Milyen egérpadot vegyünk e-sporthoz?

Cikkünkben összeszedtük azokat az alapvető információkat, amikre érdemes figyelni egy egérpad vásárlásakor, és bemutatjuk az e-sportolók kedvenc modelljeit is.

Általános tudnivalók

A szerény doomos és quake-es kezdetek óta eltelt harminc évben a kompetitív gaming, avagy az e-sport olyan szintű globális jelenséggé nőtte ki magát, hogy jövő évtől kezdve különálló olimpai esemény fog ráépülni, mely elsőnek Szaúd-Arábiában kerül majd megrendezésre. Az olyan PC-s játékok, mint a Counter-Strike 2, a League of Legends, vagy pedig a Valorant emberek tízmillióit mozgatják meg napi szinten, becslések szerint pedig az iparág rohamos növekedése miatt ma már több ezer profi e-sportolót tarthatunk számon, akik teljes munkaidőben hódolnak sokunk kedvenc szórakozási formájának.

Az e-sport térnyerésével egyetemben egyre nagyobb szerepet és figyelmet kapnak a különféle perifériák is, melyekkel a gyártók rendre próbálnak egymásra licitálni, jobbnál jobb termékeket ígérve a több fejlövést kiosztani vágyóknak. Ezek lehetnek még magasabb képfrissítésű kijelzők, könnyebb és fürgébb egerek, vagy szimplán jó tartást biztosító, ergonomikus gamer székek is. Na de mi a helyzet az egérpadokkal?


[+]

Meglepő módon viszonylag kevés szó esik róluk e-sportos berkekben, ami akkor válik igazán egyértelművé, ha a témába vágó videókra próbálunk rászűrni, esetleg mozgolódni kicsit kompetitív gaminges fórumokon. Azonban a megfelelő egérpad kiválasztása szintén kifejezetten fontos, mert érdemi kihatással lehet játékbeli teljesítményünkre, precizitásunkra, és reakcióidőnkre is. Ezeket egyebek között befolyásolja az anyaghasználat, a felülettípus, a vastagság és kiterjedés, de még az egérhasználat módja is, ahogy természetesen az sem mindegy, hogy FPS-t, vagy MOBA-t szeretnénk nyüstölni.

Cikkünkben ebben szeretnénk most segítséget nyújtani. Az első oldalon ismertetjük azokat az általános szempontokat, amelyekkel érdemes tisztában lenni, míg a többi oldalon játékonként részletezzük népszerűség szerinti sorrendben, hogy az ismertebb e-sportolók milyen perifériákat használnak, ami további iránymutatóként szolgálhat egy pad vásárlásakor.


[+]

Amit először figyelembe kell venni egy egérpadnál, az az, hogy sebességre vagy kontrollra kihegyezett modellt szeretnénk. Utóbbiak jellemzően textúrázottak, ezáltal jobb tapadást tesznek lehetővé. Ez inkább a könnyű egereknek kedvez, mivel nehezebb társaik még komótosabbnak tudnak érződni ilyen felületen. Cserébe viszont sokkal könnyebb az egér hirtelen, fürgébb mozgásaival megbirkózni, és ezáltal például pontosabb lövéseket végrehajtani.

Ha alacsony érzékenységet használunk – például azért, mert nem csuklóból, hanem karból mozgatjuk az egeret – a kiválasztott játékunkban pedig inkább a taktikusság és a szögek fogása a lényeg, mintsem a villámgyors, 180 fokos fordulatok, jó döntés lehet egy ilyenre beruházni. Emellett, bár ez kevésbé releváns tényező, érdemes megemlíteni, hogy a control padok kissé érdes érzetűek tudnak lenni, amennyiben rajtuk pihentetjük az alkarunkat, és képesek felsérteni a PTFE-aljjal rendelkező egerek felületét huzamosabb használat után.


[+]

A sebességet megcélzó padok értelemszerűen az érem másik oldalát képviselik. Sima felületüknek hála valósággal suhan rajtuk az egér, mindennemű ellenállás nélkül. Ez akkor tud igazán jól jönni, ha nagyon rá vagyunk csavarodva például az arena shooterekre, amikben úgy kell pörögni a multikillekhez, mint aki megivott egymás után tíz energiaitalt. Csuklóból célzáshoz és magas egérérzékenységhez ez az ideális választás, a súrlódás hiányában pedig valószínűleg kevésbé lesz megterhelő a kezünknek és az ujjainknak az egér használata – igaz, ezt talán negatívan fogja kompenzálni, hogy nehezebb is lesz az egeret nagy rántások után megállítani.

Hirdetés

Amivel így számolnunk kell, hogy nagy eséllyel nem fogunk tudni olyan szintű precizitást elérni, mint egy control pad esetében, sőt, talán az lesz az érzésünk, mintha jégen táncolnánk. Talán ezért is teszi le a voksát a legtöbb kompetitív játékos inkább a kontrollt előnyben részesítő egérpadok mellett – függetlenül attól, hogy ez végérvényben egyéni preferencia kérdése.


[+]

A piacon vannak olyan opciók is, amelyek a két fő kategória (control és speed) között elhelyezkedve próbálnak érvényességet kiharcolni maguknak, ezen modellekre pedig egyre nagyobb a felhasználói igény. A hibrid padok sokszor a szintetikus rost alapú, Cordura nevű anyagot használják, amivel igyekeznek ötvözni a kemény és szövet felületek erősségeit (mint például durabilitás, flexibilitás, sebesség és komfort), mindezt magas víz- és porállósággal karöltve.

Ettől függetlenül a legnépszerűbb választás továbbra is a textil a játékosok körében, ami amellett, hogy megfizethetőbb és pontosabb kemény kialakítású társaihoz képest, flexibilisebb is, hiszen könnyedén össze lehet tekerni őket, ha éppen el akarnánk ugrani egy LAN-partira. A keményfelületű padoknak is megvannak azért az előnyei, hiszen könnyebb takarítani őket és strapabíróbbak, viszont mivel jellemzően műanyagból (néha pedig üvegből) készülnek, kevésbé rugalmasak, így nem túl kíméletesek hosszú távon egerünkkel szemben.


[+]

Az egérpad mérete és vastagsága szintén fontos szempontok. A kisebb, jellemzően 200-300 mm-es oldalhosszúságú darabok kompaktságukból adódóan kevesebb helyet foglalnak az asztalunkon, egyszerűbben szállíthatóak, továbbá az áruk is kedvezőbb. Magas egérérzékenység mellé elfogadható választások lehetnek – hiszen az nem igényel nagy mozgásteret – de azért összességében kijelenthető, hogy szinte minden felhasználási módhoz érdemesebb egy nagyobb egérpadot venni.

Például egy XXL-es méretet meghaladó (legalább 950 x 290 mm-es) padon sokkal szabadabban tudunk mozogni, van rajta lehetőség csuklóból és karból, valamint gyors és alacsony érzékenységgel is játszani, miközben az egérpad képes elnyelni a billentyű gombnyomásaiból eredő mikrorezgéseket is. Bár több helyet igényel, a mostanában használt asztalokat elnézve ezzel nem nagyon kell, hogy bárkinek is problémája legyen (ellenben régen, amikor még sztenderd kellék volt a kihúzható, mindössze pár centis egértartó).


[+]

Az olyan dolgokkal, mint a tapadás, szerencsére nem kell foglalkozni, mert gyakorlatilag minden valamirevaló egérpad ma már csúszásmentes alsó résszel rendelkezik. Ami kényes lehet, hogy öltöttek, vagy öltésmentesek-e a szélek, hiszen utóbbinál fennál a veszélye, hogy a pad egy idő után foszlásnak indul, míg előbbi esetleg zavaró lehet, amennyiben kis padot használunk, és folyton nekiütközünk a határoknak az egérrel (bár ez inkább csak azt jelenti, hogy egyszerűen nagyobbra lenne szükségünk). Továbbá az öltött szélű darabokat nyugodtan ki lehet mosni gépben is.

A vastagság szintén befolyásolja némileg a felhasználást, hiszen a 0,5 és 2 mm közötti padok keményebb érzetűek, viszont az asztal tökéletlenségeit eléggé fel tudják erősíteni, míg a vastagabb típusok (5 mm fölött) puhábbnak érződnek, cserébe több komfortot nyújtanak és tompítják az egér hangját is. Ha nagyon nem tudunk döntésre jutni ezen a fronton, a 3 mm ajánlható egyfajta arany középútként.

Counter-Strike 2

A Counter-Strike története közel két és fél évtizedes múltra nyúlik vissza, a CS2 pedig több mint 11 év elteltével váltotta le a Valve egykor még Xbox 360-on és PS3-on is bemutatkozó sikercímét, a Counter-Strike: Global Offensive-et. A Steam népszerűségi listáit rendre uraló FPS messzemenően a legnagyobb és legaktívabb e-sport közösséggel rendelkezik, és ez megmutatkozik az egyidejűleg játszó felhasználók számában is, mely a cikk pillanatában jelentősen meghaladta az egymiliót.

A CS2 egy 5v5 felállású, csapatmunkát jutalmazó és taktikusságot előnyben részesítő lövölde, ami többnyire nem igényel gyors forgásokat, már amennyiben nem egy arcunkba robbanni készülő flashbang hatását próbáljuk így redukálni. Ebből adódóan a precízebb irányítást lehetővé tévő control, és a némi flexibilitást adó köztes/hibrid padok a dominánsak a professzionális játékosok között, keményfelületű pad pedig nem került be a top 5-be a ProSettings által közölt statisztikák alapján.


[+]

SteelSeries QcK Heavy

A QcK Heavy a vastagabb padok közé tartozik. Ez elsősorban akkor lehet hasznos, ha gyakran cipeljük rendezvényekre, és eltérő felületeken használjuk, mert a 6 mm-es vastagság segít majd kisimítani a különböző asztalok és felületek egyenetlenségeit, így téve konzisztenssé általános felhasználását. Az anyaga textil, csúszásra pedig valahol egy tipikus control és speed pad között helyezkedik el, így valóban ideális választásnak tűnik a CS2-höz, nem hiába ez 694 profi játékosból 105-nek (avagy a megkérdezettek bő 15%-ának) a választása.


[+]

Zowie G-SR, G-SR2, G-SR-SE

A ProSettings statisztikái alapján jelenleg a Zowie a legnépszerűbb egérpadmárka a profi Counter-Strike 2 játékosok körében, egy hajszálnyival megelőzve a SteelSeries termékeit. A G-SR-t az egyik legnagyobb kontrollt biztosító egérpadként tartják számon, mivel hatalmas a megállító ereje és a felületi súrlódása. Nyilván ez nem mindenki számára lesz ideális választás, azoknak viszont igen, akik hajlamosak túlrántani az egeret célpontjukon.

A népszerű terméknek létezik két módosított változata is. A G-SR-SE annyiban tud többet, hogy van rajta egy bevonat, ami kissé fürgébbé teszi (hozzátéve, hogy egyes visszajelzések szerint ez a réteg hamar képes lekopni). A G-SR 2 pedig egyfajta reakció az eredeti modellt ért kritikákra, ami kapcsán sokan arra panaszkodtak, hogy nem volt elég strapabíró, miközben szinte mágnesként vonzotta a koszt és a nedvességet.


[+]

Razer Gigantus V2

Névben a Gigantus V2 a Gigantus utódja, érdekes módon mégis alig lehet köztük hasonlóságokat felfedezni. Az eredeti modell egy erőteljesen kontrolfókuszú pad volt, míg V2-es változatát sokkal inkább lehetne egy közepes siklású, hibrid padként kategorizálni. Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a modell az arany középút királya, mert egyszerre próbál elég tempót és kontrollt biztosítani, miközben 3 milliméteres vastagságával hajszálpontosan a kemény és puha érzetű padok között foglal helyet.


[+]

Logitech G640

A G640 tulajdonképpen felfogható a Razer Gigantus V2 alternatívájának, hiszen vetélytársához hasonlóan ugyanúgy textilből készül, 3 milliméteres anyagvastagsággal, emellett pedig szintén hibrid padnak minősíthető a kontrollt és a sebességet egyaránt lehetővé tévő felületével. Ami viszont a G640 javára elmondható, hogy elég ritkán kell tisztogatni, így ideális lehet éjszakákba, napokba nyúló LAN-partikhoz is. Az egyetlen szépséghiba, hogy az alapmodellnek nem öltöttek a szélei, azonban kaphatóak olyan változatok is, amelyek egy-egy csapatra fókuszálnak, és azoknak viszont igen (azonban ezek itthon nem kaphatóak).


[+]

Vaxee PA

A Vaxee egy egészen új márka – olyannyira, hogy hivatalos hazai forgalmazásban egyelőre nem is kaphatóak a termékei – ennek ellenére már most az egyik legnagyobbnak számít az e-sport világában. A Vaxee PA egy különösen népszerű control pad, ami feszes gumis aljzatának hála rendkívül stabil és konzisztens használatot tesz lehetővé. Ettől függetlenül talán a fő vonzereje mégis az, hogy rengetegféle mintával kapható, amelyek választéka évszakról évszakra bővül. A nyomtatott felület miatt siklása és érzete elég hasonló a Zowie G-SR-SE-hez (ami szintén egy felületkezelt egérpad), negatívuma viszont, hogy nem a legjobb a nedvességtaszítása, emellett öltésmentesek a szélei.

Valorant

A League of Legends hosszantartó sikere után a Riot Games új műfajba vágta a fejszéjét, a hat évnyi fejlesztés eredményeként pedig 2020-ban piacra dobták a Valorantot. A játék érezhetően a stúdió előző munkájából inspirálódott, de megalkotásakor láthatóan figyelembe vették az e-sport piac nagyágyújának számító Counter-Strike dizájnelveit is.

A közeli jövőben játszódó, 5v5-ös felállású taktikai hero shooter köré az utóbbi pár évben egészen impozáns e-sport közösség épült. Mivel a Riot alkotása játékmechanikailag számos hasonlóságot mutat a Valve említett sikerjátékával, talán nem meglepő, hogy javarészt ugyanazok az egérpadok kerültek ki győztesen itt is a profi e-sportolók által szolgáltatott adatok alapján.


[+]

Artisan Ninja FX Zero Soft

A ProSettings statisztikái alapján jelenleg az Artisan messzemenően a legnépszerűbb egérpadmárka a profi Valorant játékosok körében, hiszen több mint 27%-uk tette le a voksát a Ninja FX Zero Soft mellett. A pad közepes (3 milliméteres) vastagsággal, öltött szélekkel, és kontrollt előnyben részesítő kialakítással rendelkezik, emellett pedig ismeretes megbízhatóságáról és konzisztens felületéről. Hátránya, hogy kimondottan drágának számít, egyes régiókban pedig nagyon nehezen beszerezhető.


[+]

Zowie G-SR, G-SR2, G-SR-SE

A Zowie G-SR-t az egyik legnagyobb kontrollt biztosító egérpadként tartják számon, mivel hatalmas a megállító ereje és a felületi súrlódása. Nyilván ez nem mindenki számára lesz ideális választás, azoknak viszont igen, akik hajlamosak túlrántani az egeret célpontjukon. A népszerű terméknek létezik két módosított változata is. A G-SR-SE annyiban tud többet, hogy van rajta egy bevonat, ami kissé fürgébbé teszi (hozzátéve, hogy egyes visszajelzések szerint ez a réteg hamar képes lekopni). A G-SR 2 pedig egyfajta reakció az eredeti modellt ért kritikákra, ami kapcsán sokan arra panaszkodtak, hogy nem volt elég strapabíró, miközben szinte mágnesként vonzotta a koszt és a nedvességet.


[+]

Vaxee PA

A Vaxee egy egészen új márka – olyannyira, hogy hivatalos hazai forgalmazásban egyelőre nem is kaphatóak a termékei – ennek ellenére már most az egyik legnagyobbnak számít az e-sport világában. A Vaxee PA egy különösen népszerű control pad, ami feszes gumis aljzatának hála rendkívül stabil és konzisztens használatot tesz lehetővé. Ettől függetlenül talán a fő vonzereje mégis az, hogy rengetegféle mintával kapható, amelyek választéka évszakról évszakra bővül. A nyomtatott felület miatt siklása és érzete elég hasonló a Zowie G-SR-SE-hez (ami szintén egy felületkezelt egérpad), negatívuma viszont, hogy nem a legjobb a nedvességtaszítása, emellett öltésmentesek a szélei.


[+]

Logitech G640

A G640 tulajdonképpen felfogható a Razer Gigantus V2 alternatívájának, mely CS2 körökben kicsit jobban kedvelt, mint a Valorant esetében. Vetélytársához hasonlóan ugyanúgy textilből készül, 3 milliméteres anyagvastagsággal, emellett pedig szintén hibrid padnak minősíthető a kontrollt és a sebességet egyaránt lehetővé tévő felületével. Ami viszont a G640 javára elmondható, hogy elég ritkán kell tisztogatni, így ideális lehet éjszakákba, napokba nyúló LAN-partikhoz is. Az egyetlen szépséghiba, hogy az alapmodellnek nem öltöttek a szélei, azonban kaphatóak olyan változatok is, amelyek egy-egy csapatra fókuszálnak, és azoknak viszont igen (azonban ezek itthon nem kaphatóak).


[+]

SteelSeries QcK Heavy

A QcK Heavy a vastagabb padok közé tartozik. Ez elsősorban akkor lehet hasznos, ha gyakran cipeljük rendezvényekre, és eltérő felületeken használjuk, mert a 6 mm-es vastagság segít majd kisimítani a különböző asztalok és felületek egyenetlenségeit, így téve konzisztenssé általános felhasználását. Az anyaga textil, csúszásra pedig valahol egy tipikus control és speed pad között helyezkedik el, így ideális választásnak tűnik a Valoranthoz (megjegyezve, hogy egyébiránt a CS2 esetében ez a legnépszerűbb egérpad a profik körében).

League of Legends

A több mint 140 karaktert felvonultató League of Legends hiába tapossa immáron a 15. évét, a MOBA köszöni szépen, jól van, és általában egymillió főt meghaladó, egyijedűleg játszó felhasználóbázissal rendelkezik. A három nagy e-sport kedvenc (CS, LoL, Valorant) közül – vélhetően a műfaji különbségeknek hála – ez a program az egyetlen a ProSettings statisztikái alapján, ahol a professzionális játékosok egy szeletkéje sebességközpontú egérpadot használ – rögtön hozzátéve, hogy azért még itt is elsősorban a kontroll és hibrid padok dominálnak.


[+]

Razer Gigantus V2

Névben a Gigantus V2 a Gigantus utódja, érdekes módon mégis alig lehet köztük hasonlóságokat felfedezni. Az eredeti modell egy erőteljesen kontrolfókuszú pad volt, míg V2-es változatát sokkal inkább lehetne egy közepes siklású, hibrid padként kategorizálni. Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a modell az arany középút királya, mert egyszerre próbál elég tempót és kontrollt biztosítani, miközben 3 milliméteres vastagságával hajszálpontosan a kemény és puha érzetű padok között foglal helyet.


[+]

Logitech G640

A G640 tulajdonképpen felfogható a Razer Gigantus V2 alternatívájának, hiszen vetélytársához hasonlóan ugyanúgy textilből készül, 3 milliméteres anyagvastagsággal, emellett pedig szintén hibrid padnak minősíthető a kontrollt és a sebességet egyaránt lehetővé tévő felületével. Ami viszont a G640 javára elmondható, hogy elég ritkán kell tisztogatni, így ideális lehet éjszakákba, napokba nyúló LAN-partikhoz is. Az egyetlen szépséghiba, hogy az alapmodellnek nem öltöttek a szélei, azonban kaphatóak olyan változatok is, amelyek egy-egy csapatra fókuszálnak, és azoknak viszont igen (azonban ezek itthon nem kaphatóak).


[+]

Logitech G Powerplay

A G Powerplay az egyetlen speed pad a League of Legends top játékosai között a ProSettings által közölt adatok alapján. Különlegessége abban rejlik, hogy cserélhető felülettel (egy szövettel és egy műanyaggal) rendelkezik, valamint képes az egeret vezeték használata nélkül tölteni. A zsákbamacska itt az, hogy ehhez kompatibilis Logitech egér szükséges, így lehet, hogy be leszünk zárva a gyártó ökoszisztémájába. Mindenesetre az, hogy vezeték nélküli egeret használhatunk rajta anélkül, hogy azt valaha is kábelre kellene dugni, nagyon kecsegtetően hangzik. A technológiából adódóan viszont az ára is többszöröse felsorakoztatott társainak.


[+]

Razer Strider

A ProSettings statisztikái alapján jelenleg a Razer a legnépszerűbb egérpadmárka a profi League of Legends játékosok körében, ugyanis több mint 40%-uk a gyártótól származó terméket használ. A Strider csúszásmentes talpakkal van elláltva, könnyen összetekerhető, és 3 milliméteres, közepes szilárdságot biztosító vastagsággal rendelkezik. Ellenállnak a víznek és a gyűrődésnek, szélei öltöttek, használati szempontból pedig egy control és speed közötti hibrid padnak nevezhető.

HyperX Fury S Speed Edition

Bár a HyperX ezt a terméket speed padként reklámozza, a gyakorlatban sokkal inkább egy közepes siklású modellhez áll közelebb. Öltött szélekkel és 3 milliméteres vastagsággal rendelkezik, a fekete szöveten pedig piros minta és fehér gyártói logó kapott helyett. Az egérpad nem a legnépszerűbb, de még így is sikerült a top 5-be beférnie (vélhetően sebesség-kontroll egyensúlya miatt), mindenesetre a Zowie G-SR-SE-hez hasonlóan olyan felületkezelést kapott, ami hajlamos elég hamar lekopni.

A legjobb egérpadok

Amennyiben nem a külön részletezett játékokhoz szeretnénk egérpadot vásárolni, vagy amennyiben több program e-sport közösségében is benne vagyunk, érdemes lehet az alább felsorolt modellekre egy pillanatást vetni, amelyek a legnépszerűbb választások jelenleg közel 1800 professzionális játékos statisztikái alapján. A lista első helyezettje, a Razer Gigantus V2 mind a Counter-Strike, mind a League of Legends játékosok körében elég népszerű, ami arról árulkodik, hogy eltérő játékstílusokhoz is optimális választás lehet, míg az azt követő négy egérpad egyaránt sokat használt a CS-ben és Valorantban profik körében, így valószínűleg nem okoznak majd csalódást egy Rainbow Six: Siege vagy hasonló kaliberű kompetitív FPS-ben sem.


[+]

Razer Gigantus V2

Névben a Gigantus V2 a Gigantus utódja, érdekes módon mégis alig lehet köztük hasonlóságokat felfedezni. Az eredeti modell egy erőteljesen kontrolfókuszú pad volt, míg V2-es változatát sokkal inkább lehetne egy közepes siklású, hibrid padként kategorizálni. Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a modell az arany középút királya, mert egyszerre próbál elég tempót és kontrollt biztosítani, miközben 3 milliméteres vastagságával hajszálpontosan a kemény és puha érzetű padok között foglal helyet.


[+]

Zowie G-SR, G-SR2, G-SR-SE

A Zowie G-SR-t az egyik legnagyobb kontrollt biztosító egérpadként tartják számon, mivel hatalmas a megállító ereje és a felületi súrlódása. Nyilván ez nem mindenki számára lesz ideális választás, azoknak viszont igen, akik hajlamosak túlrántani az egeret célpontjukon. A népszerű terméknek létezik két módosított változata is. A G-SR-SE annyiban tud többet, hogy van rajta egy bevonat, ami kissé fürgébbé teszi (hozzátéve, hogy egyes visszajelzések szerint ez a réteg hamar képes lekopni). A G-SR 2 pedig egyfajta reakció az eredeti modellt ért kritikákra, ami kapcsán sokan arra panaszkodtak, hogy nem volt elég strapabíró, miközben szinte mágnesként vonzotta a koszt és a nedvességet.


[+]

SteelSeries QcK Heavy

A QcK Heavy a vastagabb padok közé tartozik. Ez elsősorban akkor lehet hasznos, ha gyakran cipeljük rendezvényekre, és eltérő felületeken használjuk, mert a 6 mm-es vastagság segít majd kisimítani a különböző asztalok és felületek egyenetlenségeit, így téve konzisztenssé általános felhasználását. Az anyaga textil, csúszásra pedig valahol egy tipikus control és speed pad között helyezkedik el, így ideális választásnak tűnik az olyan FPS-ekhez, mint a Valorant, a CS2, vagy az R6S.


[+]

Logitech G640

A G640 tulajdonképpen felfogható a Razer Gigantus V2 alternatívájának, hiszen vetélytársához hasonlóan ugyanúgy textilből készül, 3 milliméteres anyagvastagsággal, emellett pedig szintén hibrid padnak minősíthető a kontrollt és a sebességet egyaránt lehetővé tévő felületével. Ami viszont a G640 javára elmondható, hogy elég ritkán kell tisztogatni, így ideális lehet éjszakákba, napokba nyúló LAN-partikhoz is. Az egyetlen szépséghiba, hogy az alapmodellnek nem öltöttek a szélei, azonban kaphatóak olyan változatok is, amelyek egy-egy csapatra fókuszálnak, és azoknak viszont igen (azonban ezek itthon nem kaphatóak).


[+]

Vaxee PA

A Vaxee egy egészen új márka – olyannyira, hogy hivatalos hazai forgalmazásban egyelőre nem is kaphatóak a termékei – ennek ellenére már most az egyik legnagyobbnak számít az e-sport világában. A Vaxee PA egy különösen népszerű control pad, ami a feszes gumis aljzatának hála rendkívül stabil és konzisztens használatot tesz lehetővé. Ettől függetlenül talán a fő vonzereje mégis az, hogy rengetegféle mintával kapható, amelyek választéka évszakról évszakra bővül. A nyomtatott felület miatt siklása és érzete elég hasonló a Zowie G-SR-SE-hez (ami szintén egy felületkezelt egérpad), potenciális negatívuma viszont, hogy nem a legjobb a nedvességtaszítása, emellett öltésmentesek a szélei.

DaemonX