Ahhoz képest, hogy a főszereplésével készült játékok száma tulajdonképpen végtelen – én 70 körül hagytam abba a számolgatást, és még nem is tartottam a nagyon obskúrus mellékszálaknál –, szegény Mega Man alaposan kiesett a pixisből a Capcomnál. Ennek okai kitalálhatók: a Kék Bombázó becenévvel rendelkező srác/robot (ez alszériáról alszériára változik) általában kiválóan megtervezett, ám mégiscsak egyszerűnek nevezhető akciójátékokban szerepelt. Persze részről részre változott, hogy pontosan milyen fegyvereket és szövetségeseket kap, illetve, hogy pontosan milyen pályákon, milyen főellenfelek ellen vonul harcba, de a PS2-es korszaktól ez a recept valahogy kevésnek bizonyult egy teljes árú játék eltartására, a modernizálási kísérletek pedig általában nem jól sültek el.
Bár az előző konzolgeneráció során készült két folytatás, ezek bevallottan és nyilvánvalóan az eredeti sorozat irányvonalát követték: bár a felbontás természetesen már HD volt, a látványvilág az eredeti, NES-es részeket idézte. Nyolc hosszú évnek kellett eltelnie, míg a Capcom megtalálta azt a designert, akinek oda merték adni a hatalmas feladatot, és a Resident Evil-szériától átemelt Koji Oda igen jó munkát végzett. Nem állítanám, hogy a Mega Man 11 sorozatának legjobb tagja lett, évtizedek nosztalgikus emlékei mellett ez talán lehetetlen is lett volna, de az biztos, hogy nem kell szégyenkeznie az alkotóknak.
A fejlesztők a legutóbb a Monster Hunter Worldben látott MT Framework motort használva (minden platformon kacagva hozza a 60 fps-t) álltak neki egy 3D-s Mega Man megalkotásának. A játékmenetre ez nem hat ki, de a háttereknek és a különféle animációknak igen jót tett, hogy szépen kidolgozott modelleket kaptunk. A lényeg persze így sem változott: aprócska robotunk ismételten a már sokszor elpáholt Dr. Wily terveit fogja tönkretenni, és persze ez ezúttal is nyolc pálya végigszenvedését, és az ezek végén tanyázó főrobot darabokra cincálását követeli meg. A pályák tematikusak: Fuse Man elektromossággal operál, Tundra Man hideggel és jéggel vár minket, Bounce Man pedig nyilván ugratókban gazdag pillanatokat hoz. Ahogy megszoktuk, minden boss különösen sebezhető egy másik főellenféltől elvett fegyverrel, így a megfelelő sorrend megtalálásával alaposan megkönnyíthetjük a leszámolásokat.
[+]
Bár az alap játékmenet mindenkinek ismerős lesz, azért a Mega Man 11 hoz néhány új megoldást a formulába. A nagy dérrel-dúrral beharangozott Gear-rendszer például két egyszerű, de igen hasznos tápot jelent: az egyik gombbal lövéseinket erősíthetjük, a másikkal pedig az időt lassíthatjuk le. Bármelyiket is használnánk, limitált időnk van az üzemmód kihasználására, ha pedig mindkettőt egyszerre vetnénk be, hát néhány másodperc erejéig halálosztó bestiaként manőverezhetünk. Nem csak a főellenfeleknél ajánlott ezek sűrű használata, de a csapdákkal teli pályák is megkívánják legalább az időlassító Gear sűrű bevetését. Merthogy a helyszínek nem szimplán veszélyesek, de zavaróan hosszúak lettek a Mega Man 11-ben; vagy kétszer olyan hosszúak, mint mondjuk a Mega Man 10 zónái. És míg az első néhány képernyőnyi terület békés és viszonylag ellenőrzött körülmények közt teszi lehetővé az adott területújdonságainak letesztelését, később a játék alaposan bedurvul. Tüskék, aljas csapdák, azonnali halált okozó szakadékok, gonosz ugráskombinációk várnak ránk mindenütt, nem is beszélve a változatos módon támadó ellenfelek tucatjairól.
Aki esetleg a nyolcvanas években, a NES-korszakban nem szokta meg a Mega Man-széria könyörtelenségét, azt vélhetően pofonként fogja érni a vadonatúj epizód nehézsége. Nem feltétlenül panaszként mondom ezt, hisz ha ezt elvették volna, a sorozat minden rajongója feszítővassal és hegesztőpisztollyal felfegyverezve rohamozta volna meg a Capcom-székházat. Míg azonban az előző rész könnyű fokozata befedett halálos vermeket, remixelte az ellenfél-kiosztást, illetve eltüntetett egyes tüskéket és csapdákat, addig itt mindössze életerőnket és sebzésünket módosítja a fokozatállítás – vagyis kezdőknek még a legkönnyebb szint is sok kitartást fog megkövetelni. Szerencsére, bár elfogyhatnak az életek és beköszönthet a teljes game over, a boltban vásárolt ilyen-olyan bónuszokat, illetve a leküzdött pályákat ilyenkor is megjegyzi a program, így a megfelelő időbefektetéssel leküzdhető a játék.
A Mega Man 11 egy igényes folytatás, amely végre észrevehető mértékű fejlődést hozott a sorozatba. Biztos vagyok benne, hogy a széria rajongóit ki fogja elégíteni – ám abban is, hogy Magyarországon nem sokan tartoznak ebbe a csoportba. Akik előtt ismeretlen a sorozat, azokkal szemben azonban kicsit barátságtalannak érzem a játékot; tagadhatatlan minősége ellenére sem tudom mindenkinek ajánlani, de aki imádja a kihívásokat és nem bánja, ha sokszor kell próbálkoznia, mire egyáltalán eljut egy főellenfélig, az bátran tegyen vele próbát.
A Mega Man 11 PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re és Xbox One-ra is megjelent.
Pro:
- Modern külső, klasszikus játékmenet;
- rengeteg, tényleg eltérő ellenfél;
- kiválóan használható Gear-rendszer.
Kontra:
- Zavaróan hosszú pályák;
- néhány főellenfél nem túl eredeti.
80
Grath
