Like a Dragon: Ishin! teszt

Közel egy évtizede, a PS4 rajtjához időzítve jelent meg Japánban a Yakuza-széria e XIX. században játszódó mellékszála – a mostani remake-láz viszont ezt is felszínre hozta.

Vén sárkány

Ahogy azt minden Yakuza- és Like a Dragon-játék teszi, úgy az Ishin! is két meglehetősen eltérő hangulatú játékelem keverékéből áll. Egyfelől ott van a teljesen lineáris, és teljesen komolyan vett történelmi dráma a sok árulással, álnévvel és titokkal, kidolgozott küldetésekkel és jól megkomponált átvezető jelenetekkel – ezt pedig az opcionális tartalmak jobbára sokkal bohókásabb tömege próbálja feldobni, kiegészíteni. A széria legjobb tagjainak mindig e két gyökeresen eltérő stílus váratlan keveredése adta meg az ízét, de sajnos az Ishin!-ben az utóbbi rész sokkal gyengébb lett a megszokottnál. Valószínűleg a modern korszak már alapból is több lehetőséget kínál a parodizálásra, de az Ishin! mellékes feladatainak nagy része még ennek tudatában is meglepően fantáziátlan lett.


[+]

A minijátékok persze a megszokottak: itt van sok ősi japán táblás és kártyás játék, a tánc és horgászat mellett pedig anakronisztikus módon van karaoke és csirkeverseny is. Sőt, még a szokásos baseballt is helyettesítették egy fura, ágyúgolyók vs. katana felállású minijátékkal. Arénából két eltérő típust is kapunk, és van egy kellemesen őrült, három minijátékból álló gésa-csábító minijáték-sorozat is. A többi extra tartalom nagy része azonban kiábrándító, úgy a kidolgozottság, mint a humor tekintetében. A mélypontot a „barátságok” ápolása jelenti: ennek keretében tucatnyi karakternek kell újra és újra és újra apró szívességeket tenni vagy valami tárgyat adományozni, hogy lassan maximumra grindeljük a viszonyunkat velük. De a tényleges mellékküldetések sem sokkal jobbak: valahogy szinte az összes fantáziátlan és kidolgozatlan volt. Béna kísérgetős megbízások, színes nindzsák vadászata, répa és padlizsán leszállítása egy nyögdécselő gésának – ezt már 2014-ben is bőven meghaladták a számozott részek.


[+]

Az opcionális tartalmaknak van még egy pillére: az amúgy is Kazuma Kiryu arcát viselő Sakamoto előbb-utóbb megment egy Haruka nevű árva leányt, majd szívjósága által vezérelve elhatározza, hogy otthont is teremt neki. Az Another Life néven futó szekcióban tulajdonképpen egy korabeli földtulajdonost alakíthatunk, aki zöldséget termeszt, csirkéket tart, ízletes ételeket főz, majd kereskedik a megtermelt javakkal. Mivel az itt készíthető kaják kiugróan sokat gyógyítanak (ráadásul ingyen vannak), érdemes erre időt szánni. Már csak azért is, mert igen sok mini-kihívás kapcsolódik a játék ezen részéhez, ezek pedig Virtue nevű pontokat termelnek – azokat pedig a templomokban millió bónuszra lehet beváltani. (Kiemelkedően hasznos ezek közül például tárgylistánk méretének, illetve Sakamoto sprintelési képességének növelése.)


[+]

A széria másik fontos elemét a harcok jelentik, és ez természetesen a katanák világában játszódó Ishin!-ből sem hiányozhat. Mivel abban a korszakban vagyunk, amikor a nyugati kereskedők által terített lőfegyverek megkezdték hódításukat az addig a kardok által uralt csatatereken, a szériában először itt vadul lehet lövöldözni is. Összesen négy harcrendszer között váltogathatunk (katana, pisztoly, katana és pisztoly, ökölharc), és persze mindet külön lehet fejleszteni is, de ezek közül a kiváló védekezési lehetőségek miatt szerintem csak a kardforgatásnak van igazi létjogosultsága – ráadásul a váltás a stílusok között kényelmetlenül lassú. A harcokat a szokásos, mércét használó Heat-támadások teszik látványosabbá, illetve egy idő után már saját beosztottaink képességeit is bevethetjük. Ők nem jelennek meg a játékban, hanem kártyalapokként, elsüthető varázslatokként jelennek meg, és a főellenségek ellen elképesztően hatásosak. Ezek a küzdelmek amúgy is élvezetesek: itt tényleg ütköznek a pengék, szikrát vetnek a hárítások, és az időzítésnek, taktikázásnak is jut szerep.


