Ahhoz képest, hogy Mega Man az élbolyban van a „legtöbb játékban szereplő karakter” versenyfutásban, a Capcom az utóbbi évtizedbena hosszú listához nem sokat tett hozzá. Nem tudom, hogy a kiadó pontosan miért is állította parkolópályára a kék robotot, mindenesetre mostanában csak alacsony költségvetésű epizódok, vendégszerepek és gyűjteményes kiadások jutnak szegény harcosnak. Most az utóbbi kategóriához, a nosztalgikus kollekciókhoz húzhatunk még egy strigulát – sőt, kettőt is, hisz elődjéhez, az X nélküli alapszériát feldolgozó gyűjteményhez hasonlóan a Mega Man X Legacy Collection is két játékként jelent meg.

Mega Man a NES-korszak legnagyobb sztárja volt, és amikor megjelent a Nintendo új konzolja, a SNES, a fejlesztők nem egyszerűen egy folytatásban gondolkodtak (bár nyilván az sem maradt el), hanem inkább teljesen új sorozatot álmodtak meg. Bár nem hiszem, hogy bárkit remegő izgalom fogna el a Mega Man-univerzum rejtelmeinek megismerésekor, a tisztesség kedvéért következzen a Mega Man X-világ története! Egy évszázaddal vagyunk a klasszikus Mega Man által megoldott bonyodalmak után, amikor az együtt éldegélő emberek és androidok békéjét néhány (millió) megvadult robot – a játékok szavajárása szerint Maverick– fenyegeti. Természetesen a rossz útra tévedt gépek ellen egy, és csak egy (oké, kettő – vagy a hetedik részre már három) hős veheti fel a harcot, és mit ad isten, ezt pont Mega Man X-nek hívják. A későbbi játékok erre mindig kitalálnak valami apró csavart, hoznak nyolc új főellenfelet, de még egyszer mondom: a Mega Man X nem az emberi – vagy akár androidi – lét értelmét boncolgató történetével vált népszerűvé.

Hogy akkor mivel? Hát azzal, hogy remekül megtervezett pályáin egy kiválóan irányítható karaktert lehet vezérelni, elképesztően sok ellenfelet legyőzve az utazás során. X fegyvere még erősebb, mint az eredeti Mega Man kéziágyúja, ráadásul robotunk az elmúlt száz év során igen hasznos képességeket is szerzett: megkapaszkodik a falakon (és ezeken fel is tud ugrándozni), tud suhanni, ráadásul különféle ikonok felmarkolásával egyéb módokon is fejlesztheti páncélját és fegyverét. Természetesen minden epizódban kicsit eltérő a powerupok listája, más járművekbe lehet belepattanni, így hiába igen hasonló mind a nyolc rész központi játékmenete, minden játéknak meg van a maga identitása és a maga rajongótábora. Kivéve az X7-nek…

[+]

Mint említettem, a Mega Man X Legacy Collection két részre bontva vásárolható meg minden platformon: az elsőben az X1-től az X4-ig terjedő játékok szerepelnek, melyek eredetileg SNES-re, illetve a negyedik rész esetében PS1-re és Saturnra jöttek ki, a másodikban pedig kiszámítható módon X5-től X8-ig terjed a lista (itt PS1, illetve PS2 volt a játékok eredeti platformja).A kézikonzolos szálakat sajnos nem kaptuk meg, ám egy hosszú anime azért itt van, amely az első főellenségként szolgáló Sigma bukását mutatja be. E mellett egy artworköket tartalmazó múzeumot, japán tévéhirdetéseket és zenehallgató játékmódot is kapunk. Grafikai filterek is vannak, amelyeket célszerű azonnal kikapcsolni, hisz ezek a gyönyörű pixelgrafikát vazelinnel elmosott pacákká változtatják. (Ennél borzalmasabban már csak az néz ki, ha a 4:3-as képet széthúzzuk egy mai tévén…) Két új játékmódot is kapunk: az X Challenge Mode limitált eszközökkel a kézben rak le minket két főellenfél elé, a Rookie Hunter pedig eszelősen megkönnyített mód lett. Savestate-ek sok más hasonló kollekciótól eltérően nincsenek, tehát ezzel nem lehet „csalni”.

Bár talán valamiféle logika azt is diktálhatná, hogy a jóval gyengébb platformra készült programokat összegyűjtő Legacy Collection 1 a gyengébb, a valóság nem ezt mutatja. Mindegy, hogy a pályatervezést vagy a főellenfeleket nézzük, az első három rész nagyszerű, és messze legjobb a sorozatban. Nagyszerűek – és egyben pokoli nehezek is. Nincs minden szoba előtt checkpoint, és bár X nem hal meg azonnal egyetlen bekapott találattól, az életerőnket jelző rovátkák vészes gyorsasággal fogynak el, ha nem koncentrálunk minden idegszálunkkal az ugrálásra és a lövöldözésre.

[+]

A Legacy Collection 2-ben szereplő játékok eltérő mértékben ugyan, de a széria rajongóinak bögyében vannak – különösen az X7-et veszi körül színtiszta gyűlölet a neten. Megvallom, én ahhoz most jutottam hozzá először, és sajnos tényleg vannak komoly gondok vele; elsősorban a pocsék 3D-s részek és a csaknem állandó szaggatás zavart, de azokat is meg tudom érteni, akik az X helyére beugró Axltutálják. A többi játékot nem nevezném rossznak – az azonban biztos, hogy eddigre a széria varázsa erősen megkopott. A körítés, a kis extrák és fejlesztések persze folyamatosan alakultak, de a játék lényegéhez nem nyúltak hozzá, és nagyon úgy tűnik, hogy a 32-bites konzolokra elfogytak az igazán kreatív ötletek.

A karakter rajongói számára van még egy rossz hírem: bár összességében nagyon igényes a kollekció, az input lag, tehát a játék reakciósebessége jelentősen leromlott az eredeti verziók óta. Ez biztos, hogy programozási hiba, hisz a helyzet PS4-en a legrosszabb. Ha valaki összehasonlítási alap nélkül játszik az új verziókkal, ebből sokat nem fog észrevenni, hisz a játékok így is irányíthatók, még ha kicsit lomhák is. Az input lagot részletesen elemző videó megtekintése után azonban megnéztem az X1-et SNES Minin, és bizony egymás mellett futtatva az eltérő verziókat tényleg szembetűnő a minőségromlás. Remélem, ezt valahogy ki tudják javítani patch-ekkel, mert ezt leszámítva a Legacy Collection 1 minden retro-kedvelőnek ajánlható.

A Mega Man X Legacy Collection PC-re, PS4-re, Switch-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

• Legalább 2 zseniális és még 3 jó játék;
• a kettébontást leszámítva igényes kollekció.

Kontra:

• A Collection 2 érezhetően satnyább;
• a nosztalgiázni vágyókat az input lag a plafonra küldi.

70

Grath