Launcher, testreszabási lehetőségek
A Nixxess neve mára összeforrt a minőséggel, hiszen a Sony által pár éve felvásárolt stúdió számos játék színvonalas PC-s átiratát tette le az asztralra. Ezek közé tartozik többek között a Ratchet & Clank: A Rift Apart (melyről mi technikai teszt és teszt formájában is beszámoltunk), illetve a Marvel’s Spider-Man, és annak mellékága, a Miles Morales is. A holland csapat renoméjának fényében tehát joggal reménykedhettünk egy újabb igényes portban, azonban a PC-s Spider-Man 2 minimálisra fogott promócióját talán jobb lett volna intő jelként felfogni. A hálószövő egyetemisták legújabb kalandja ugyanis elég problémásra sikeredett, így ha PC-n vágnánk bele a szuperhősködésbe, nem árt a hátulütőkkel tisztában lenni (a port egyébként tagadhatatlan erősségei mellett).
A megszokotthoz hűen ez a Nixxess port is egy játékon kívüli indítófelületet kapott, amin keresztül hozzáférhetünk a fontosabb testreszabási opciókhoz már a program tényleges elindítása előtt. Ide értendőek a grafikai al- és előbeállítások, a HDR-kalibráció (mely 1500 nitben maximalizálódik), a felskálázási és képkockagenerálási opciók, valamint a látómezőcsúszka, az eltérő képarányok választásának lehetősége, és a ki- és bekapcsolható effektek (rázkódás, kromatikus abberáció) is. A felsoroltak közül alapvetően kettőre érdemes kitérni. A program elképesztő, 48:9-es képarányt is támogat NVIDIA Surround, vagy AMD Eyefinity használata esetén (azaz több kijelző párosítása által), viszont az individuálisan választható opciók 32:9-nél maximalizálódnak a launcheren belül.
A másik érdekesség a felskálázási opciókban keresendő, ugyanis NVIDIA oldalról van lehetőség az RTX5000-es kártyákkal debütáló (de korábbi RTX kártyákon is elérhető) DLSS4-et használni. Az új modell – mely a Transformer névre hallgat – a korábbi CNN modellt váltja le, és temporálisan sokkal stabilabb képet eredményez, azaz immáron kisebb kezdőfelbontás is elég lesz az általunk megcélzott képminőség eléréséhez. Ez a 40-es és 50-es kártyák esetében gyakorlatilag ingyen van a fejlettebb architektúra miatt, az új gépi tanulási modellel azonban a korábbi generációknak meggyűlhet a baja, sokszor 10-20, de akár 30%-os teljesítménybeli esést is okozva. Ha viszont nem a zöldek csapatában játszunk, válaszhatunk Intel XeSS-t, AMD FSR-t, sőt, az Insomniac házi skálázási algoritmusát (IGTI) is, illetve van képgenerálás NVIDIA és AMD oldalról, továbbá NVIDIA multi-frame gen, de ez csak a mesékből ismert, soha nem látott 5000-es kártyákon elérhető.
A programot elindítva azért egy kicsivel több beállításhoz férünk hozzá, hiszen a teljesen testreszabható irányítás és felhasználói felület mellett itt érhetjük el az olyasfajta kisegítő lehetőségeket is, mint például a szövegkiemelés, vagy a kontrasztos megjelenítés, míg a grafikai beállítások változását valós időben követhetjük nyomon, újraindítás szükségessége nélkül. Ez eddig remekül hangzik, csak éppen maga a mérhető teljesítmény jelentősen eltér (negatív irányba) az előző részekben látottaktól, miközben érdemi vizuális ugrás nem történt a korábbi Spider-Man címek és a számozott folytatás között. Egy RTX 4080-nal felszerelt konfigon ez a gyakorlatban döbbenetes 80-100%-kal rosszabb fps értékeket jelentett a 2022-es Miles Morales-hoz képest, azonos beállítások mellett. Ez egyaránt igaz a sugárkövetéses, valamint a raszteres szituációra, továbbá a GPU- és CPU-limitált helyzetekre is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!