[+]

Mivel az Ishin! e verziója az engine-csere ellenére is tulajdonképpen „csak” egy port, és nem valamiféle remake vagy remaster, a szériára akkor (is) jellemző apró furcsaságok is mind visszatértek. Ide tartozik, hogy hiába szúrunk hasba, lövünk fejbe, vagy etetünk fel medvével valakit, az sosem hal meg – valódi halál csak átvezető jelenetben történhet. Szintén sokszor megesik, hogy egy nagyobb csatát pokoli könnyen nyerünk meg (persze amíg van nálunk kaja, addig lehetetlen veszíteni), de az átvezető jelenetben Sakamoto épphogy él, ellenfele pedig kaján vigyorral oktatja ki. Találkoztam néhány jelentősebb programhibával is: a két teljes lefagyást még hajlamos vagyok megbocsátani, de az eléggé szíven ütött, hogy a játék közepén jó 20 órán keresztül nem tudtam tölteni a Heat-mércét. A játék legnagyobb hibája azonban a szememben a borzalmas angol lokalizáció volt – angol szinkron a témának megfelelően nincs, de a feliratok annyira hangulatidegenek lettek, annyi anakronizmus van bennük, hogy az fájt. Az még hagyján, hogy a tosai regionális beszédstílust a skót és ausztrál szleng bizarr keverékével próbálták prezentálni, de a hevesen fuckoló, az éjszaka hölgyeit madame-ozva köszöntő, vagy éppen kardhúzáskor en garde-ot kiáltó szamurájoktól engem kirázott a víz. Extra pofonként zavaróan alpári lett az angol fordítás, pedig a japán eredeti finoman szólva sem ilyen…


[+]

Ha csak pontba szedve nézzük a dolgokat, az Ishin! mindent tartalmaz, amit csak elvárnánk tőle. Van benne szakajtónyi minijáték, sok mellékküldetés, egy nagy drámai sztori és egy békésebb élet modellezése. Kortyolunk majd szakét gésákkal, kovácsolunk új katanát, megvitatjuk a korszak irodalmi műveit Ernest Satow-val, rejtett dojók titkait tanuljuk el, éjszaka bejárjuk a döbbenetes méretű Kiyomizudera templom fafolyosóit, és egy teliholdas éjszakán még az edói kastélyt is meglátogatjuk. A gyakorlatban ez azonban mégis kevesebb, mint amit a sorozat számozott epizódjaitól megszoktunk. A fő sztorivonal még a vége előtt kifut a lendületből, a mellékfeladatok és minijátékok jobbára kiábrándítók, a craftolás érthetetlenül drága, és az egész játékon látszik, hogy egy kevésbé fontos mellékszál volt csupán. Nem igénytelen, nincs vele ordító baj, de elment mellette az idő: egyszerűen nem tud felnőni az utóbbi évek Yakuza- és Judgment-játékainak minőségéhez.

A Like a Dragon: Ishin! PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Az akciódús Yakuza-sorozat a japán történelem számára sorsfontosságú évében, 1867-ben is működik. A valós történeti háttér kifejezetten érdekes, még akkor is, ha sok karakter a széria korábbi részeiben megjelent karakterek arcát viseli – de ezen túl nem tudták kihozni a potenciált a környezetből, a feudális Japánból a fejlesztők. A számozott részekhez képest sokkal gyengébb (és kevésbé abszurd) a humor, ráadásul a másodlagos feladatok sem kötik le annyira az embert. Persze az is lehet, hogy 2014 óta a sorozat annyit fejlődött, hogy egy egyszerű port már egyszerűen nem állja meg a helyét…

A Like a Dragon: Ishin! legjobb pontjai:

  • A valós történeti háttérre épülő központi sztoriszál;
  • Néhány igen hangulatosra hangszerelt küldetés;
  • Kiváló szinkron, zene és átvezető jelenetek.

A Like a Dragon: Ishin! leggyengébb részei:

  • Az opcionális tartalom sokkal gyengébb a megszokottnál;
  • rémes angol fordítás.

Bényi László

Azóta történt

  • Resident Evil 4 teszt

    Az egykor az egész sorozatát teljesen új szintre emelő Resident Evil 4 jópár új kiadást kapott 2005 óta, de ez az első alkalom, hogy a Capcom teljességgel újraalkotta azt.

  • Project Zero: Mask of the Lunar Eclipse teszt

    Japánban szimplán Zero, Amerikában pedig Fatal Frame a széria neve – de akárhogy is hívják, most az eredetileg Wiire megjelent, eddig csak japánul elérhető negyedik rész kapott felújítást.

  • Octopath Traveler II teszt

    Nyolc pixelhős vág neki a hatalmas világnak, hogy együtt, de mégis külön utakat járva teljesítsék be sorsukat. Igen, ez a leírás a második részre is igaz.

  • Brok the InvestiGator teszt

    A kalandjátékok nagykönyve is megírta, hogy a logikátlan logikai feladatok megoldása nélkül nem lehet továbblépni – a Brok ellenben töprengés helyett megengedi ökleink használatát is.

Előzmények

  • Tales of Symphonia Remastered teszt

    A Tales-sorozattól finoman szólva sem idegen az újrakiadások, új verziók és bővített portok koncepciója – lássuk, 2023-ban mire elég a Namco ezekkel kapcsolatos taktikája!

  • Season: A Letter to the Future teszt

    Kerékpáros túra egy idegen világ ismeretlen tájain – ahol feladatunk a dokumentálás, merthogy minden, ami a szemünk elé kerül, hamarosan eltűnik a közelgő kataklizmában.

  • Hogwarts Legacy teszt

    Hatévnyi fejlesztést és titkolózást követően megnyitotta kapuit a Roxfort varázslóiskola. Oly sok félresikerült próbálkozást követően vajon milyen lett a XIX. századi feldolgozás?

  • Chained Echoes teszt

    A Stardew Valley fényesen bebizonyította, hogy a több ezer fős megaprojektek korában is lehetséges diadalt aratnia a magányos fejlesztőknek. Most egy szerepjáték kísérli meg a csodát.