Nier - teszt

Irány a jövő, aztán a „középkor”

Az bizony, s ez még csak a történet dióhéjban…

Nem, itt nincs vérfertőzés. De van fura, elvont történet és körítés, aminek a végkifejlete érdekes és többféle is lehet. Szögezzük le már itt a legelején, hogy a Nier nem sok embernek fog tetszeni, ez nem egy tömegjáték, nem egy Final Fantasy XIII, nagyon nem.

Irány a jövő, aztán a „középkor”

A történet felvezetése hagy maga után kívánnivalót, amolyan, „in medias res” szerű a kezdés.

A jövőben járunk, majd az oktató rész után ugrunk ismét, nagyjából 1300 évet a jövő középkorába, ahol a világ arcképe meglehetősen megváltozott. Hogy mi történt és hogyan az jó ideig nem fog kiderülni, csak belecsöppennünk karakterünkkel a történetbe és kész.

A főszereplő (Nier) saját nevet is kaphat tőlünk, aminek a történet során jelentősége is lesz. A hős lánya beteg, párhuzam a játék kezdetén bemutatott két karakter között, hiszen nagyjából ugyanaz az apja-lánya kapcsolat tűnik itt is fel, sőt, a karakterek kinézete is szinte teljesen megegyező, a kislányt is Yonah-nak hívják és mind két időben megtalálhatóak a mágikus könyvek. Az alap szituáció, hogy Yonah beteg, egy úgynevezett „Black Scrawl” nevű betegségben szenved, ami halálos, ez ellen szeretnénk gyógyírt találni. Aztán ahogy haladunk előre, a kis falucskából apró-cseprő küldetések után megnyílik a világtérkép, a kissé kopár táj mindenhol ugyanazt a képet festi elénk. Néhány ember, néhány állat és később „szörnyek” (akiket Shade-eknek neveznek). Az első Boss harc alkalmával megismerkedünk Grimoire Weiss-szal, egy mágikus beszélő könyvel (akinek a szinkronja nem Wesker-é, a Resident Evil 5-ből, ezt sokan tévesen állítják). Weiss arrogáns és önfejű, de pont emiatt sokszor poénos beszélgetések folynak a karaktereink között, köszönhetően legfőbbképpen annak, hogy később még két „csapattárssal” bővül csapatunk. Először jön Kainé, egy mocskos szájú, nehéz gyerekkorú, magában egy Shade-et hordozó hermafrodita és Emil, a kísérleti gyermek, aki a szemével kővé tud változtatni szinte bármit. Yonah-t végül elrabolja a Shadowlord (minha csak a Dark Prince-t látná az ember) és a játék további része a lány felkutatásáról, Emil szemének meggyógyításáról, Kainé megmentéséről és a Shadowlord likvidálásáról szól.

A csapat - hát nem aranyosak?
A csapat - hát nem aranyosak?

Csapjunk a közepébe

A karakterünk mozgása eléggé „ninjásra” sikeredett, sőt van erőfókusz is, lásd Ninja Gaiden, Kainé pedig úgy fut, mint egy konohai ninja a Naruto-ból.

Nevenincs kardunkat (tényleg így hívják) hamar le fogjuk cserélni szebbre-jobbra, eleinte csak egykezes kardokból tudunk válogatni, a későbbiekben viszont lehetőségünk adódik kétkezes kardokat és szálfegyvereket is használni. Van lehetőség fejlesztésekre, ezekhez alapanyag és némi pénz birtokában juthatunk hozzá a Szeméttelep nevezetű helyen, egy testvérpár segítségével. A harc nem túl bonyolult, itt érvényesül legjobban, hogy a játék fele hack & slash a másik fele a szerepjátékos rész. Van ugye szintlépés, képességek fejlődése, életerő növekedés, ahogy haladunk előre a történetben és gyűjtjük a versszakokat úgy jutunk újabb és újabb „sötét” varázslatokhoz. Minden varázslat előtagja a Dark; Dark Hand, Dark Lance, Dark Execution… nagyon találó, ennek ellenére többségében jó kis képességekről van szó, érdemes használni őket! Élettöltő gyökerek és erőt, mágiát, védelmet kétszerező cseppek vannak, a mana magától regenerálódik, hál’ istennek.

A részeges karate mester és hermafrodita Barátnéja, ill. a repülő, röhögő csontvázfiú, együtt a család.
A részeges karate mester és hermafrodita Barátnéja, ill. a repülő, röhögő csontvázfiú, együtt a család.

Ellenfelekből túl sok féle nincs, mindegyikük sárga lapokból és sötétségből összerakott démoni lény, legyőzésük után szavak szállnak a karakterre, amik néha módosító tényezőként, tulajdonságainkat javíthatják, ha ráolvassuk őket fegyverre, varázslatra vagy akár a harcművészeti mozdulatainkra.

A „ráolvasás művészete”; a legjobb, ha a gépre bízzuk a választást, különösebben nem érdemes vele pepecselni…
A „ráolvasás művészete”; a legjobb, ha a gépre bízzuk a választást, különösebben nem érdemes vele pepecselni…

A Boss harcok már érdekesebbek, az összecsapások előtt van mentési lehetőség és nem egyszer találhatunk elrejtve fegyvereket is, segítségként. Vannak könnyen, vannak nehezebben legyőzhető ellenfelek, Weiss sokszor hasznos tanácsokkal lát el minket, de összességében elmondható, hogy a tervezőgárda sokszor volt elborult és elvont. A kivégzőmozdulatok, főleg a Dark Hand-es varázslatok a Bayonetta-ra hajaznak, nem is kicsit.

A játék alapból ugye TPS, magyarul nézd a hátam szemszögből láthatjuk karakterünket, de néha vált a kamera. Házakban, szobákban és néhány külső helyszínen is sokszor oldalról, amolyan 2,5 D-s nézetből nézhetjük az eseményeket, „csille ride”-os helyszíneken felülnézetből és egy földalatti helyen például izommetrikus nézetbe vált a kamera. Jó megoldások, ezt sokan díjazni fogják, dob a játékélményen.

A helyszínek térképeit vagy megtaláljuk idővel, vagy nagy átlagban 500 G lecsengetése után, valamelyik helyi árusnál szerezhetjük, be, nagyon hasznos eszközök. A csapattagokat idővel utasíthatjuk is, túl sok lehetőségünk nincs, de felszólíthatjuk őket szabad küzdelemre, segítségkérésre és védekezésre is.

A D-Pad egyfajta gyorsmenüként szolgál, a Start gomb lenyomásával pedig a menükben bóklászhatunk, varázslatainkat állíthatjuk be adott gombokra, ill. a ráolvasást, a térképeket, leveleket, segítségeket is itt találhatjuk meg.

A 2,5 D a játékban, nem rossz ötlet, kár hogy a többi „újítás” nem így sült el.
A 2,5 D a játékban, nem rossz ötlet, kár hogy a többi „újítás” nem így sült el

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények