NBA 2K16 teszt

Történelem, bevezető, körítés

A kosárlabda egy sokak által szeretett sportág, bár tény, hogy sem itthon, sem pedig Európában nem annyira népszerű, mint Amerikában, pedig már azért több országban is komoly csapatokat lelhetünk fel, nem csak a távolabbi, hanem az öreg kontinensen is. Kétségtelen viszont, hogy az NBA-nak hatalmas kultusza van, a National Basketball Association szóhármasból származó rövidítést annak idején még itthon is sokkal többen nézték, amikor szinte minden meccset láthattunk a TV3 (télen, nyáron) csatornának köszönhetően, majd később volt egy hullámvasút, viszont manapság újra izgulhatunk Curryékért, vagy éppen ellenük. Az NBA imádat a játékkészítőket is megihlette, a focis FIFA és a hokis NHL mellett az EA Games és a 2K Games által fejlesztett duó próbálta visszaadni a kosárra dobás minden élményét, egy ideig nagy konkurense volt egymásnak az NBA Live és az NBA 2K sorozat, ám utóbbi talán 2012-ben emelkedett ki igazán, azóta pedig az első számú kosaras szériának tekinthető.

Más, de továbbra is átlátható lett a főmenü
Más, de továbbra is átlátható lett a főmenü [+]

A tizenhetedik részhez érkezve a 2K Sport újdonsága az NBA 2K16 nevet kapta, és a PC mellett a legújabb generációs konzolokra, vagyis az Xbox One-ra és a PlayStation 4-re, valamint a régebbi gépekre, ergo az Xbox 360-ra és a PlayStation 3-ra érhető el, sajnos a Nintendo Wii és a Wii U kimaradtak a szórásból, amit egyébként a mobilra szánt verzió sem tud feledtetni. Nem meglepő módon a játékban valós karakterekkel és felállásokkal találkozunk, és ahogy a tavalyiban, úgy az ideiben is jelentős különbséget fedezhetünk fel a régebbi és a frissebb konzolokra írt produktumok grafikája és játékmenete között, mi PS4-re kaptuk meg tesztre az új részt.

A show elemek nagy hangsúlyt kaptak
A show elemek nagy hangsúlyt kaptak [+]

A módok között találjuk azt a karrier módot, melynek köszönhetően megalkothatjuk saját önarcképünket, ezáltal pedig jobb csapatokba küzdhetjük fel magunkat, amihez természetesen kiváló teljesítmény szükséges, ám abszolút motiválóan hat majd a játékosokra, hiszen így tényleg úgy érezhetik majd magukat, mintha a valóságban lennének, plusz egy kicsit a menedzselést is visszaadja a 2K16. Zene terén egy rossz szavunk nem lehet, a DJ Premier, DJ Mustard és DJ Khaled triónak köszönhetően ötven különféle dallam csendül fel a játékban. A 2K Sports fejlesztése egyébként nagyon pozitív visszhangot kapott az előzetes tesztelések szerint, hiszen továbbra is sok a kontent, nem beszélve arról, hogy még mindig tudnak újat mutatni, ami miatt érdemes megvenni a sorozat új részét.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • NBA 2K16 - A hétvégén ingyenes lesz Xbox One-on

    A próbajátékhoz mindössze egy aktív Gold előfizetés megléte szükséges.

  • WWE 2K16 teszt

    PlayStation 4-en próbáltuk ki a 2K legújabb pankrációs játékát, a műfaj kedvelőinek kötelező darab ez az elképesztő amerikai show, sok szimpatikus vonásával találkoztunk, de sajnos bőven vannak hibái is.

  • Hardware: Rivals teszt

    Adott egy PlayStation 4-re elérhető, kizárólag az online tartalomra koncentráló, versenyzős játék. Egyszerű a grafika, jók a küzdelmek, pörgős a játék, de vajon elég ez hosszútávon?

  • NBA 2K16 - Ingyenes hétvége Xbox One-on

    Akik rendelkeznek aktív Gold előfizetéssel, azok ingyen kipróbálhatják a kosaras játékot.

Előzmények

  • Until Dawn teszt

    A kizárólag PlayStation 4-re elérhető horrorjáték látvány- és hangvilága magával ragadó, a fejlesztők odatették magukat. A színészi játék példás, a többszöri újrajátszás lehetősége még ennél is jobb dolog.

  • NBA 2K15 teszt

    Aki igazi NBA-életérzésre vágyik, de valami oknál fogva nem draftolták, abba is hagyhatja a keresgélést; megérkezett a sorozat eddigi legjobb része.