Visszaüt a népszerűség
Nem sokszor történik meg, hogy egy hivatalos feldolgozásnak éppen az alapként szolgáló mű elképesztő népszerűsége tesz be, de az Avengersnek bizony pont ezzel kellett megküzdenie bejelentésekor. Igen, a sok évtizedes múltra visszatekintő képregény-hősök akár havonta többször is átalakultak az eltérő írók és grafikusok munkája nyomán, de a Disney példátlan sikerű filmsorozata a képregény-olvasókénál sokkal nagyobb tábor számára tette egyértelművé, hogy hogyan is néz ki Amerika Kapitány, miként viselkedik Thor, milyen fegyverei vannak Vasembernek. És mivel a filmek színészeinek felbérlésére nem volt keret, a kiadó számára egy megoldás maradt: nekik is újra kellett értelmezniük ezeket a karaktereket. Aligha vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy szerintem ez a munka nem sikerült a lehető legfényesebben – legyen szó a vöröses hajú Hulkról, a lepényképű Black Widow-ról, vagy a furán viselkedő Thorról, az emberben mindig motoszkál az az érzés, hogy valami nagyon lecsúszott piacon vásárolt akciófigurákat lát a hivatalos termékek helyett.
Ezen persze túl lehet lendülni, és ahogy telnek az órák, úgy barátkozik meg egyre inkább a játékos a furcsa fizimiskákkal és a szokatlan hangokkal. Ebben sokat segít az is, hogy a játék talán központinak nevezhető alakja, Kamala Khan – Ms. Marvel, bár valamiért ezt nem mondja ki a játék – nagyszerű karakter, akit ráadásul még nem uniformizáltak filmekkel. Bár finoman szólva sem mondhatom el magamról, hogy vallásos fanatizmussal fogyasztanám a Marvel füzeteinek tömegét, Ms. Marvel kalandjait sokáig követtem – és meggyőződésem, hogy a csapattársaitól eltérő háttérrel, problémákkal és képességekkel rendelkező Kamala Khan az utóbbi évtized legjobb új szuperhőse. Ez tökéletesen átjön a játék felvezetésén is: a fiatal lány totális Avengers-rajongóként egy fanzine-pályázaton nyeri meg az esély hőseinek megismerésére egy rendezvényen, és szinte megszédül az itt szerzett élményektől. Komolyan mondom, az első tíz perce a játéknak nagyszerű a maga gameplay-szegény, de élménygazdag Telltale-módján; olyannyira, hogy Kamaláról akár egy teljes, ilyen stílusú játékot is szívesen fogadnék.
Aztán persze megérkezik a klisévonat, és ez a friss, kellemes érzés egycsapásra elmúlik: a bolygó legokosabb embereit a világ legegyszerűbb trükkjével átverik, a nép ezredszerre is elhiszi, hogy az ünnepelt Bosszúállók az okai minden bajnak, és az eszelős forrásokkal, no meg géniusz feletti IQ-val rendelkező hősök duzzogva, megbántva és sértődötten elbújnak rejtett lukakban, hagyva, hogy az egészet teljesen nyilvánvalóan kitervelő, szép lassan MODOK-ká alakuló George Tarleton lényegében az egész bolygót leigázza. (Kivéve Amerika Kapitányt, akiről a dráma kedvéért el kellene hinni, hogy elpatkolt a balesetben, és így csak véletlenül szerepel főhelyen a borítón…) A nagy baleset során szabadul el a Terrigen-gáz is, ami egy csomó embernek ad különleges képességeket – és Kamala is így tesz szert nyúlós végtagjaira és néha medvényi ökleire. A mindig lelkes hősaspiráns persze nem hisz kedvenc Bosszúállói bűnösségében, és nekiáll 1) összeszedni a csapatot és 2) odaütni a nagyfejű gonosznak.
Az Avengers első felét ez a kampány teszi ki, nagyjából 10-12 órányi sztoriküldetéssel és még másfélszer ennyi opcionális (vagyis jóval kevésbé kidolgozott és/vagy érdekes) tartalommal ellátva. A történet 19, gyakorlatilag teljesen lineáris küldetésből áll, amelyek során szépen begyűjtjük a hiányzó karaktereket, és egyre szebbre suvickoljuk eleinte igencsak lepusztult Helicarrierünket is. Noha a végtelenül kiszámítható események és a közepesnél általában gyengébb viccelődések ritkán szórakoztatnak úgy igazán, Kamala itt is brillírozik – ő messze a legkedvelhetőbb tag a néha elképesztő kisstílűségről és ostobaságról tanút tevő csapatban.
És ha vége a kampánynak? Akkor jönnek a végtelenségig generált kooperatív küldetések a random jutalomért. Csaknem szó szerint végtelen grindelés, értelmezhető végjáték nélkül. Ezt a fajta Live Service típusú végtelenbe nyúló kooperatív élményt talán a Destiny-játékok kezelték a legjobban, és hiába a minta, az Avengers ennek közelébe sem tud érni – már csak azért sem, mert itt nem egy szabadon bejárható világot kapunk, hanem egy térképről lehet teleportálni a pici War Zone-okba. A karakterek ugyan lépnek szintet és eleinte az új képességek megnyitása is hoz némi újdonságot a végtelen hentelésbe, de az igazi fejlődés itt is a tárgyakhoz van kötve. Itt a szokásos mintát követi a program: színekkel jelölt ritkasági fokok, egyre több extra képesség, egyre drágább fejleszthetőség. A 130. szintet elérve azonban már csak speciális cuccokkal lehet előrelépni, aztán a 140. szinttől fogva egy még ritkább nyersanyag kell a power level megnöveléséhez. Mivel ennek megszerzése a napi küldetésekhez van kötve, azokból pedig limitált mennyiség van, egy karakter maximumra fejlesztése szó szerint hetekbe kerül – hacsak nem veszünk jó pénzért digitális kincsesládákat persze.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
