Vitorlát bonts!

A cikk spoileres a Like a Dragon: Infinite Wealth lezárásával kapcsolatban!

Amióta csak bemutatták, azóta töprengek rajta, hogy miként fog működni a Pirate Yakuza in Hawaii – hogy vajon miként keverik majd össze a láthatóan karibi kalózhajókat és az árbocon vívott szablyás párbajokat az ultramodern amerikai környezettel. Időutazás lenne? Dallas-módra csak egy álom az egész mellékszál? Nem kellett volna erőlködni, tudhattam volna, hogy a Ryu Ga Gotoku stúdiónál dolgozók jó értelemben vett elvetemültségét úgy sem sikerül megjósolnom. Ti se próbálkozzatok, inkább elárulom: ez a játék a tavalyi Infinite Wealth eseményeit gondolja tovább, éppcsak egy teljesen váratlan szempontból. Főszereplőnk ezúttal Goro Majima, a sorozat félszemű, félőrült, félelmet nem ismerő közönségkedvence, aki bármiféle felvezetés nélkül amnéziásan ébred fel egy gyönyörű trópusi fövenyen. Miután reflexből elpáholta az első érdeklődőket, egy Noah nevű kissrác segítségével próbál magához térni az apró szigeten, azt tervezve, hogy hazatér Japánba, ahol talán visszatér memóriája. Ez a logikus terv természetesen igen hamar kisiklik, köszönhetően annak, hogy a Rich-sziget a helyi kalózmániás alakok egyik kedvenc pihenőhelye.

Bár Majima yakuzás múltjára csak impresszív tetoválásai utalnak, személyisége továbbra is káoszt szító és akciómániás üzemmódban van, így hősünk természetesen azonnal fejest ugrik ebbe a buliba. Hamar kiderül, hogy a Hawaii-menti vizeket a cosplayt őrült magasságokba emelő alakok ezrei népesítik be, akik puszta szórakozásból újonnan készült, de a XVIII. századi technológiát mintázó hajókon játszanak kalózosdit. Illetve ez túlzás: itt kereskedőket, kóbor jachtokat senki nem rabol ki, az ágyúkkal vívott tengeri csaták és a minden elképzelhető kézifegyverrel (például hón alá kapott ágyúkkal) vívott fedélzeti ütközetek minden résztvevője szórakozás gyanánt vesz részt e csatákban. Az egyszerű mókázást a Madlantis kalózközpont megjelenése teszi még szervezettebbé: a lehangoló hajótemetőből buja bűnözői pihenővé növekedett helyet irányító királynő ízlésének megfelelően a vizes kolosszeumban nap mint nap vívják vérre menő csatáikat a kalózkapitányok, aki pedig túl sok tartozást halmoz fel, azt nyilván éhes cápák közé vetik. Igen, körülbelül tízmillió belső ellentmondás feszül e világban, de jobb ezeket elengedni, és inkább az akcióra figyelni.

[+]

Majima tehát kívülállóként csapódik ebbe a minden résztvevő által roppant komolyan vett kalózos tömegfesztiválba, és rögvest saját céljait kezdi el hajszolni – és ha hiszitek, ha nem, ezzel olyan hullámokat kavar, amelyek a fél világ számára első számú ellenséggé teszik. Ott van például a sok tonna ezüstöt szállító egykori spanyol fregatt, az Esperanza, amelynek elsüllyedt kincseit nem csak mi keressük, de mellettünk minden valamirevaló kalózkapitánynak is arra fáj a foga. A kiválasztott kevesek azonban azt is tudni vélik, hogy az Esperanza legnagyobb kincsét az örök élet vizének egy fiolája jelentette – Majima ezt a asztmától szenvedő Noha gyógyítására kívánja felhasználni, míg az ugyanezt hajszoló nagyhatalmú alakoknak ennél valamivel önzőbb tervei vannak. Ott van aztán az Infinite Wealth egyik fontos történetszála is: a Palekana kultuszt ugyan sikerült a fináléban lefejezni, de a szekta legocsmányabb tettét, Nele szigetének nukleáris hulladékkal való megpakolását nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Ez a probléma a Pirate Yakuzában is visszatér, azzal az extra bonyodalommal, hogy a Palekana maradék tagjai sem tűntek el egycsapásra csak azért, mert főnöküket Kiryunak sikerült végül laposra vernie.

[+]

Bohókás, kalózosdit játszó mellékszálhoz képest tehát a Like a Dragon-univerzum története is szépen folyik tovább a maga medrében. A játékidő nagy részét azonban még így is két külön dolog fogja kitölteni: egyrészt a tényleges hajózással töltött idő, másrészt pedig az Infinite Wealth-ben már alaposan bejárt Honolulu újbóli meglátogatása. Előbbi nagy meglepetésemre nem kínál végtelen óceánt: a fontosabb szigetek környéke külön zónákat jelent, amelyek között a világítótornyoknál lehet ugrani. A játék nevét meghazudtoló módon a kereskedőhajókkal csak üzletelni lehet, mert ahogy említettem, az agresszió kizárólag a többi kalóz-cosplayer ellen megengedett (hogy aztán ők hogy élik túl hajóik elsüllyesztését a nyílt vízen, abba jobb nem belegondolni). Az ellenük vívott harc mellett néhány jelzett lakatlan szigeten partra is léphetünk, de ez egyetlen kivétellel csak újabb verekedéseket, majd győzelem esetén egy értékes kincset eredményez. Van, ahol csak erősebb, több életerő-csíkkal rendelkező ellenfelek egy kisebb csoportját kell leverni, van, ahol összesen száz ellenfél vár ránk, akik a lemming-tévhitnek megfelelően szó szerint ránk vetődnek valami magaslatról, de olyan helyszín is akad, ahol a mérges gázok folyamatosan csapolják életerőnket, így muszáj fürgén leverni az újabb és újabb csoportnyi ellenfelet.

[+]

Ezeken, vagyis az így-úgy becsomagolt harcon túl a tenger sajnálatosan kevés lehetőséget nyújt – pedig hát pont ettől a sorozattól vártam volna ezernyi extrát e téren. Ez lehetett volna bármi: vízalatti kincskeresés, szigonyos halászat, polipbirkózás, jet-ski versenyek, delfinlovaglás – de sajnos semmi ilyesmi nincs. Néha beborul az idő, és ekkor örvények vagy villámok sebezhetik hajónkat, de ezen túl semmiféle különlegességben nincs részünk a vízen. Tengerészeink dalai szimpla dúdolások, és bár hajónk vitorlázatát, festését és díszítését szabadon alakíthatjuk, ennek sincs semmi haszna, mondjuk riasztó hatása nincsen – így pedig még a játék legvégén is megtámadnak minket a legkisebb ellenséges hajók is. Sajnálatosan statikusak a Pirate Yakuza vizei, hiába kiált fel néha Noah, hogy „a nyomunkban vannak!”, ez csak azt jelenti, hogy megközelítettünk egy újabb hajórajt.

[+]

Mivel nem lehet hajónkat átépíteni, a tengeri ütközetek is egy kaptafára működnek – nem lehet például gyorsan manőverező hajót kialakítani, és a mindig elérhető fejlesztéseken túl a páncélozott óriások kialakítása sem lehetséges. Egy adott hajónk van, azon három fegyverrel, és kész: van egy-egy ágyúsorunk balra és jobbra, valamint egy gépágyúnk előre. Szerencsére legalább az „ágyú” szót tágan értelmezi a játék, így akadnak lángszórók, fagyköpők és lézerek is, általában azonban a legnagyobb sebzés vezet a legjobb eredményhez – vagyis én végig lézerekkel szeleteltem a többieket. A kiemelt ellenfeleket nem lehet csak úgy a tengermélyi sírba küldeni, azokat el is kell foglalni, vagyis egy tömegharc keretei között kell az ellenséges hajó fedélzetén leverni a teljes legénységét. A sorozat Gaiden epizódja már hozott népesebb csatákat, de itt új szintre lépünk: a fedélzeti ütközeteken nem egyszer 60-70 tengerész is üti-vágja-lövi egymást, néhány kiemelt szigetes csatában pedig 40 emberrel kell 100 ellenfelet legyőzni. Nyilván, ilyenkor a taktika megy a levesbe, és csak a sűrűjébe vágódva kombózgatunk, de hogy van élmény ezekben a nagy összecsapásokban, az tagadhatatlan.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!