Mass Effect - Nosztalgia bemutató

Történet és bevezetés

Bizonyára kevés olyan olvasója akad a Gamepod oldalnak, aki ne hallott volna a Mass Effect trilógiáról. A BioWare 2007. november 20-án adta ki a játék első részét XBOX360-ra, majd végül PC-re is megjelent, majdnem egy évre rá, 2008. június 6-án. A második rész 2010. január 28-án érkezett PC-re és XBOX360-ra, majd ezt követően PS3-ra is megjelent egy évvel később, 2011. január 21-én. A Mass Effect 2-ről akkor készítettem egy bemutatót, viszont az első részről még nem született ismertető, ezért írom most ezt a kis nosztalgia tesztet.

A történet ismertetésénél igyekszem elkerülni a spoilereket, tekintettel azokra, akik még nem játszottak az első résszel. A kezdeti pár perc eseményeit nem befolyásolhatjuk, tehát mindenki hasonlóan éli meg az alább felsorolt cselekményt. Viszont aki egyáltalán nem szeretne semmit megtudni a történet elejéről sem, az ugorjon a legalsó kép alatti bekezdéshez.

A Mass Effect című játék 2183-ban játszódik, 35 évvel azután, hogy az emberek egy Marson tett expedíció során egy ősi faj, a Protiánok által hátrahagyott város romjai között fejlett technológiákat fedeztek fel. Megismerték a Tömeghatás Mező és a Nulladik Elem titkait, melyek segítségével lehetővé vált a fénysebesség feletti utazás. Ekkor találtak rá a Térköz Relékre is, melyek rendszere behálózza az egész galaxist, lehetővé téve akár több ezer fényévekre történő ugrást egy pillanat alatt. Az emberiség ezzel megkezdte terjeszkedését a csillagok között, melynek során sok idegen civilizációval lépett kapcsolatba és mostanra már elfogadott tagja lett a galaktikus szövetségnek. Habár akadtak köztük olyanok is, akiknek nem tetszett, hogy egy frissen felbukkant faj viszonylag rövid idő alatt ekkora eredményeket ért el, viszont az ellenségeskedés azóta egyre csökken.

A játék kezdetén megismerhetjük Shepard parancsnokot, aki épp egy rutin felderítőútra készül új állomáshelyén, a Normandia nevű csillaghajón. Velük tart egy Nihlus Kryik nevű Turián is, egyike a Fellegvár Tanácsa által alkalmazott Fantomoknak, akik egyfajta különleges titkos ügynökökként mindenre fel vannak hatalmazva küldetésük sikeres végrehajtása érdekében. A legénység tagjait feszélyezi az idegen jelenléte, hiszen a Normandia a Szövetség legmodernebb hajója, félnek, hogy talán kémkedni küldték.

Shepard parancsnok később megtudja, hogy nagyon is jó oka van Nihlus fedélzetre jövetelének, valamint annak is, miért éppen a Szövetség legmodernebb hajóját küldik egy egyszerűnek tűnő rutinfeladat megoldására. David Anderson kapitány, a Normandia parancsnoka egy négyszemközt tartott eligazításon közli Sheparddel, hogy elő lett terjesztve Fantom beosztásra, és Nihlus azért van a hajón, hogy kiértékelje a teljesítményét. A küldetés pedig, amire most indulnak, erre épp megfelelő lesz, ugyanis sokkal komolyabb dologról van valójában szó, mint egy sima rutinrepülés.

SPOILER VÉGE! Innen kezdődik el maga a játék, Shepard két társával, Jenkins-szel és Alenko-val együtt elindul a küldetésre, melynek során az egész galaxis sorsát eldöntő felfedezést tesznek. Most térjünk rá a játék kezelésének ismertetésére, azok kedvéért, akik még nem játszottak egyik résszel sem. Akik már próbálták a Mass Effect 2-t, azoknak is érdemes egyszer legalább elővenni az első részt, hiszen sokkal másabb élmény úgy átélni a folytatást, hogy az általunk itt hozott döntések függvényében módosul benne a történet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények