Életlen kard

Az első Ni no Kuni egy hibrid harcrendszert használt, ahol a kis arénában szabadon szaladgálhattunk, de a parancsok kiadásakor leállt az idő, és azokat egy, a stílusban megszokott menüből választottuk ki. A második rész jóval akciódúsabb lett, hisz már nincs menü, ezúttal gombnyomásokkal közvetlenül tudunk vagdalkozni, vagy épp – karaktertől függő módon – lövöldözni, varázsolni. Természetesen vannak speciális támadások és varázslatok is, de ezek bevetése is mindig valós időben történik, így az időzítésnek néha fontos szerep jut. Lehetne panaszkodni, hogy nincsenek igazán komplex lehetőségek, érdekesebb kombók, netán, hogy a karakterek nem tudnak összedolgozni, de az az igazság, hogy erre nem is lenne szükség.

Merthogy a Ni no Kuni 2 igen könnyű lett, a sztori végigkövetése még különösebb grindelést sem kíván meg. Tudom persze, hogy az XP-hajszolást sokan utálják, de itt még ezt figyelembe véve is túlzásba vitték a dolgot a fejlesztők. A szimpla ütközetek java részét meg lehet nyerni odafigyelés, sőt, akár a tévére pillantás nélkül is, csak arra kell óránként odafigyelni, hogy mindenki kezébe odategyük az időközben felgyűlt még erősebb fegyvereket. Vannak persze lila köddel jelölt, opcionális nehéz ellenfelek, de ezek nem kergetnek minket – így aztán a „csak akkor támadunk, ha öt szinttel erősebbek vagyunk” kifinomult taktikát használva ezeket is különösebb gond nélkül két vállra lehet fektetni. Valószínűleg a fejlesztők is érezték, hogy ez a túlzott könnyítés nem mindenkinek fog tetszeni, így legalább opcionális tartalomként kapunk félig-meddig rejtett dungeonöket, ahol bizonyos időközönként erősödnek ellenfeleink, így ha nem sietünk, ott azért akadhatnak nehezebb ütközetek.

A megjelenés előtt a fejlesztők a megújított harcrendszer egyik legfontosabb elemének az apró Higgledy lényeket nevezték. Ezek az igen aranyos, színes pacákra hasonlító bestiák harc közben mindig maguktól kommandóznak a pályán karaktereink körül, automatikusan sebezve ellenfeleinket. Amennyiben egy aranyszín kör jelenik meg körülöttük, aktiválhatunk egy színüktől függő speciális képességet. Ezek közül a gyógyítás nem egyszer jól jön, de igazán nem leszünk még erre sem rászorulva – igazából a legtöbb csata még azelőtt véget ér, hogy e speciális képesség aktiválásáig eljutnánk. E lények gyűjtögetését és alkímiázását is alaposan kidolgozták, de szükség nincs ezekre; én ezért igen hamar feladtam, hogy a játék ezen részét mikromenedzseljem.

A neten sok utálkozást olvastam a Skirmish nevet kapott RTS-szerű csatákkal kapcsolatban, amelyek a seregek közti ütközeteket (általában Evermore vs. banditák felállásban) hivatottak szimulálni, nekem bejöttek ezek a gyorsiramú ütközetek. Ezekben Ezekben hősünk körül négy osztagot tudunk az L1-R1 gombokkal forgatni, és a csatatéren így kell végigvonulnunk, mindig a megfelelő egységet odafordítva az ellenfél felé, mindig arrébb csusszanva, amikor egy ágyú vagy egy sárkány becélozna minket. A szimpla harcokkal ellentétben ezek az összecsapások nem egyszer komoly taktikázást kívánnak meg – akinek viszont esetleg nem jön be ez a furcsa minijáték, az megnyugodhat, alig egy-két csata kötelező ezek közül.

Lehetne még sorolni a furcsa dolgokat (szinkron például csak a szövegek 10%-ához sincs), de elég talán annyit mondani, hogy a Ni no Kuni II önmagában nem rossz játék, ám folytatásként csalódást jelent. Ugyan varázslatosan gyönyörűen néz ki, és körülbelül 40 órás hossza is megfelelő (kicsit kevesebb, ha a városunkkal nem törődünk – jóval több, ha azt maximumra akarnánk fejleszteni), a történet jóval érdektelenebb lett, mint az első részé. A harcrendszer talán jobbnak mondható, csakhogy egyszerűen nem vagyunk rászorítva, hogy kihasználjuk annak finomságait, hisz a gyors támadás ismételgetése a küzdelmek legalább 80%-ában győzelemre vezet. A Ni no Kuni II nem rossz, és semmiképpen nem igénytelen, csak egyszerűen szinte minden téren volt már nála sokkal jobb játék is. Sokszor éppen saját elődje – és ez mindenképpen csalódás.

A Ni no Kuni II PS4-re és PC-re jelent meg.

Pro:

• Fantasztikus látványvilág;
• a királyság bővítése élvezetes;
• sok opcionális tartalom.

Kontra:

• Zavaróan könnyű;
• A sztori lapos, a karakterek felejthetők, nincs teljes szinkron.

70

Grath