Phű, de kutya meleg van megint - bosszankodott Uwell, miközben sisakja orrvédője alatt igyekezett letörölni a csorgó verítéket. - Nem baj, nem csak nekünk lesz ma melegünk, jól befűtünk mindjárt ennek a söpredéknek, igaz fiúk?
- De még mennyire, Főnök! De még mennyire! - Válaszolták a vigyorgó fejvadászok, de azért kihallatszott némi feszültség is a hangokból.
A banditák nagy zajjal közeledtek a füves - cserjés síkon. Uwell, aki lóhátról jól átlátta a terepet, már meg is olvasta őket: hatan vannak, gyatra fegyverzettel, késekkel, kézibaltákkal, parittyával.
- Nyugi fiúk, mindenki megálljon, bevárjuk őket! - morogta Uwell, miközben leakasztotta válláról kiszolgált számszeríját, és töltött. Az első lövés célt tévesztett, de a második már könyörtelenül ledöntötte az első kalózt. A következő pedig egy újabb félmeztelen alakkal végzett. A lovas a fejükre célzott, de ez, mint általában, most sem jött össze. De páncélzat híján ugyanolyan végzetes volt egy mellkasi találat, mindkét alak egyből felbukott.
- Ez könnyebb lesz, mint gondoltam. Nyughassatok! Még várjatok!
Uwell most fegyvert váltott, felszíjazta a kis kerek pajzsát, és egy könnyű lovas kopjával a hóna alatt félkörívben a kalózokra rontott. Azok közben megálltak, és parittyával, gerellyel támadtak a fejvadászokra. A lovas hamar vágtába fogott, és ráfordult az egyik támadóra. Uwell ugyan mérhetetlenül lenézte ellenfeleit, de azért vigyázott, tudta milyen egy vágta közben szemből bekapott parittyakő... Szinte az legvégső pillanatig pajzsa fedezékébe húzódott, csak az utolsó pár méterre nyílt ki, és koncentrált teljesen a támadásra. A roham tökéletesre sikerült, a hatás elképesztő volt. Abban a pillanatban a ló és lovasa minden lendülete a kopja hegyén összpontosult...
A szerencsétlen kalózt a jobb vállán érte a döfés, az ízület teljesen felnyílt, a jobb karja és a feje gyakorlatilag leszakadt. Azonnal szörnyethalt.
Uwell remegett, érezte ahogy elönti az harci hév... vágtázott tovább, közben kereste a következő áldozatot.
Gyerünk fiúk! - Harsogta - Rajta!
A következő bandita szinte a semmiből termett előtte. Megkísérelt egy döfést, de elvétette, a kalóz vágása a combvasán érte, nem tudta megsebezni. Visszafogta lovát, megfordult, hogy legázolta új ellenfelét. A lendület ezúttal kevés volt, de a ló elsodorta a kalózt. Ekkor ért oda az első embervadász. Két határozott ütés, és a bandita eszméletlenül terült végleg a földre.
Uwell emberei gyorsan végeztek. A maradék két ellenfélből még egyet sikerült élve leteríteni. Uwell fujt, zihált, közben kopjája hegyét a fűbe törölgette.
- Kötözzétek meg a bitangokat, aztán gyerünk. Alkonyat előtt Zendarban a helyünk!

A Mount & Blade egy amatőr fejlesztésű, mégis hihetetlen élvezetesre sikeredett játék, az általam eddig kipróbált hasonló gémekhez mérten elképesztően reális harci szituációkkal. Mondhatni nem is játék, hanem egy középkori csataszimulátor. A mai trendekhez mérten a grafika talán nem a legszebb, de valahogy ez nem is lényeges. Emlékszem, mikor végre megjelent a várvavárt, csillivilli Oblivion, a harc és az íjászat annyira vérlázítóan gagyinak hatott a M&B után, hogy el voltam keseredve...





Mágia természetesen nincs, se healing potion, úgyhogy nem árt odafigyelni, még ha a pórnép ellen harcolunk is, hogy be ne kapjunk egy nem várt suhintást a hátunkra, vagy neadjisten egy nyílvesszőt a torkunkba. A lovasharc, és az íjászat is nagyon el van találva, csakúgymint a hárítás és a pajzshasználat. Vágtató lóról, szálfegyverrel brutális ellenfelek lehetünk mindenkinek, és a pajzsunk is jóval többet ér, mint a máshol szokványos +5 defense bonus, ha ügyesen használjuk.


Az irányítás mindennek ellenére pofonegyszerű, és könnyen használható. A fegyverek részletesen kidolgozottak, és itt valóban fontos szerepe van a sebességnek és a fegyver hosszának is, ami szintén nem általánosan jellemző a hasonló játékoknál. Míg egy rövidkardos fickót gyerekjáték szálfegyverrel legázolni, egy alabárdos milicistába már könnyen ''beletörhet a bicskája'' a könnyelmű lovasnak.



Mivel a játék még fejlesztői fázisban van, nem nyüzsögnek az egyedi NPC-k, és viszonylag egyszerűek a különféle questek, de bátran kalandozhatunk a világban, lehetünk fejvadászok, karavánőrök, vagy egyszerű kereskedők. Felcsaphatunk zsoldosnak a két háborúzó királyság valamelyikénél, várat ostromolhatunk, sőt, idővel saját kastélyunk is lehet, saját helyőrséggel. Persze előtte nem árt kiképezni egy jobbféle csapatot magunknak. Mert - tán már nem is meglepő - a csapatkezelés, fejlesztés és irányítás is nagyszerűen megoldott a Mount & Blade-ben…

Aki kedveli a középkort és a kalandot, annak nem lehet kérdés: kötelező darab!


További infó, demo: [link]


Még néhány hasznos tipp, kiegészítésként:

- Én eddig két olyan NPC-t találtam, akit fel lehet venni állandóra a csapatba: Egyikük Borcha, Ő Rivachegben ül a kastély börtönében, és a kormányzótól lehet kiváltani. Jó kis ranger jellegű party skillekkel rendelkezik (scouting, tracking, pathfinding), mindenképp érdemes elmenni érte még a játék elején. A másik Marnid, aki Zendarban lebzsel a kocsmában. Ő pedig jó kereskedő, hármas trade-el (szintén party skill!), egy padded cloth-ért hajlandó csak hozzánk elszegődni.

- Ha lóról, szálfegyverrel harcolunk, használjuk a „chouched lance” technikát! Mikor a ló vágtába vált, és karakterünk leereszti fegyverét, nincs más dolgunk, mint eltrafálni az egyik ellenfelet (NEM kell az attack gombot megnyomni!). Az ilyen támadás nem védhető fegyverrel, de még pajzzsal sem, és általában nem lesz több gondunk a szerencsétlen áldozattal…

- Mindenképp érdemes kipróbálni a városokban az arénákat! Zendarban 4-5, máshol akár 15 vitézzel is harcolhatunk egyszerre, több csapatra bontva, véletlen fegyverzettel. Igazi Deathmach fíling!