A játékot elindítva intro helyett egy, a sorozattól teljesen szokatlan és ötlettelen főmenü várt rám, kevés beállítási lehetőséggel, majd ezt követően szembesültem a játék legnagyobb újdonságával, az ejtőernyős ugrással és ennek köszönhetően a szabad játéktérrel. A pályák remekül vannak felépítve, az alattunk megelevenedő tájak látképe elképesztő.

Habár az utolsó küldetés kivételével minden helyszín megfelel a valóságnak, ám elegendő kihívást sajnos még az ellenségeket kijelző radar kikapcsolása sem jelent a rendkívül ötlettelen missziók végrehajtására. Másik szembetűnő visszalépés a Pacific Assault-hoz képest a lőszeresládák illetve elsősegélycsomagok használata. Nem értem, mi szükség volt a roppant reálisan működő felcser kivételére a játékból. A jéghegy csúcsát az updatelhető fegyverek jelentik, melyek roppant gyengén sebeznek; gyakran 2 fejlövés sem elég, a mesterlövészpuskáról nem is beszélve.

A mesterséges unintelligencia kiválóan teszi a dolgát. A német katonák gyakran ügyet sem vetnek ránk, ám társainknak semmi hasznát sem vesszük. Habár együtt érünk földet, ám ők a következő pillanatban már sehol sincsenek. Közelharc esetén pedig kevés eséllyel veszik fel a harcot a halálpontosan célzó német katonákkal.

A Bioshock után a legújabb Unreal motor most sem győzött meg teljesen. Habár saját karakterünk, fegyverünk kinézete valóban gyönyörű; ám szép számmal találunk formátlan és kidolgozatlan felületet és textúrát, mindamellett a gránátok robbanásai sem a legszebbek. A fizikai modellezést egy borzalmas rongybaba-effektus szolgáltatja. Ellenfeleink képesek több tíz métert repülni 2 pisztolylövéstől, irreális mozdulatsorokat generálva.

Ellenben nagyon tetszett saját karakterünk mozgása. A sprintelés remekül néz ki, a különféle felületeken ugrálva és mászva pedig rendesen bedől vagy meginog a játékos; annak ellenére, hogy az irányítás kissé körülményes.

A fegyverek hangjai ezúttal rettenetesen tompák és halkak, valamint ellenfeleink sem kiabálnak olyan intenzitással, mint a sorozat előző részeiben. Pozitívum azonban a különböző épületek - macskakő, tetőcserép, hangár - remek akusztikai hatásai.
Mindamellett zenei terén a játék sajnos rendkívül hangsúlytalan és monoton.

A játék legnagyobb negatívuma a sok zavaró tényező mellett a hangulat. Az ugyanis nincs. Semmilyen érzés nem ébredt bennem a 2 nap alatt amíg játszottam. Ilyen téren a játék rettentően erőltetett és unalmas, a végigjátszás pedig céltalan.
Mindezt tetézi az utolsó, készítők által kitalált küldetés, ami semmilyen történelmi szempontból nem állja meg a helyét. Hab a tortán a náci elit szuper-katonák megjelenése, ami a nemlétező hangulatot még lejjebb nyomja, mely már-már Wolfenstein-be illő játékmenetre emlékeztet.

Az Airborne valóban szégyent hozott a Medal of Honor franchise-ra. Rendkívül ötlettelen, logikai hibáktól hemzsegő, rövid és unalmas játék, melynek beszerzését csak ellenezni tudom. Ezen az epizódon látszik leginkább, hogy a játékot immáron nem a 2015/Infinity Ward fejlesztette. Valószínűleg más címmel kiváló produktum lenne, de ez így nagyon gyenge eresztés.

+

- Ejtőernyős ugrás
- Szép grafika
- Korrekt gépigény
- Remek mozgásanimáció

-

- Nincs hangulat, unalmas és céltalan
- Buta ellenfelek és társak
- Kidolgozatlan textúrák
- Tompa hangok, hangsúlytalan zenék
- Utolsó küldetés
- Pofátlanul rövid játékidő
- Rengeteg visszalépés az elődhöz képest
- Ez nem Medal of Honor

7,4/10