be, hogy milyen irányítani a járműveket. Bátran állíthatom, hogy a Reflections csapata itt jelesre vizsgázott. Az irányítás nagyon egyszerű lett, kezdetben néhányan talán furcsának és szokatlannak találják majd, de nagyon hamar, akár néhány perc után könnyedén megtanulhatjuk problémamentesen kezelni a gépkocsikat. Elkötelezett PC-s játékos révén én billentyűzettel játszottam végig az egészet, így nem tudok nyilatkozni arról, hogy gamepaddel és kormánnyal milyen élmény vele játszani, de azt biztosan kijelenthetem, hogy a billentyűzetes irányítással az égvilágon semmi gond nincs, nagyon precízen eltalálták, egyáltalán nem nehéz.
Értelemszerűen kezdetben gyengébb és kicsit nehézkesebben irányítható autók állnak a rendelkezésre. A különböző autók mind máshogy viselkednek, például egy utcai családi autóval nehezebben tudunk manőverezni a sűrű forgalomban, mint egy szuper-sportkocsival. Ezen felül egy aszfaltra tervezett gépjárművel földes-úton rendesen szenvedni fogunk, míg egy off-road géppel már jóval könnyebb dolgunk lesz.
Ne felejtsük el, hogy a játékban nem kevesebb, mint 170 darab, licencelt jármű kapott helyet és mindegyikük részletesen ki van dolgozva kívül-belül, amiért hatalmas dicséretet érdemel a csapat.


(Látjátok a kék autót? Nem csak én parkolok a járdán.)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!