Képregénnyel játszani

Nagyon fontosnak tartom rögtön az elején tisztázni, hogy nem vagyok képregényrajongó. A különféle film- és sorozatadaptációkat mondjuk pont nagyon szeretem, illetve az átlagosnál talán mélyebben is ismerem a különféle hősöket és világokat, de nem tudnám fejből felsorolni Pókember fő ellenfeleit, illetve azzal sem vagyok tisztában, hogy mikor jelent meg először képregényben a valószínűleg mindenki által ismert Peter Benjamin Parker, akit amúgy nem valószínű, hogy be kell mutatni bárkinek is az olvasóink közül. Pókember ugyanis a világ egyik legnépszerűbb és üzleti szempontból legjövedelmezőbb szuperhőse, akit már majdnem tíz filmben láthattunk már a mozikban, és nagyjából ugyanennyi játékadaptációt is kapott az ezredforduló óta. Laikusként nem mernék általános véleményt mondani ezek minőségéről, de műértő ismerőseim között láthatóan nincs egyetértés abban, hogy a karaktert és kalandjait hogyan kellene jól megjeleníteni akár a vásznon, akár a számítógépek vagy konzolok kijelzőin, ami valahol jelzi, hogy eddig nem mindig sikerült okosan hozzányúlni a karakterhez..

Ez persze nem is feltétlenül az a kérdéskör, amit nekem kell megválaszolnom, számomra ugyanis bőven elég az, hogy az Insomniac Gamesnél szemmel láthatóan sokat agyaltak ezen, ami abból a szempontból mindenképp egy szerencsés dolog, hogy ők fejlesztették bemutatónk tárgyát, a PS4-exkluzív Spider-Man játékot. A stúdiót amúgy a Spyro, valamint a Ratchet & Clank sorozatok kapcsán ismerhetjük, ami egy jó alap és mindenképp biztató volt már a játék megjelenése előtt is, de önmagában még nem garantálta a sikert. Azonban jó pár óra kalandozás után pár dolgot bátran ki merek jelenteni: náluk jobb kézbe nem feltétlenül kerülhetett volna ez a projekt, ugyanis az Insomniac Gamesnél dolgoznak nagyon okos emberek, akik egyben képregényrajongók is.

[+]

A Spider-Man ugyanis egy egészen kiváló alkotás lett, de nem csak játékként, hanem Pókember világának egy apró, de mégis jelentős kirakós-darabjaként is. Tényleg nem vagyok képregényrajongó, de még így is látom, hogy a fejlesztők a lehető legokosabban nyúltak hozzá a dologhoz, a végeredmény pedig egy olyan szoftver lett, ami nemcsak tiszteli azt a képregények és Pókember világát, hanem erősen táplálkozik is belőle.

Mert félreértés ne essék, lehet a semmiből is kiváló játékokat készíteni, napestig lehetne sorolni a példákat, de abban az esetben, amikor a betonstabil alapok adottak, egyszerűen hülyeség lenne nem azokra építkezni, aminek fényében furcsa, hogy ezt korábban mégis sokan megtették. Talán azokat az alkotásokat lehetne rókabőrnek hívni, ez viszont itt egy egészen más dolog.

Játékkal bővült univerzum

Az igazi rajongók számára a legnagyobb öröm minden bizonnyal az, hogy a játék nem egy képregény vagy egy film adaptációja, hanem egy teljesen új történetet mesél el, ezzel bővítve Pókember amúgy is gazdag univerzumát. A történetírók egy biztonságosnak tűnő utat választottak, a játékbeli Peter Parker nem az a tinédzser, akinek az indulását már számtalan alkalommal végigkövethettük akár csak a filmeknél is, hanem egy 23 éves fiatalember, akivel a felnőttek és a gyerekek egyaránt könnyedén tudnak azonosulni, mert bár felnőtt és normális munkahelye van, a humora könnyed, kissé gyermeteg, ezáltal viszont kortalan. Nyilván vannak érzései, gondolatai a világról, és ezek helyet is kapnak a játékban, azonban nem ezek köré épül a történet, hiszen az itteni Peter közel egy évtizede öltötte először magára Pókember ruháját, szóval megvan a saját története mind a várossal, mind a játékban megjelenő karakterekkel. De képregényes szempontból az a lényeg, hogy ez egy új story, ahol főhősünk nem a Hírharsonánál dolgozik, hanem kutatással keresi a kenyerét, ellenben Mary Jane-nel, aki viszont pont az újságnál dolgozik komoly és lelkes riporterként. És a történetről talán elég is ennyit elmondani ebben a cikkben, mert a sokak által ismert karakterek játékbeli megjelenése önmagában is egy óriási mókafaktor, amit azért csak jobb kontrollerrel a kezünkben átélni, mint ebben a pillanatban.

Az viszont talán egy spoilerektől mentes információ, hogy a történet körülbelül 20 óra játékidőt biztosít, bár az ilyesmit mindig érdemes kellő óvatossággal kezelni, hiszen a játékstílustól és az alaposságtól függ, hogy ki mennyi időt alatt tolja végig a Spider-Mant. Mondhatnám, hogy kár lenne rohanni, hiszen a fő történetszálon túl is van van élet a különféle minijátékok, mellékküldetések és fejlesztések személyében, azonban maga a történet olyannyira magával ragadó és szórakoztató, hogy az is teljesen érthető, ha valaki első körben azon verekedi át magát, majd egy második végigjátszás során maxolja ki a többi részt. A felépítés ugyanis ismerős lehet az inFAMOUS/Assassin’s Creed/stb. sorozatokból: adott egy óriási felfedezésre váró terület (jelen esetben Manhattan), ahol haladhatunk a fő történeti szállal, illetve folyamatosan megoldhatunk mellékküldetéseket, amelyek akár a semmiből is megjelenhetnek, kvázi egy épp arra jártunk jelleggel.

[+]

Ezek teljesítése nyilván a karakterünk fejlesztéséhez szükséges erőforrások megszerzésének egy hatékony módját jelentik, és talán itt érdemes rákanyarodni arra, hogy miért jó az, hogy Pókembernek van már egy története, és nem emiatt a játék miatt alkották meg. A történet szempontjából gyakorlatilag teljesen jelentéktelen mellékküldetés-sorozat a Peter által korábban városszerte elszórt iskolatáskák megtalálása, ami igazából játékbeli elemként akár egy monoton és unalmas dolognak is tűnhet, elvégre kinek van kedve hatvanakárhány iskolatáskát megkeresni New York épületein. A játéknak azonban van erre válasza: minden rajongónak, hiszen a táskákból olyan tárgyak kerülnek elő, amelyek utalások Pókember korábbi éveire. Méghozzá olyan utalások, amelyek ismeretéhez nem is feltétlenül van szükség arra, hogy valaki olvassa a képregényeket, önmagukban is értelmezhetők, de a bennfenteseknek talán ennél is többet jelenthetnek.

[+]

De a feladatok amúgy tényleg változatosak, és itt nem csak a mellékküldetésekre kell gondolni, amelyekre szívem szerint hoznék egy csomó példát, de tényleg nem szeretném rontani a játékélményt: remélem, mindenki elhiszi, hogy amit ki lehet hozni a menj oda és csináld azt jellegű felépítésből, azt itt nagyjából kihozták. Ugyanez igaz a fő küldetésekre, amelyek során nem kizárólag Pókemberrel, hanem más karakterekkel is kell majd játszanunk, különösebb spoiler nélkül mondjuk a civil Peter Parkerrel, ami nyilván egy teljesen más jellegű élményt ad, mint az ugrálás és a bunyózás. Nagyon átgondolt és nagyon jól felépített az egész történet, számomra olyan élményt tudott adni, mint mondjuk az Assassin’s Creed második része, amiben az a durva, hogy ez a játék ugye 2018-ban jelent meg, amikor már bőven hihetnénk azt, hogy mindent láttunk, amit egy ilyen típusú játéknál láthattunk.

Történet nélkül is megállná a helyét

A korábban leírtak fényében nyilván teljesen feleslegesnek tűnhet a Spider Mant a Pókember univerzumtól elvonatkoztatva vizsgálni, de nyugodtan meg lehet tenni, hiszen játékként is simán megállja a helyét. A környezettel kapcsolatban mondjuk elfogult vagyok, hiszen pont egy hónapja voltam életemben először New Yorkban, és pont azokat a területeket jártam be, amik a játékban is megjelennek. Egy ideig azt is hittem, hogy Manhatten teljes és pontos digitalizációjáról van szó, de a játékbeli térkép Google Maps-szel történő összehasonlítása után rájöttem, hogy erről azért nincs szó, például a Gold streeten lévő hotelemet nem találtam meg, pedig az lett volna az extázis csúcsa. Persze az olvasókban még bízom: ha valaki felismeri a Gild Hallt, mindenképp legyen kedves posztoni a képet a fórumba!

Szóval New York végigugrálása óriási élmény, valószínűleg nem csak azoknak, akiknek volt is szerencséjük ott járni, de számukra az élmény még nagyobb: amikor teljesen véletlenül ellengtem a Flatiron Building mellett, alig győztem behúzni a nem létező kéziféket, hogy visszaforduljak és egy ideig nézegessen Manhattan egyik legpatinásabb épületének virtuális mását, amelynek eredetijét egyébként 1902-ben fejezték be, és 86,9 méteres magasságával akkoriban a város egyik legmagasabb épülete volt. Az is óriási dolog, hogy a valós épületek mellett megtalálható a városban például a Bosszúállók tornya vagy épp Doctor Strange épülete is, de a város bejárása amúgy is mókás, jó a zene, jók az effektek, szinte tökéletesek az animációk, ráadásul más jellegű mozgásra van szükség a felhőkarcolós negyedekben, mint mondjuk a Central Parkban, vagy azokon a részeken, amelyeken az épületek átlagos magassága nem 100 méter. Ugyanakkor mondjuk egy GTA-val összehasonlítva a Spider-Man New Yorkja egy kihalt és plasztik valami, a városlakók bugyuta scriptekkel reagálnak a jelenlétünkre, az egészből hiányzik az élet, ami lehetne egy komoly negatívum is, de azért sorolom a közepes mértékű hibák közé, mert az épületek között száguldozva ebből szerencsére keveset lehet érezni.

[+]

A grafika napjaink igényeinek megfelelő, az épületekbe alapvetően nem lehet bemenni, de a belső terek is ki vannak dolgozva, az ablakokon át belátni a lakásokba is, amelyekben a bútorzat a fali textúrákon jelenik csak meg, de ezt nyilván csak közelről lehet kiszúrni. A játékteret körülölelő folyókon viszont fájóan bénán úsznak a hajók, az általános kidolgozottsághoz képest ez igencsak szembetűnő, remélhetőleg egy későbbi javítás orvosolni fogja a dolgot. Az animációkról már esett szó, nem csak a közlekedés, hanem a harcok is látványosak, talán mondhatni, hogy kellően képregényesek is, plusz játékélmény szempontjából is rendben vannak. Sokféle ellenséggel találkozhatunk, amelyeket más-más taktikával kell a földbe döngölnünk, a monotonitást pedig nem csak ez, hanem a folyamatosan bővülő mozgáskínálat is segít elkerülni, a játék előrehaladtával folyamatosan nyílnak meg az új képességek, amelyek közül a végjátékra garantáltan meg lesz mindegyik, de ugyanez nem mondható el a különféle gadgetekről és ruhákról, azokhoz ugyanis tényleg meg kell csinálnunk az utolsó utáni mellékküldetéseket is.

Ez persze nem baj, a játék szavatosságához hozzáad, nem mintha bármi gond lenne az újrajátszhatósággal, meg úgy eleve az egésszel: a Marvel Spider-Manje egyértelműen a valaha készült legjobb Pókember-játék, ami képregényes háttértől és minden mástól függetlenül nagyszerű szórakozást jelenthet. Az angolul nem beszélők számára öröm lehet a magyar feliratok megléte, a poénok szerencsére így is ütnek, nem csak eredeti nyelven. Negatívumként egyedül a kissé plasztikus várost és a buta NPC-ket lehet felsorolni, de mint említettem: az igazi Pókember madártávlatból nem figyel az ilyesmire, vagy ha mégis, legfeljebb elüti egy tényleg jó poénnal.

A Marvel's Spider-Man szeptember 7-étől elérhető, kizárólag PlayStation 4-re.

Pro:

• Magával ragadó történet;
• lenyűgöző látvány és azokhoz passzoló zenék;
• nagyszerűen felépített játékmenet;
• egy teljesen új Pókember történet;
• rengeteg apróság, amelyek hozzátesznek az univerzumhoz.

Kontra:

• New York lenyűgözően jelenik meg a játékban, de nem olyan élő, mint lehetne.

90

Bocha