Little Nightmares II teszt

A rémálmok visszatértek, és ezúttal alvási paralízist is hoztak magukkal – a Little Nightmares II még félelmetesebb vidékekre visz, mint a nem mindennapi első rész.

Ocsmány régi világ

Már régóta úgy gondolom, hogy az általában használt „puzzle platformer” kifejezés nem megfelelő – hiányzik belőlük annak az egzisztenciális terrornak az érzete, amit ezek a játékok mind árasztanak. Bár biztos voltak némileg hasonló programok korábban is, a 2010-ben megjelent Limbo kétségtelenül stílust teremtett minden értelemben sötét világával, és a brutálisan veszélyes környezetbe helyezett törékeny főhősével. Azóta számtalan hasonló program jelent meg, amelyek a harc helyett mind a kétségbeesett menekülésre és a feszült rejtőzködésre helyezték a hangsúlyt – ezek közül pedig az Inside, az Unravelek, no és persze a Little Nightmares lettek a legismertebbek. Utóbbi a 2017-es év egyik legkellemesebb meglepetése volt; már ha lehet kellemesnek nevezni egy olyan játékot, amelyben egy húsáért nevelt aprócska lánnyal kell menekülni egy kannibál őrültekkel teli rémálom-hajóról…

Six eredeti kalandját később három igényes, de igen hasonló elemekből építkező DLC követte, majd a Tarsier stúdió visszavonult, hogy szép csöndben elkészítse a második részt. Ennek demója már minden platformon elérhető – ám engem ez nem kapott el úgy istenigazán. A játék első, legrövidebb, jobbára egy őszies erdőben játszódó fejezetének majdnem egészét megmutató demóból hiányzott az a mesteri világépítés, amellyel az első rész annyi rajongót szerzett. Az új főhős, Mono a fejét borító papírzacskón túl igazán nem különbözött Sixtől, az őt aktívan üldöző shotgunos őrült pedig túl evilági veszélynek tűnt a groteszk hajó undorító bőrmaszkokban flangáló utasaihoz képest.


[+]

Mono és – ekkor ikonikus sárga orkánkabátját még nem viselő – Six menekülése, a ködös tenger elérése, majd egy sodródó ajtón való átszelése azonban nem csak számukra jelent új kezdetet, de a játékos számára is. A fázva rettegő kettős az áhított menedék helyett ugyanis még nagyobb veszélybe csöppen: a dülöngélő házakból álló Pale City, a sápadt város ugyan jobbára elhagyatott, ám maradék néhány lakója pont elég ahhoz, hogy alaposan megkeserítsék az aprócska páros sorsát.


[+]

Ahogy a Little Nightmares II első fejezete a vadonban játszódott, úgy a későbbi fejezetek is tematikusak: előbb például a kegyetlen tanár által felügyelt iskolát látogatjuk meg, majd következik a kórház, annak minden elvárt horrorisztikus velejárójával. Aztán pedig… na de azt nem lövöm le, hiszen például a negyedik fejezet a sorozat messze legfélelmetesebb jeleneteivel rendelkezik.

Noha továbbra sem hangzik el egyetlen szó sem a játékban, a világépítés így is parádés. Az iskola repedezett porcelánbabái például javíthatatlanul gonosz kisiskolásként randalíroznak, akiket még a börtönszobák és a testi fenyítéssel fegyelmező tanárnő sem tud jobb belátásra bírni – emlékezetes szakasz, amikor egyikük levert fejét kell sisakként felvenni, és ezzel az álcával átkelni a tombolásuk közepette. Természetesen a sötét, dohos kórház is kegyetlen világnak bizonyul, olyannak, amit a Tarsier pályatervezői még megannyi horrorfilm után is tudtak új elemekkel gazdagítani. Egy szakaszon például a sötétben megelevenedő anatómiai modellek – bizarrul mozgó fabábuk – elevenednek meg, és zseblámpánk segítségével kell őket sakkban tartani.

Hirdetés

Van új a Hold alatt

A remek új jelenetek és kiváló ötletek ellenére azt azért nem lehet mondani, hogy a játékmenet alapjai jelentősen átalakultak volna. Mono és Six útja általában mindig jobbra vezet, és azt sok kapaszkodás és ugrás tarkítja. Ugyanúgy fogunk könyvespolcokon mászni és dobozokat húzgálni a kilincs alá, mint az elődben; fogunk majd szellőzőkben görnyedten iszkolni, és lopakodunk majd az asztalt borító szemétkupacok között; menekülünk majd egy összeomló házban, és keressük a kulcsot a mocsokkal teli lakásokban. Még a gyűjtögetnivalók is hasonlóan vannak elrejtve dobozok mögül nyíló szellőzők mögött; igaz, ezúttal hordható fejfedőket és szellemeket hajkurászhatunk, és nem gnómokat meg szobrokat. Hiába azonosak azonban ezek az alapok, a második rész így sem unalmas remix csupán. Részben a már dicsért pályatervezők miatt, részben pedig azért, mert játszani is jobb a játékkal. Hiányzik a játékból az a zavaró lomhaság, ami oly sokszor zavart be akcióinkba az elődben, Mono nem akad bele minduntalan a tereptárgyakba, ráadásul az ugrásokhoz sem kell olyan zavaró precízió, mint anno négy éve. És mivel sűrűn fogunk meghalni, ez is fontos: halálkor az újratöltés még azonos konzolokon is sokkal fürgébb, mint 2017-ben!


[+]

Ha már az elhalálozásokat megemlítettem, arra is muszáj kitérni, hogy az első alkalommal szinte elkerülhetetlenül halálos csapdák nem tűntek el a Little Nightmares II-ből. Temérdek olyan alkalom van, ahol szinte garantált, hogy első alkalommal elpatkolunk: azt még ki lehet tanulni, hogy az iskolában a többi közül kiemelkedő deszkák csapdát aktiválnak, de amikor hirtelen agresszív kezek tucatjai robbannak elő vasajtók rácsain keresztül, arra nem készít fel semmi. Máskor pedig váratlanul nehéz szakaszokkal találkozhatunk: az egyik olyan pályarészt, ahol a sötétben megelevenedő manökeneket kellett a zseblámpával „leküzdeni” legalább 10-15 alkalommal meg kellett próbálnom, mire begyakoroltam az egyetlen optimális útvonalat a két checkpoint között. (A zseblámpa irányítása az egyetlen irányítási gond – az elég nehézkesen megy…)


[+]

Szintén okozhat nehézséget az első néhány alkalommal a harc – merthogy ez is megjelent a játékban. Mono az itt-ott felvehető kalapácsokkal és feszítővasakkal igen lomhán bánik, hisz azok a méretéhez képest idomtalan pallosnak számítanak – azonban néha muszáj ezt használni. Van, amikor csak egy ajtót kell betörni, de lesz, amikor izgatottan kuncogó porcelánbabák fejét, vagy undorító pókként iszkoló kézfejeket kell szétzúzni e fegyverrel. A csapások megfelelő időzítése pont egy ütemmel van arrébb, mint amire gondolnánk, így néha bizony egyes összecsapásoknak szintén sokszor kell majd nekifutni. És bár valódi puzzle nincs sok a játékban, azok mind jól sikerültek: amikor például a kórházban egy röntgengépet találunk, az nyilván azért van odarakva, mert a közelben található egy olyan tárgy, amelynek a belsejében van valami érdekes – és ha megtaláljuk, akkor már csak ki kell valahogy szedni belőle. Máshol a fejtörők direkt a játékmenetbe épülnek; ezek közül az egyik kedvencem az volt, amikor a pszichopata tanár zongorázása közepette kell a szobájában tevékenykedni, mindig leállva, amikor abbahagyja a zenélést.


[+]

A Little Nightmares II az előd által használt eszközökkel mesél el egy új horrorsztorit, és ezt igen hatékonyan teszi. A parányi, elesett főszereplők már félénk animációikkal is kiváltják azt, hogy azonnal megkedveljük őket, és minél inkább eltörpülnek a hatalmas ellenfelek világában, annál lelkesebben próbálunk eljutni a történet végére, hátha ott happy end vár mindenkire. Az pedig külön kedves gesztus, hogy Six kezét megfogva együtt is sétálhatunk e reménytelen birodalomban.


[+]

Néhányak szemében talán túlzottan hasonlít az elődre, másokat elriaszthat a témaidegen demó, de én annál jobban élveztem a Little Nightmares II-t, minél messzebbre jutottam benne – és így külön örültem neki, hogy valamivel hosszabb, mint elődje. Nem mondom, hogy nem voltak irritálóan nehéz részei, de még így is sokkal játszhatóbb, mint az első rész. Az új rémálmok tehát tényleg riasztóak, még ha annyira semmi nem is lesz undorító, mint a rémálom-hajó konyhai jelenetei…

A Little Nightmares II február 11-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re és Xbox One-ra. A dedikált PlayStation 5-, illetve Xbox Series-verziók kicsit később érkeznek majd.

Pro:

  • Fantasztikusan bizarr világ;
  • az eredetinél sokkal jobb irányítás;
  • vér nélkül is igen félelmetes.

Kontra:

  • Túl sok elsőre elkerülhetetlen csapda;
  • a zseblámpa-irányítás nem tökéletes.

85

Grath

Előzmények