Milyen vasat rakjak a GTA V alá?

Tesztek különböző videokártyákon és IGP-ken

A különféle videokártyák teljesítményének vizsgálatához a már jól bevált 4,3 GHz-re húztuk fel az i7-3770K processzorunkat a CPU-limit minimalizálásának érdekében. Összesen hat VGA-val végeztük el a méréseket, melyek közül három Radeon, három pedig GeForce volt. Két modell, azaz az R9 290X és a GTX 980 a csúcskategóriából érkezett, míg az R9 280 és a GTX 960 már inkább a felsőkategória legalján, vagy a középkategória legtetején tanyázik. Az R7 260X és a GTX 750 Ti ugyanakkor a középkategória legalján található, ergo ezek a még relatíve megfizethető csoportba tartoznak.

Ezzel a felállással egy viszonylag széles spektrumot le tudtunk fedni a grafikus kártyák aktuális palettájából, ugyanakkor sokaknak jó támpont lehet néhány hónappal ezelőtti VGA megatesztünk összegzése. A méréseket az előző oldalon említett két minőségi szint mellett végeztük el.

A legmagasabb részletességi szint mellett a GeForce GTX 980 nyerte a versenyt. Az eredményekből szépen látszik, hogy ilyen részletességhez bizony már nem elég 2 GB memória, hisz a 3 GB-tal felszerelt R9 280 lényegesen jobban szerepelt minimum fps-ben, mint a 2 GB-os GTX 960.

Alacsony részletesség mellett már nem jelentett problémát a memória mérete, így itt a GTX 960 le tudta nyomni az R9 280-at, míg az élen a helyzet változatlan maradt.

Az érdekesség kedvéért egy gyors SLI tesztet is lefuttatunk, melyhez csak GTX 760-ból állt rendelkezésünkre a szükséges két darab, ami szintén csak 2 GB fedélzeti memóriával rendelkezik. Mindez azt jelenti, hogy hiába a két kártya, a minimum érték esetében ez semmit nem jelent, ergo a memória kapacitása több kártya esetében nem adódik össze. Ezt leszámítva szépen skálázódott az SLI, ami az átlagértékből jól látható.

Végezetül alacsony részletesség mellett még két IGP-n is lefuttattuk a tesztet. Az egyik az AMD aktuális zászlóshajó APU-ja, az A10-7850K, míg a másik az Intel i7-4770K. Utóbbiból nem sikerült jól játszható tempót kicsikarnunk, míg előbbi még 1920x1080-ban is viszonylag szépen muzsikált, ami kellemes hír lehet a Kaveri-tulajdonosoknak.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy a legújabb GTA étvágya a kor hardvereinek tempóját figyelembe véve már nem olyan durva, mint elődjéé, ugyanakkor a magas részletességhez még mindig mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. A játék meghálálja még a 6-8 végrehajtószállal rendelkező processzort is, miközben grafikus kártyából felbontás- és részletességfüggő, hogy mivel elégszik meg. Magasabb minőséghez, Full HD felbontás mellett jó, ha van legalább 3 GB memória a kártyán, ugyanakkor a GPU számítási tempója sem elhanyagolható.

Az általunk alkalmazott részletességhez minimum egy R9 290 dukál, míg 1920x1080 felett már nem árthat egy GTX 980 vagy Titan X sem, 4K-hoz pedig valószínűleg elengedhetetlen az utóbbi kettő valamelyikének duplázása (SLI), de az is lehet, hogy elég az R9 290X CrossFire, vagy egy darab R9 295X2. Amint lehetőségünk adódik rá, utánajárunk ennek is.

Oliverda és Abu85

Azóta történt