Ni No Kuni: Wrath of the White Witch Remastered teszt

Közel egy évtizede ismertük meg Olivert, Drippyt, illetve az általuk bejárt mesevilágot – most új platformokon élhetjük újra az eredeti kalandot.

A lenyűgözően barátságos, illetve a bárgyún gyerekes mesék közt igen vékony a határvonal, és bizony a történetírók nem mindig tudnak megmaradni annak jobbik oldalán. Millió japán szerepjáték született már, amely a barátság erejéről szóló üres kinyilatkoztatások és a melodrámával teli kiszámítható önfeláldozások tömegével próbált (mindhiába) sokat és mélyet mondani – de szerencsére az első Ni No Kuni alkotói nem estek ebbe a csapdába. Az édesanyja halálát követően egy másik, fantasztikus világba csöppenő Oliver története nem akart igazán eredetit mondani, de azt olyan őszinte, gyermeki bájjal teszi, hogy az még a legmorcosabb szívű játékost is meg tudja hódítani.

A Ni No Kuni eredetileg PlayStation 3-ra jelent meg 2011-ben (illetve Japánban DS-re is), a most megjelent „Remastered” verzió ennek egy szimpla portja PS4-re, valamint PC-re.(Switch-re e jelző nélküli változat jelent meg, ott tehát még technikai előrelépések sincsenek.) Tartalmi bővítések, még kisebb újdonságok sincsenek, egyszerűen a grafika lett hajszálnyit szebb az új platformokon. PS4 Pro gépeken bekapcsolható vagy a 4K felbontás vagy a 60 fps képfrissítés, míg PC-n természetesen csak gépünk határai szabják meg a felbontást és a tempót. (Switch-en viszont kisebb szaggatásokkal is találkozhatunk néha.) Ezért aztán ez a verzió az eredetit anno végigjátszók számára nem igazán ajánlható – de akinek kimaradt a Level-5 játéka, és valami hagyományos japán RPG-re vágyik, annak a Dragon Quest XI S mellett ez is bátran ajánlható.



[+]

Ahogy korábban már említettem, történetünk főszereplője egy Oliver nevű kisgyerek, aki egy Motorville nevű városkában éli izgalmaktól jobbára mentes életét, minden szabadidejét barátjával, Phillippel töltve, annak garázsában bütykölve. Amikor első autójuk elkészül, hősünk jelentkezik tesztpilótának – azonban a gép a próbajárat során darabjaira hullik, Oliver pedig a folyóban köt ki. Ugyan anyukája ki tudja menteni, de a nagy riadalom hatására szívrohamot kap, és Oliver szemei előtt meghal. A fiatal gyereket letaglózza a gyász, magát hibáztatja a katasztrófáért, a sírást pedig szinte egy percre sem tudja abbahagyni – a megható prológust végül éppen ez szünteti be: keserű könnyei hatására anyjától korábban kapott kedvenc plüssállata valódi lénnyé változik. Mint kiderül, egy másik világból származó, elátkozott alakról van szó: az orrában apró lámpást viselő Drippy a tündérek nagyuraként mutatkozik be, és – gyönyörű walesi akcentussal – gyorsan közli is, hogy világmegváltó tervei vannak Oliverrel.

Hirdetés

Bár a gyászoló Olivernek nincs nagy kedve holmi kiválasztottként dzsinneket és boszorkányokat vadászni, Drippy édesanyja felélesztésének meglebegtetésével könnyedén meggyőzi, így a másik világba való átlépésre nem kell sokat várni. Itt aztán a klasszikus RPG-mederben zajlanak a dolgok: várostól városig menetelünk, közben levadászva millió szörnyet és feltúrva egy-két dungeont is. Partink egyre furább alakokkal bővül ki, a felkeresett bölcsek tanácsai alapján egyre újabb varázsfegyvereket és mágikus kristályokat szerzünk be, és persze mindeközben bejárjuk a világot a vulkánoktól a tundráig, a tengerparti idilltől a hegytetőn levő romvárosig – gyalog, hajóval, illetve sárkányháton egyaránt.



[+]

Noha a Ni No Kuni sosem akarta megújítani a műfajt, a harcok kifejezetten érdekes mederben zajlanak, hisz társaink mellett familiárisokat is harcba küldhetünk. Eleinte ugyan mindenkinek csak egy ilyen kis bestiája lehet, de a játék első harmadában megtanuljuk a szörnyek befogását, és innentől kezdve minden egyes ellenfél – a bossokat leszámítva – potenciális zsoldossá válik. Mindhárom, a csatában részt vevő karakterünkhöz három ilyen lényecske lehet csatolva, és a küzdelmek során ezek között lehet és tanácsos is váltogatni: érdemes mindenkinél egy gyógyításokra szakosodott, egy közelharcban képzett, no meg valami mágiában gyakorlott familiárist tartani, így minden helyzetben tudunk valakit hasznosan bevetni. A familiárisok amúgy velünk együtt fejlődnek, felszereléseket is vehetünk nekik, sőt, még pokémonos alakváltó evolúción is átsegíthetjük őket. Persze nem kötelező a familiárisokkal harcolni, maguk a karakterek is a csatamezőn lehetnek – így tudjuk használni az ő varázslataikat, és különleges képességeiket. Eleinte ez nem igazán javallott, de amint a játék második felében Oliver megtanul néhány combosabb varázsigét, sokkal erősebbé válik, mint bármelyik befogott szörnyünk.

A város-dungeon-világtérkép ritmust egy kidolgozott, de simán kihagyható alkímia-rendszer, illetve rengeteg mellékküldetés dobja fel, amelyek közül az érzelmek manipulálására koncentrálók talán a legérdekesebbek. Igazán kár, hogy Drippy – nem csak ezen a téren – mindent mindig a szánkba rág, így sok gondolkodásra, kísérletezésre nincs szükség a programban.A Ni No Kuni világában azonban így is élmény időt tölteni, hisz valami fantasztikusan néz ki minden. Nem csak a Studio Ghibli által készített anime-jelenetek parádésak, de az egész játék lenyűgözően, tényleg meseszerűen fest – még inkább, mint a tavalyi második rész. Igaz, a játék második felére erősen megritkulnak a Ghibli-betétek, de még a szinkronizált jelenetek is (ha már itt tartunk, ezúttal az akcentusok tömegét remekül használó angol hangok nagyságrendekkel jobbak, mint az eredeti japán szinkron), de minden új helyszín, minden új lény parádés élményt hoz. A Ni No Kuni nem árul zsákbamacskát: kiszámítható, oldschool JRPG-élményről van szó, ami legfeljebb a stílusban teljesen járatlanok számára okozhat meglepetéseket – viszont így is nagy élmény volt az a 42 óra, amit az eredeti végigjátszásába fektettem, és az a jó 10 óra is, amit az új verzióval töltöttem!

Pro:

  • Magával ragadó világ, meseszerű történettel;
  • parádés angol szinkron;
  • élvezetes harcrendszer.

Kontra:

  • Túlságosan szájbarágós;
  • egyszerű port, nulla újdonsággal.

80

Grath

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények