Porszemnyi remény

Az első trailerek után a rajongókat millió kérdés foglalkoztatta, hogy ugyan erre mi szükség van? Egy zombis kooperatív játékot csinálnak a jól ismert világban, méghozzá a Ground Zeroes eseményeit követően úgy, hogy arra semmilyen utalás nincs a The Phantom Painben? Ahogy közeledett a premier napja egyre jobban úgy tűnt, hogy valami nagyon nincsen rendben a Metal Gear Survive-al, ugyanis a korábban elhintett csapatos zombi pusztítás egyre kevésbé volt a középpontban, és elkezdte a cég reklámozni az egyjátékos módot, valamint a játék történetét. A sztori szerint a Metal Gear Solid: Ground Zeroes eseményei után járunk percekkel, vagyis amikor az épp elpusztuló Mother Base-ről menekül el Snake a csapatával. Igen ám, de minket hátrahagynak, amikor hirtelen megnyílik az ég, minket pedig egy féreglyuk beszippant a maradék túlélőkkel együtt, valamint a bázis egy jókora darabjával. Miután felébredünk egy különös helyen találjuk magunkat, körülöttünk a végtelen sivatag,rengeteg roncs és elhagyott bázis, valamint olyan különös lények, akiknek a feje helyén valamilyen kristály látható, és nyilvánvalóan az életünkre törnek.

A járkáló zombikat Wanderernek hívják és ők lesznek a végigjátszás alatt az ellenségeink. Az alapokról elég ennyi, innentől a mi feladatunk lesz hogy kiderítsük mi történt velünk, hol vannak a társaink, és hogyan juthatnánk haza. Igazság szerint már az alapsztori is rengeteg kérdést vet fel (Pl: Big Boss-ék ugyan miért nem láttak a nagy és fényes égi jelenséget a helikopterből?) de a kidolgozása, valamint a végkifejlet olyan arcpirítóan nagy butaság lett, hogy az még egy átlagos játékost is kiakaszthat, nem hogy egy hardcore rajongót. Nem fogunk spoilerezni, de a Konami képes volt elővenni egy olyan témát, amelyből a fanok a 4. rész óta egy híres/hírhedt mémet csináltak, itt mégis ez lesz a történet középpontjában.

Természetesen erre sokan jöhetnének azzal, hogy az MGS-ek eddig is tele voltak őrültségekkel, de a Survive szerintünk mindenen túltesz. (És nem a pozitív irányba) A játék maga két nagy részre osztható, az egyjátékost/sztori mód mellett kapunk egy kooperatív módot is, amelynél bár a korábban elért szintek és képességek megmaradnak, mégis teljesen különálló része a programnak. A sztori módban alapvetően egy nagynak tűnő helyszínt kapunk, ahol az alapok megismerése után egy eléggé szedett-vedett bázisnak az irányítása lesz a feladatunk. Itt a készítők már megpróbáltak némi túlélő-játék stílust is behozni, ugyanis ahhoz, hogy életben maradjunk ennünk és innunk is kell. A gond az, hogy kezdetben rengeteg időt fogunk azzal eltölteni, hogy vadásszunk, valamint a piszkos vizet megtisztítsuk, így hamar unalomban fullad ez a rész.

Meg lehetett volna ezt jobban csinálni (hiszen rengeteg hasonló, sikeres alkotás létezik), de amikor pár száz méter futás után kifulladunk a szomjúság vagy az éhség miatt és el kell mennünk még levadászni két-három birkát, na ott elkezd már a játékos kicsit ferde szemmel nézni a programra. A küldetéseink a végigjátszás alatt nagyjából ugyanazt a koncepciót követi. Fel kell fedeznünk a világot ahova kerültünk, nyersanyagokat gyűjteni nagyjából mindenhez amire szükségünk van, emellett pedig túlélni a zombik támadásait, mindeközben pedig fejlesztenünk is kell a bázisunkat, már amennyiben nem szeretnénk nagyon hamar fűbe harapni. A gond, hogy bár utóbbi még élvezetes is lehet, mégis a végeláthatatlan grindolás roppant unalmas lesz egy idő után. Ott van nekünk kihívásként a por lepte terület, ahova minden főküldetés szól, azonban ide csak oxigénmaszk használatával juthatunk be, amit szintén fejlesztenünk kell gyűjtögetéssel, különben hamar fűbe harapunk. A gond, hogy ezeken a helyeken nincs radarunk, így nem tudjuk, hogy pontosan merre vagyunk, gyors utazás pedig addig nincs, amíg ezeket a pontokat, ahol a teleportáló gépek vannak fel nem fedezzük és meg nem védjük a támadásoktól.

Kicsit úgy tűnik, hogy a Konami véletlenszerűen egymás után küldetésekkel próbálta meg minél jobban elhúzni a sztorit, amely mellé még mellék feladatokat is kapunk, de ezek legtöbbször még említésre sem méltóak. A zombik ellen számos fegyvert kratfolhatunk a megszerzett anyagokból, de a kisebb-nagyobb főellenfeleken kívül egyik sem igazán nagy kihívás. Nagyjából elég ha a hátuk mögé kerülünk és leütjük őket, vagy esetleg egy sziklára, vagy magaslati pontra (pl.: konténer) felállunk és onnan bökdössük őket. (Bár lőfegyverek is vannak a játékban, azokhoz a muníció legyártása kicsit drága) Fejlődésünkkel különböző skilleket is megszerezhetünk, de úgy vettük észre, hogy érdemi változást ezekkel nem kapunk. (Bár időnként jól jön az, ha tovább tudunk például futni, vagy több nyersanyagot gyűjtünk be) Természetesen a korábbi MGS-ekben látott codec-beszélgetéseket itt is megkapjuk a sztorival, azonban azok tartalma unalmas, ötlettelen, sokat nem veszítünk vele, ha legtöbbjét átpörgetjük. A játék egyébként technikailag nem tűnik rossznak, a zenék kifejezetten hangulatosak (Rengeteg korábbi Konami-s játék zenéje megszerezhető), sőt klasszikus témák is visszatérnek egy-egy számnak köszönhetően. A grafika kicsit már érdekesebb dolog, mert bár ugyanazt a motort használja a Survive mint a Ground Zeroes és a The Phantom Pain, mégis számos helyen mintha csúnyább lenne ez a program mint két elődje. (Azt nem is említve, hogy a korábban látott afganisztáni helyszín hangulatát meg sem közelíti ez a terület)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!