Life is Strange: Before the Storm teszt

Vihar előtti csoda

Kevesen gondolták volna, hogy a francia Dontnod Entertainment, amely csapat korábban csak a jóindulattal is közepesnek nevezhető Remember Me játékkal jelentkezett, ekkorát fog robbantani egy epizodikus kalandjátékkal. Márpedig az eredeti Life is Strange az elmúlt évek egyik leghangulatosabb és legemlékezetesebb játéka lett. Két év után itt a folytatás, pontosabban előzmény, Before the Storm alcímmel, grafikus motor és fejlesztőcsere után.

Life is Strange: Before the Storm Xbox One

Az előzmény fejlesztését a kiadó az amerikai Deck Nine-ra bízta, ami önmagában is vészjósló lehetett a játék szempontjából – fejlesztőt cserélni általában nagyon kockázatos, alig van rá példa, hogy hiba nélkül menjen végbe a váltás. Az egyébként mindössze három epizódból (plusz egy epilógus azoknak, akik a Deluxe változatot veszik meg) álló kaland első felvonásának végén azonban minden kétségünk elszállhat. Szinte hihetetlen, de az új fejlesztők tökéletesen kezelték az alapanyagot, és pontosan értik, mitől működött az eredeti.

A helyszín ismét Arcadia Bay kisvárosa, és annak környéke – a vihar előtt, ahogy a játék alcíme is mutatja. A főszereplő ezúttal nem Max Caulfield (ő jelenleg Seattle-ben van), hanem barátnője, Chloe Price. Az ő életébe nyerhetünk bepillantást, az első epizód pedig azt mutatja be, hogyan találkozik, és válnak szoros barátokká Rachel Amberrel. Chloe egy igazi balhés csaj – édesapja nemrég halt meg, anyja új barátját pedig szívből gyűlöli. Aki játszott az eredeti játékkal, rögtön otthon fogja érezni magát, és a továbbiak ismeretében különösen hatásos látni ezeket a szereplőket még a misztikus vihar felbukkanása előtt.

Life is Strange: Before the Storm Xbox One

Max kiesésével a játékmenet is változik, hiszen nincs idő visszatekerés, időugrás, és semmi hasonló. Chloe éles nyelvének köszönhetően egy új játékmechanikát kapunk: némelyik beszélgetésben „nekitámadhatunk” a vitapartnernek, és megpróbálhatjuk meggyőzni. Ez csak egy ponton szükséges a továbbjutáshoz, de válaszaink és reakcióink itt is befolyással bírnak a további eseményekre. A „gyűjtögetnivalót” pedig ezúttal nem fotózási lehetőségek, hanem graffitik jelenik. A játékmenet többi része változatlan. A párbeszédek közben több ponton választhatunk és hozhatunk döntést, a nyitottabb részek pedig szabadon bejárhatók, sok tereptárgy megvizsgálható, beszélgethetünk mellékszereplőkkel. A játék roppant egyszerű, elakadni nem lehet benne, de nem is ez a lényege igazából.

Már az eredeti Life is Strange-ben is maguk a karakterek voltak a legvonzóbbak – a két lány, ahogy önmagukkal, a barátságukkal és a körülöttük alakuló világgal küzdenek. Most is adott két lány (aki ismeri a sztorit, pontosan tudja, hogy Rachel miért fontos szereplő), akiknek barátsága olyan alapossággal és érzelemmel van kibontva és bemutatva, ami nagyon ritka nemcsak a játékok, de még a filmek világában is. Én bevallom, a nagyjából három órás epizódot le se bírtam tenni, és úgy nyomtam végig, mintha nem is játékot látnék, hanem ott lennék Arcadia Bay-ben, annyira hangulatos az egész.

Life is Strange: Before the Storm Xbox One

A párbeszédek remekül vannak megírva, a szinkronszínészek tökéletesen alakítják a szerepüket, ehhez pedig a csodálatos zenék és a profi animátorok teszik hozzá a magukét. A végeredmény pont annyira szívbe markoló, szerethető és érdekes, mint az eredeti – sőt, a természetfeletti vonulat nélkül az egész történet még emberibb, még közelebbinek érezzük ennek a két tininek a vívódását. És nem holmi csip-csup dolgokról van szó. Rokonok elvesztése, beilleszkedés, elvágyódás, barátságok… olyan témák, amiken mindenki átesik élete során. A fejlesztők komoly alázattal és hozzáértéssel kezelik az eseményeket.

Érdekes, hogy bár grafikus motort is váltott a játék (Unreal Engine-ről Unity-re), ez nem látszik rajta. Ugyanazt a látványvilágot kapjuk, filmszerű jelenetekkel, nagyon szép, egészen meleg színekkel. Sajnos a helyszínek legtöbbjét már láttuk, így az újrahasznosítás tagadhatatlan, mégis jó érzés visszatérni, és vannak azért új területek is, amiket korábban még nem láttunk. Igazából nem tudom, hogy csinálták, de az új fejlesztők simán hozzák azt a színvonalat, amit elődeik.

Life is Strange: Before the Storm Xbox One

A Life is Strange: Before the Storm egy tökéletes előzmény. Minden szempontból ugyanolyan színvonalú, története és szereplői elvarázsolják az embert, és nagyon jó betekintést kapni Chloe és Rachel életébe és barátságába. Szinte megtisztelve érezzük magunkat, hogy láthatjuk. Olyan történet és hangulat ez, ami minden érettebb játékosnak nagyon ajánlható, emlékezetes élmény. Ha a további részek is hozzák ezt a szintet, akkor egy újabb fantasztikus kalanddal leszünk gazdagabbak.

Pro:

  • Csodálatos történet remek szereplőkkel;
  • Profin megírt párbeszédek és szinkron;
  • Az eredetivel megegyező, magas színvonal.

Kontra:

  • Alig van új helyszín;
  • Csupán három plusz egy epizódból áll majd a sztori.

80

A Life is Strange: Before the Storm PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg.

dreampage

Azóta történt

Előzmények