Mario Tennis Ultra Smash teszt (Wii U)

Szerva itt, csere ott

A tenisz, mint sport és a virtuális olasz vízvezeték szerelők bandájának első találkozása 1995-re tehető. A Nintendo még VirtualBoy-ra rukkolt elő a párosítással Mario’s Tennis néven, azonban a kezdetleges 3D-t biztosító konzol nem volt hosszú életű, ellenben az ütőt ragadott Mario koncepciójával. Öt évvel később már Nintendo 64-en és Game Boy Coloron szerválgattunk a Mario Tennisnek köszönhetően, míg 2004-ben ugyanezt megtehettük a Mario Power Tennis révén, csak éppenséggel már GameCube-on (a Game Boy Advanced sem maradhatott ki, Power Tour alcímmel megkapta a maga konverzióját). Utoljára 2012-ben 3DS-en ütögethettünk a bajszos brigáddal, a Mario Tennis Open pedig tűrhetően teljesített a kézikonzolon.


[+]

A kisebb időutazásunkat követően megjegyzem, hogy már éppen itt volt az ideje egy nagykonzolos Mario Tennis feltűnésének, azonban az Ultra Smash-el eltöltött percekre visszagondolva Marioék kicsit jobban is bemelegíthettek volna. A játékmenet terén egyébként nincs tréning lehetőség, még szerencse, hogy szinte azonnal bemelegszünk a tablet kontrollert megmarkolva. Nem mintha különösebben be kellene melegíteni a Wii U-s Mario Tennis Ultra Smash-hez, mivel a tablet kontroller révén már nincs meg a mozgásra ösztönző játékmenet, de akinek vannak elfekvőben Wii Remote-ok azok akár egymás ellen is ütögethetnek.


[+]

A helyi többjátékos szórakozás mellett sajnos fájó pont, hogy nincs lehetőség online játszani barátokkal, mivel a rendszer csak random választ nekünk partnert, ami érthetetlen megoldásnak tűnik. Ahogy érthetetlen az is, hogy miért csapták ennyire össze az egész játékot. Teniszjáték lévén szemet tudnánk hunyni a sztori mód hiánya felett, de a bajnokság mellőzése okán már nem tudunk ilyen elnézőek lenni. Borzasztóan sekélyes a lehetőségek tekintetében a Mario Tennis Ultra Smash, egyetlen ötletre építkezve készítettek egy Wii U-s kiadást, ráadásul még ez a játékmód sem tudja megváltani a világot.


[+]

A Mega Battle mód nemhogy nem váltja meg a világot, de egyenesen bokaficamra emlékeztetően kínos a koncepció, ami arra lett volna hivatott, hogy még jobban feldobja az eredeti hangulatot. A labda ütögetése a csavart, nyesett és erős ütések mellett kiegészül QTE eseményekkel. Ha a labda érkezési helyén a felvillanó egyszerű gombkombinációkkal adjuk vissza a labdát, akkor nagy eséllyel előnyhöz juttathatjuk magunkat. A Jump shotok szinte kivédhetetlenek, így az Ultra Smash-t gondolom már ecsetelnem sem kell.


[+]

A Mega Battle esetében az volt a grandiózus elképzelés, hogy feldobják a mérkőzéseket egy kis gombafogyasztással. A Mario játékokból ismert hatás követezik be, ha a pálya széli Todok által bedobott méretes gombákat benyeljük, azaz az adott játékos gigantikusra duzzad. Ez a játékmenetben annyit jelent, hogy hamarabb odaérünk mindenhova, valamint nagyobb felületet biztosítunk az ellenfél számára, hogy Body shotot érjen el. Semmi több, baromi egyszerű és jelentéktelen játékmód kerekedett az ötletből.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Friss előzetesen a Mario Tennis: Ultra Smash

    Kicsivel több mint két hét múlva már kedvenc Mario karakterünkkel teniszezhetünk a nappalinkban.

  • Super Mario Maker teszt

    A Mario játékok az egyszerű platformozás ellenére mindig rendkívül addiktívak voltak, most pedig sokak örömére elérkezett az idő, hogy magunknak alkossunk pályákat a Super Mario Makerrel.

  • Super Mario Maker előzetes

    A Nintendo egy ideje már bemutatta ezt a kreativitást igénylő programot, a boltok polcaira azonban csak szeptember 10-étől kerülhet a játék.