Milyen vasat rakjak a Hitman (2016) alá?

A Hitman (2016)

A Hitman egy klasszikus harmadik nézetes (Third Person Shooter – TPS) akciójáték. A mostanival együtt kilenc epizódnál tart: az első kiadás után jött a Hitman 2: Silent Assassin, majd a Contracts és a Blood Money is elérhetővé vált. A Sniper Challenge-re hat évet kellett várni, közben pedig a kiadó is megváltozott, ettől a ponttól kezdve a Square Enix az aktuális részek finanszírozója. Főszereplőnk egy klónozás eredménye, akit arra fejlesztettek ki, hogy különböző képességekkel megáldva, az International Contract Agency (ICA) parancsára gyilkoljon. Igazából az egész kezdeti sztori ennek a feltárására épül, ráadásul könyvszerűen, így minden darabot élmény egymás után végigjátszani. Készült könyv és mozifilm is a Hitmanből.

A bevezető az eddigi kiadások előtti történetet ismerteti, a fő szál pedig az Absolution előtt játszódik, 1999-ben, amikor a 47-es ügynök megérkezik az ICA-hez, ahol megannyi feladat vár rá. Az első események Párizsban zajlanak, a további helyszínek csak egy-egy később letölthető DLC-ben érkeznek majd. A Hitman Absolution javarészt lineáris játékmenetétől eltérően a kurrens epizód leginkább a Blood Money-hoz hasonlóval rendelkezik. Bármikor menthető a játék, és a minden eddiginél nagyobb bejárható területeken felül a manapság oly divatos megosztási funkciók sem maradtak ki. A fejlesztő az Io-Interactive, akik mindenképpen pirospontot érdemelnek. A játék 2016. március 11-én PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re jelent meg; írásunk kizárólag az asztali számítógépes változattal foglalkozik.

Gépigény

Minimum:

  • Intel Core i5-2500 3,3 GHz / AMD Phenom II X4 940 3 GHz
  • NVIDIA GeForce GTX 660 / AMD Radeon HD 7870
  • 8 GB RAM, 50 GB tárhely, DirectX 11, Windows 7

Ajánlott:

  • Intel Core i7-3770 3,4 GHz / AMD FX-8350 4 GHz
  • NVIDIA GeForce GTX 770 / AMD Radeon R9 290
  • 8 GB RAM, 50 GB tárhely, DirectX 11, Windows 7 - 8(.1) - 10 (64 bit)

Ránézve a listára, elsőre meglehetősen érdekesnek hat. Másodikra is, főleg a minimum konfiguráció. Egyrészt a négymagos i5-2500K jóval erősebb egy és több szálon is, továbbá architekturálisan is, mint a Phenom II X4 940. Az ajánlott rendszer esetében a két konkurens CPU még csak-csak megfelel egymásnak, viszont ott meg a videokártyák terén van elég nagy eltérés, az R9 290 ereje jóval meghaladja a GTX 770-ét. Ezeket az apróságokat érdemes észben tartani, lesz még szerepük. Mindenesetre a játék alatt futó Glacier 2-es motor elég fejlett, jól skálázható, így szégyent biztosan nem fog okozni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt